FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

TOP 100 bútorgyártó Magyarországon 2025.

FATÁJ-elemzés: A legújabb Top100 Bútorgyártói lista és helyzetértékelés elkészült, ezúton adjuk közre a 2025. év teljesítményei alapján készült összeállításunkat, ismét mutatjuk térképen is a cégeket.

A Top100-as bútorgyártói csoport 2025-ben mintegy 240,3 milliárd forintnyi termelési értéket képviselt, ami 7,74%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. A csoport a termelése 54,49%-át exportálta. A tevékenységük hatékonyságát jellemzi, hogy az összesített üzemi eredmény 8,96 milliárd forint volt, ami árbevétel-arányosan 3,55%-ot tesz ki. Mindösszesen 7577 főt foglalkoztattak az adott időszakban, 3,22%-al kevesebbet mint az előző évben.

Módszertan: Jelen lista rendezési alapja a 2025. évi nettó árbevétel. A táblázatunkban az aktuális, 2025. évi sorrend mellett közöljük a 2024. évi árbevételi számok alapján elért rangsort is, a 2025. évi árbevételi adatot, továbbá az utolsó gazdasági év üzemi eredményét %-ban. / A cégnevek után (a nem magyar tulajdonú társaságok esetén) feltüntettük a tulajdonos, vagy tulajdonosi csoport országát is. / Az adatforrások: cégek által készített mérlegek, eredménykimutatások adatsorai, a 32 éve üzemelő FATUDAKOZÓnk cégadatbázisa, az Igazságügyi Minisztérium elektronikus-beszámoló online rendszere, a nyilvánosan hozzáférhető cégbírósági adatokat online közvetítő OPTEN és Céginfo rendszere, valamint a Nemzeti Cégtár adatbázisa. A lista szereplőinek nevei aktívak és a FATUDAKOZÓban látható lapjukra vezetnek. Az online faipari cég- és termékkereső rendszerünkben a cégadatok láthatósági szintje a vállalkozások döntése szerinti (MIN, MID, MAX).

A 100 legnagyobb magyar bútorgyártó – 2025.
(FATÁJ szerkesztőség összeállítása alapján)

20 2520 24cégszékhely2025. árbevétel (millió Ft)üzemi eredmény
(%)
12Ikea Industry Kft. (NL) *Sopron33 102,02,62
21INTERFA Kft. (DE) Himolla csoport
Szany / Rétság29 875,20,47
33ADA Nova Kft. (AT)Körmend / Nova /
Zalaegerszeg
12 625,5-2,67
45ADA Hungária Kft. (AT)Körmend11 197,9-4,29
56Duocor Bt. (DE) **Makó9 838,45,55
68Sitform Bútorgyár Bt. (DE)**Győr6 861,72,98
710ALEX Fémbútor Kft.*Zsámbék5 868,913,37
811Divian-Megafa Kft.Nyíregyháza5 746,317,47
99Megaholz Kft.Budapest5 633,82,11
1012Vertex-Bútor Kft.Nemesnádudvar4 768,714,58
1113Garzon Bútor Zrt.
Székesfehérvár4 628,22,65
1214KANIZSA Trend Kft. (DE) *Nagykanizsa4 617,8-1,84
1319ERTL Faipari Kft.

Mór/Budapest
3 830,712,62
144Gyulai FaFém Bútor Zrt.Gyula3 707,72,36
1518VITRA Factory Kft.Szombathely3 603,43,56
167Sinia Bútorgyártó Kft. (BE)Salgótarján3 553,52,97
1722Bathó Faipari Kft.Budapest3 182,99,35
1825Nett Front Kft.Mezőberény3 042,410,74
1920Árkossy Bútor Kft.Herend2 868,98,93
2029Full Asztalos Kft.Budapest2 526,27,18
2126Divian-Mega Kft.Szeged2 460,13,38
2224Antares Hungary Kft.(LU)Szatymaz2 391,021,96
2321Billerbeck Kft. (CH)Budapest2 361,91,29
2433Kiss-Iskolabútor Kft.*Derecske2 130,421,18
2527Komplett Bőr Kft.Vasad2 088,81,50
2630Revor International Kft. (BE)Recsk2 065,00,96
2731CARDO Bútor Kft.(IL)Győr1 987,71,89
2834Dietiker Kft. (CH)Eger1 844,70,87
2928ROBA-TISZA Kft. (D)Csongrád1 729,3-3,25
3032DÉLITY BÚTOR Zrt.Nemesnádudvar1 688,8-3,35
3142Miló Bútor Kft.Nyíregyháza1 657,02,16
3252Fabak Kft.Nagykanizsa1 639,115,04
3338FAKTUM Bútor Kft.
Újszentiván1 601,44,65
3415Leolux Hungary Kft. (NL) **Szolnok1 498,22,15
3516Balaton Bútor Kft.Veszprém 1 484,5-55,77
3643Szegfű Bútor Kft.Budapest1 484,21,61
3755Sella&Decor Kft.Mohács1 457,27,62
3836Tiszafa-Trade Kft.Gödöllő/Tiszalök1 411,53,66
3945Extra Leder Line Kft.Nagykanizsa1 332,79,46
4039Hohenloher Speciálbútor Kft. (DE)Várpalota1 255,72,46
4137Pápai Asztalos Kft.Pápa1 233,25,33
4235Katona Manufaktúra Kft.Budapest1 199,682,42
4353Möbelforrás Kft.Budapest1 180,39,98
4454TBoss Kft.Budapest1 151,6-8,72
4566Scabello Bt.
Szeged1 115,55,99
4644Lamello Kft.Kaposvár1 076,41,65
4751Sanamöbel Kft. (BE)Kerecsend1 074,0-12,46
4849Csercsics Faipari Kft.Torony1 070,11,84
4950Budapesti Kárpitos Kft.Budapest1 062,5-1,41
5023KEMABO Kft.Pilisvörösvár1 019,21,92
5157Horváth Faipari Kft.Kecskemét979,0-0,73
5267Mezőkövesdi Bútor Kft.Mezőkövesd969,5-1,96
5362TNT Manufacture Kft.Budapest961,83,06
5447Bio-Textima Kft.Bősárkány952,01,57
5578ART-INNOVA Kft.Komló894,06,12
5682T.-Bútor Kft.Olaszfalu889,76,58
5758Péter P. Bútoripari Kft.Gencsapáti889,5-9,53
58SOFA Manufaktúra Kft.Budapest868,64,75
5946Ricco Design Kft.Zalaegerszeg858,84,83
6063Sprenger – Möbel Kft. (CH)***Cserkút847,46,26
6156Rib-Line Kft.Tata847,2-19,37
6265Wilu Möbel Kft.Bicske842,42,21
6359Stulwerk Bútorgyártó Kft.Budakeszi839,76,02
6481Cliff Konyhák Kft.Pereszteg831,15,13
6572BÚTORG Kft.Piliscsév803,52,29
6670Varkoly Fiai Bútoripari Kft.Sopron/Encs797,88,93
6774KREA-HOME Kft.Nyíregyháza756,92,31
6860Faművészet Kft.Komló744,028,92
6964Gyurasics Bútoripari Kft.Pécs737,43,73
7075KUNFA Kft.Kisújszállás701,718,96
7177SL Control Kft.Eger690,10,69
7288Angel Design Kft.Szepetnek657,23,52
73Mobilia SH Kft.Gödöllő655,118,33
7483GLM Sofa Kft.Veszprém654,65,86
7576Pfiffer Bútor Mór Kft.Mór614,516,61
7685MS Lakberendező Kft.Baja612,38,10
7761Merantin Kft.Nyergesújfalu611,00,83
7895Sellaton Design Kft.
Debrecen609,14,02
7984WoodExpress Kft.Budapest603,82,05
8068Bányai Bútorok Kft.Pilisvörösvár591,76,44
8141STILFA-MI Kft.Kecel583,64,11
8269Rajk-Text Kft.Gelse583,60,99
8392Galignum Bt.Kecskemét577,110,68
8479Andó Bútor Kft.Hajdúböszörmény568,66,50
8587Karnis 82 Bútor Kft.Szeged566,48,47
8693Schönig Bútor Kft.Veszprém548,17,15
87100Kiss-Fa Familia Bútor Kft.Vámospércs528,98,94
88Bútormester 2003 Kft.Szolnok516,53,71
89Waste Wood Kft.Budapest507,910,19
9073Meranti Asztalos Kft.Egyházasfalu504,112,37
9117Holzmöbel 2012 Kft.Gyula498,314,33
9286Etsberger Fenyőbútor Kft.Nemesnádudvar495,93,01
93KARRIER-Bútor Kft.
Székesfehérvár495,77,71
9440SK Asztalos Kft.Hódmezővásárhely494,90,13
9591Natur Design Bútor Kft.Hajdúböszörmény487,02,01
9648Kalent-Alba Kft.Székesfehérvár470,4-18,42
9799Kőrös Bútoripari Kft. (DE)Gyomaendrőd459,26,88
98SOFART Bútoripari Kft.Kecskemét450,6-2,93
9989Simon Belsőépítész Kft.Szentgotthárd445,82,74
100Budapesti Interfa Kft.Budapest438,65,80
* – eltérő gazdasági év; ** – mérlegkészítés EURban; *** – előző évi adat

A lista-tagok összesített nettó árbevétele 2025. évben
[átlagos üzemi eredmény, az árbevétel százalékában]
240,3 milliárd forint
[3,55%]
Bútorgyártás (TEÁOR 31) 2025. évben, országosan
KSH adat – az ipari tevékenység összes nettó árbevétele, 4 fő feletti vállalkozások
341,419 milliárd forint
(ebből export: 194,534 milliárd forint)——————

Néhány megállapítás a top-lista cégeinek teljesítménye kapcsán

Az adatgyűjtés természetesen nem kizárólag az árbevételi adatokra koncentrált. Az összegyűlt információk alapján elmondható, a fenti cégek közül sokan az országos átlag feletti export értékesítési aránnyal dolgoznak. A lista elején több vállalkozás is 80%-nál magasabb arányú exportot realizál. Akad köztük olyan is, amely szinte a teljes produktumát exportra szállítja az anyavállalat döntése és szervezése szerint. A KSH szerint az országos export-hányad 56,98%-os értéket mutat. A 2025. évi Top100-as listánk összesített export-részaránya kicsivel az országos szint alatt maradt: 54,49%.
(Feltételezzük, hogy a KSH adatgyűjtésében több olyan vállalkozás is szerepel, amely tevékenysége és bevallása nem feltétlenül igazodik a valósághoz, vagyis a TEÁOR 310-es besorolás mellett más tevékenységekből jelentős export-bevételt realizálnak.)

Az adatgyűjtésünk ez alkalommal is rávilágított egy igen fontos sajátosságra. A Top100-as listánk 100 bútorgyártó vállalkozása 2025. évben 240,3 milliárd Ft árbevételt realizált, ami 70,37%-a a KSH rendszeréből kinyerhető (TEÁOR 31) országos mindösszesen 341,419 milliárd Ft-nak!

A tulajdonosi szerkezetet vizsgálva megállapítható, hogy 18 külföldi tulajdonban lévő vállalkozás került a legnagyobb 100 közé, melyek a csoport árbevételének 52,78%-át adják.

A Top100 lista cégei alkalmazotti létszámának alakulása

(zárójelben az országos adatok és a részarány) [szögletes zárójelben az éves változás a Top100 cégnél]:
2012: 8.595 fő (18.307; 47%) [2012/2011: -0,3%]
2013: 8.832 fő (16.316; 54%) [2013/2012: +2,75%]
2014: 9.078 fő (16.990; 53%) [2014/2013: +2,76%]
2015: 9.575 fő (18.628; 51%) [2015/2014: +5,47%]
2016: 9.455 fő (18.184; 52%) [2016/2015: -1,25%]
2017: 9.239 fő (a KSH adatbázisából sajnos már nem nyerhető ki ágazati szinten az országos létszám-adat) [2017/2016: -2,28%]
2018: 9.315 fő [2018/2017: +0,82%]
2019: 9.268 fő (új adatforrás a Nemzeti Cégtár: 17.371; 53%) [2019/2018: -0,50%]
2020: 9.756 fő (17.163; 57%) [2020/2019: +5,26%]
2021: 9.091 fő (17.310; 53%) [2021/2020: -6,82%]
2022: 8.828 fő (17.535; 50%) [2022/2021: -2,89%]
2023: 8.394 fő (16.963; 49%) [2023/2022: -4,92%]
2024: 7.838 fő (16.543; 47%) [2024/2023: -2,78%]
2025: 7.577 fő (16.143; 47%) [2025/2024: -2,42%]
2026: (tájékoztatásul: 2026. augusztusi adat: 15.413 fő)

Ez alkalommal is vizsgáltuk a Top100-as bútorgyártói lista tagjainak eredményességét. Ehhez a vizsgálathoz a mérlegekben közzétett üzemi eredményeket dolgoztuk fel.

Üzemi eredmény nagyságrendje
Az összesített számadatok szerint 2007-ben a legnagyobb 100 cég együttesen 4 708 millió forintnyi üzemi eredményt ért el; 2008-ban 4 988 millió forint, 2009-ben 4 246 millió forint, 2010-ben 4 223 millió forint, 2011-ben 4 254 millió forint, 2012-ben 2 415 millió forint, 2013-ban 4 863 millió forint. 2014-ben 3 605 millió Ft, 2015-ben 4 788 millió forint, 2016-ban 3 669 millió forint, 2017-ean 5 897 millió forint, 2018-ban 5 182 millió forint, 2019-ben 8 929 millió forint, 2020-ban 12 322 millió forint, 2021-ben 13 760 millió forint, 2022-ben 15 801 millió forint, 2023-ban 9 417 millió forint, 2024-ben 12 195 millió forint, míg 2025-ben 8 956 millió forint összeget tett ki. Ez az üzemi eredmény 26,56%-os csökkenését jelenti az előző évhez képest.

Az egy alkalmazottra eső átlagos árbevétel 2025-ben 31,71 millió Ft (2024: 33,23 millió Ft, 2023: 28,79 millió Ft; 2022: 28,5 millió Ft; 2021: 23,01 millió Ft, 2020: 18,56 millió Ft, 2019: 18,91 millió Ft, 2018: 17,70 millió Ft, 2017: 17,27 millió Ft, 2016: 18,13 millió Ft, 2015: 16,06 millió Ft, 2014: 15,19 millió Ft, 2013: 14,31 millió Ft, 2012: 14,14 millió Ft, 2011: 12,9 millió Ft) volt.

Az egy alkalmazottra jutó átlagos (bér) költség 2025-ben 7,725 millió Ft (2024: 7,171 millió Ft, 2023: 6,073 millió Ft; 2022: 5,382 millió Ft; 2021: 4,695 millió Ft, 2020: 3,895 millió Ft, 2019: 4,205 millió Ft, 2018: 3,756 millió Ft, 2017: 3,436 millió Ft, 2016: 3,306 millió Ft, 2015: 2,967 millió Ft, 2014: 2,797 millió Ft, 2013: 2,604 millió Ft, 2012: 2,665 millió Ft, 2011: 2,390 millió Ft) volt.

Összesített társaságiadó-fizetési kötelezettségük 2025-ben 1 054,5 millió Ft (2024: 1 381,0 millió Ft, 2023: 1 287,6 millió Ft; 2022: 1 178,1 millió Ft; 2021: 969,9 millió Ft, 2020: 828,9 millió Ft, 2019: 643 millió Ft, 2018: 609 millió Ft, 2017: 583,5 millió Ft, 2016: 780,9 millió Ft, 2015: 472,5 millió Ft, 2014: 433 millió Ft, 2013: 244 millió Ft, 2012: 162 millió Ft, 2011: 290,4 millió Ft) volt. Ez árbevétel-arányosan: 0,44% (2024: 0,53%, 2023: 0,53%; 2022: 0,47%; 2021: 0,46%, 2020: 0,46%, 2019: 0,37%, 2018: 0,37%, 2017: 0,36%, 2016: 0,46%, 2015: 0,31%, 2014: 0,31%, 2013: 0,13%; 2012: 0,13%, 2011: 0,26%).

Az elemző kedvű olvasóink itt megtalálhatják a 100 gazdasági társaság mérleg-adatsorainak összesítése alapján készült hatékonysági mutatószámokat és azok grafikonjait! (pdf állományok) 

A cégcsoport pénzügyi helyzetét jellemző mutatószámok
A cégcsoport vagyoni helyzetét jellemző mutatószámok
A cégcsoport jövedelmi helyzetét jellemző mutatószámok
A cégcsoportot jellemző egyéb mutatószámok

2011 óta Magyarország térképére is elhelyezzük a mindenkori 100 bútorgyártó vállalkozást! Térképünk aktualizálása folyamatos, ráklikkelve nagyítható formában nyílik meg!

Észrevételeiket a térképpel kapcsolatban (is) köszönettel fogadjuk!

Pozícionálja Ön is vállalkozását!

A helyzetértékelés lényegi eredménye a fenti táblázat.
Mi nagyon igyekeztünk teljeskörűen átvizsgálni az érintett ágazatot, mégis elkerülhette figyelmünket több olyan információ is, ami esetleg befolyásolja az itt megjelenő adatokat. Ha az Ön vállalkozása lemaradt volna a jogosan megillető helyéről, vagy ismer ilyen vállalkozást, jelezze nekünk, hogy tisztázhassuk Önökkel/velük a részleteket.

Ismereteink szerint hazánkban ilyen összetételű elemzést – az elmúlt 36 évben – más nem publikált! Úgy érezzük, ennek létrehozásával sokat tettünk a hazai bútorgyártói szegmens jobb átláthatóságáért, piaci pozíciójának megismeréséért.

Kapcsolódó elemző írásaink:

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2025. (2026-06-15)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2024. (2025-06-04)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2023. (2024-05-30)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2022. (2023-05-31)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2021. (2022-06-01)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2020. (2021-06-02)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2019. (2020-06-25)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2018. (2019-05-31)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2017. (2018-06-04)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2016. (2017-05-31)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2015. (2016-06-01)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2014. (2015-06-08)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2013. (2014-06-12)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2012. (2013-08-09)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2011. (2012-07-06)
Erdőgazdálkodók számokban 2009 – 22 állami + Top30 magánerdő (2010-06-23)
Erdőgazdálkodók számokban – 2008 – 2.rész – magánerdő Top30 (2010-02-21)
Erdőgazdálkodók számokban – 2008 – 1.rész – állami erdőgazdaságok (2010-02-09) 

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2025. (2026-07-21)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2024. (2025-07-11)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2023. (2024-07-03)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2022. (2023-06-20)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2021. (2022-06-29)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2020. (2021-09-02)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2019. (2020-10-13)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2018. (2019-06-20)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2017. (2018-06-21)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2016. (2017-06-14)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2015. (2016-06-10)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2014. (2015-07-23)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2013. (2014-07-03)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2012. (2013-10-25)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2011. (2013-03-08)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2010. (2011-08-18)

111 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2015. (2017-08-05)
111 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2014. (2016-05-24)
105 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2010. (2012-02-24)
50 faipari gép/szerszám beszállító gazdasági teljesítménye – 2010. (2012-06-27)

Hazai rönkfogyasztás 2021 – FAGOSZ felmérés (2022-10-25)
Hazai rönkfogyasztás 2020 – FAGOSZ felmérés (2021-11-03)
Hazai rönkfogyasztás 2019 – FAGOSZ felmérés (2020-09-18)
FAGOSZ felmérés a rönkfogyasztásról 2014 – felmérés (2015-12-18)

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2024. (2025-09-11)
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2023.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2022.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2021.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2020.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2019.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2018.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2017.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2016.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2015.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2014.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2013.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2012.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2010.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2009.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2008.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2007.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2006.

Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2016. (2017-07-28)
Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2015. (2016-07-19)
Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2014. (2015-10-02)
Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2011. (2013-05-31)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2023. (2024-09-10)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2022. (2023-10-16)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2021. (2023-03-23)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2019. (2020-11-10)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2016. (2017-07-06)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2015. (2016-07-12)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2014. (2015-12-04)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2011. (2013-05-17)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2010. (2011-09-06)

Növekvő pozitív eredmény a hazai barkácsláncoknál (2017-06-22)
Sok év után újra pozitív eredmény a hazai barkácsláncoknál (2016-06-16)
Magyarországi barkácsácsáruház-láncok 2014-es eredményei (2015-07-30)
Magyarországi barkácsácsáruház-láncok (6) 2011-es eredményei (2012-07-06)
Magyarországi barkácsácsáruház-láncok (6) 2010-es eredményei (2011-07-01)

Tóth János – FATÁJ, FATUDAKOZÓ, FAGOSZ, ERDŐINFO, ErdészInfo

Previous Article

Erdészeti szakszemélyzet napjainkban



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts