FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Trófeaszemle – SEFAG

Idén is eredményes volt az idény a SEFAG Zrt.-nél, így nagy érdeklődés övezte a Társaság 2023. évi trófeaszemléjét, melyen összesen 180 trófeát mutattak be.

Fehér István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatójának köszöntője után dr. Neszményi Zsolt főispán mondott ünnepi beszédet, majd dr. Varga Gyula, vadgazdálkodási és turisztikai osztályvezető értékelte az idényt.

„A 2023. évi bőgési időszakban a SEFAG Zrt. 8 vadászterületén mindösszesen 185 gímbika került terítékre, melyek trófeáinak 24 órás átlagtömege 8,03 kilogramm, a legnagyobb 24 órás tömegű és egyben legnagyobb pontszámú 12,48 kilogrammos és 233,37 CIC pontos agancs a Kelet-Zselicből érkezett, a bika Éreth János hivatásos vadász kollégánk kíséretében került terítékre.

A bírált bikák korának átlaga 9 év, a 185 egyedből 145 lett érmes, ami 78 százalékos érmesaránynak felel meg. Az érmes trófeák 24 órás átlagtömege 8,79 kilogramm, bírált átlagkoruk 9,69 év, átlagpontszámuk 197,9 CIC pont, ami ezüstéremnek felel meg. A mai szemléig bírált trófeák közül korai elejtés minősítést 5 agancs kapott.

A 185 bikából 41 példány, azaz 22 százalék volt az öreg, ami ebben a tájegységben 12 év vagy a feletti kort jelent, 128 példány, azaz 69 százalék középkorú és 16 egyed, azaz 9 százalék a fiatal korosztályhoz tartozik. Az érmesek közül 34 agancs (23 százalék) kapott arany, 66 (46 százalék) ezüst és 45 (31 százalék) bronz minősítést. Az összterítékből az érmesarány: arany 18 százalék, ezüst 36 százalék, bronz 24 százalék” – mondta el az osztályvezető.

A szemlére válogatás nélkül, a legkisebbtől a legnagyobb tömegű trófeáig kihelyezésre kerültek, köztük az elhullott, de kiemelkedő, illetve aranyérmes bikáké is. A bemutatott trófeaminőséget csak hosszú évek kitartó és következetes munkájával lehet elérni, ehhez kell a hivatásos vadászok szakértelme, türelme, a lojalitásuk és nem utolsó sorban a kitartásuk is. Dr. Varga Gyula a szakszemélyzet munkáját megköszönve ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a trófeákat, az idény emlékezetes pillanataiba pedig idén is Szigeti Edit fotói engedtek betekintést.

forrás: SEFAG Zrt.

Előző cikk

Szociális tűzifa - Tiszajenő

Következő cikk

Fókuszban az ökoturizmus



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések