FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Véget ért a 29. FeHoVa

A tavalyinál lényegesen több látogató, számos nemzetközi kiállító és jó hangulat jellemezte a vasárnap véget ért 29. FeHoVa kiállítást. A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján több mint 200 kiállító mutatta be újdonságait, az érdeklődők pedig számos előadáson vehettek részt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A 29. Fegyver- Horgászat és Vadászat (FeHoVa) kiállítás négy napján összesen több mint 38 ezren látogattak ki a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba. Ez a szám jócskán meghaladja a tavalyit; a jelek szerint a horgász- és vadásztársadalom élete is visszatért a rendes kerékvágásba a két évig tartó világjárvány után. A kiállításon számos ország képviseltette magát, köztük Ausztria, Belgium, Csehország, Dél-Afrika, Lengyelország, Namíbia, Olaszország, Pakisztán és Szlovákia. A látogatók között is sok volt a külföldi – ez a FeHoVa mellett a kiállítással egy időben rendezett X. jubileumi FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállításnak (CAC, CACIB) is köszönhető. Idén összesen négy pavilonban zajlottak a FeHoVa eseményei.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta, hogy a FeHoVa lassan három évtizedes története során hatalmas változáson esett át. „Fontos, hogy értékeljük az eddig megtett utat és azt is, hogy merre tartunk, milyen változásokra van szükség!” – jelentette ki a vezérigazgató. Hozzátette: a Hungexpo életében fontos mérföldkő a FeHoVa, „és azért fogunk dolgozni, hogy a következő esztendőben is méltó helyszíne lehessen ennek, a Kárpát medencében is fontos, találkozónak”.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében a vadásztársadalom két legfontosabb témájának nevezte a fegyvertörvényt és a vadászati törvényt. Ésszerű és életszerű a fegyvertörvény, a magyar vadászati törvény pedig a legjobb a világon – hangsúlyozta.

Nagy István agrárminiszter különösen fontosnak nevezte a Föld biodiverzitásának megőrzését. Ennek eszköze a veszélyeztetett fajok védelme mellett a vadászható fajokkal történő gazdálkodás is. A vadgazdálkodási ágazatot is érintő kihívások között említette a koronavírus-járványt, az orosz-ukrán háborút, valamint az uniós szankciók negatív hatásait. A külföldi bérvadászati árbevétel csökkenése, a vadhús-piac meggyengülése, az afrikai sertéspestis megjelenése miatti bevétel-kiesés és a tavalyi rendkívüli aszály nehezítette az ágazat működését – tette hozzá.

Programok – hatalmas érdeklődés mellett

A vadászok és természetkedvelők a HUNGEXPO legnagyobb, A jelű pavilonjában ezúttal is számos szakmai- és közönségprogramon vehettek részt, köztük trófeabemutatók- és bírálatok, kerekasztal beszélgetések, vetítések és élménybeszámolók.  Sok érdeklődőt vonzott a 2020–2022-es vadászidények legjobb magyar nagyvad trófeáiból összeállított válogatás, a Nadler-trófeaszemle, Szunyoghy András grafikusművész „Vadállatok anatómiai rajzai” címmel rendezett kiállítása és az „Akcióban az állatvilág” dioráma is.

Nagy siker volt a FeHoVa-n először megrendezett jótékonysági aukció: Hidvégi Béla bocsájtotta árverésre személyes tárgyait – a kiállításon minden darab elkelt. A befolyt összeg teljes egészében a Vadásztrófea Alapítvány vadvédelmi és edukációs programjait támogatja.

A hagyományosan a FeHoVa keretein belül rendezett XI. FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokságon ezúttal a szokottnál kevesebb volt a nevező, de a verseny így is hatalmas közönségsikert aratott. A győzelmet 2023-ban Czakó Attila szerezte meg 86 ponttal, második helyezett Búr Zoltán 85 ponttal, a harmadik Kasper Áron (75 pont) lett.

A horgászokat és a vízi világ iránt érdeklődőket is rengeteg program közül válogathattak. Idén is két medencében zajlottak a bemutatók: sokakat vonzottak az etetőhajó tesztek, valamint az úgynevezett „csalivezetési” bemutatók. A több mint 22 ezer literes óriás akváriumban ezúttal is számos édesvízi halat tekinthettek meg a látogatók a saját élőhelyüket élethűen bemutató környezetben.   

A Horgász színpadon neves magyar sporthorgászok számoltak be élményeikről, tapasztalataikról, köztük Bakó Péter, Horváth Bálint, Raffer Kristóf és Veegh Viktor.  A Címvédés a FreeStyle Method feeder világbajnokságon címmel beszélgetést láthattak a kétszeres világbajnok Szabó Bencével.

A kiállítással egy időben – két pavilonban – rendezték a X. jubileumi FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást (CAC, CACIB), amelyen 20 országból több ezer kutya és gazdáik versenyeztek.

A Suzuki az idei FeHoVa-n nyereményjátékot indított: a márka standján két játékban is részt vehettek az érdeklődők. A főnyereményekre – egy-egy teljes hetes tesztvezetésre Suzuki Jimny vagy S-CROSS modellekkel – nemcsak a terepjáró vásárláson gondolkodó vadászok, horgászok, hanem érdeklődő családok is részt vettek.

Forrás: Hungexpo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Felszabadító erő – ház egy testvérnek

Következő cikk

Országjárás az új KAP támogatások ismertetésére



Stihl
(x) hirdetés