Európa akkor lehet erős, ha erős nemzetállamokra épül, és megőrzi zsidó-keresztény kultúráját – hangsúlyozta Varga Mihály a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ csütörtöki átadó ünnepségén. A pénzügyminiszter közölte: a nemzeti kormány minden olyan fejlesztést támogat, amely a magyar kultúra megőrzését szolgálja.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/03/vargamihaly-1024x745.jpg)
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy olyan időket élünk ma Európában, amikor a közösségi identitást meghatározó sarokpontokat – legyen az nemzeti, kulturális vagy épp vallási kötődés – igyekeznek elmosni, kiiktatni az európai kultúrából.
Mint mondta, a magyar kormány azonban kiáll az erős nemzetállamokra épülő Európáért. A miniszter leszögezte: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, a helyi vezetőkkel és közösségekkel együttműködésben támogatja a helyi közösségek erősödéséhez hozzájáruló, hagyományőrző törekvéseket.
Varga Mihály a karcagi fejlesztésekről elmondta: az elmúlt pár év során megújultak a kulturális intézmények, újra látogatható a Zádor-híd, bővült az ipari park, hamarosan elkészül a katolikus városrész csapadékvíz-elvezetése, továbbá számos kulturális, gasztronómiai rendezvény, találkozó valósul meg a városban.
A miniszter felidézte az 1927-ben átadott Karcagi Kultúrpalota építését. Párhuzamot vonva a két épület között Varga Mihály kiemelte: Szőcs Géza műve ma is összehozza majd a közösségeket.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/419067451_901505761978501_3262211698366703633_n.jpg?stp=dst-jpg_p600x600&_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=Zv2YV9FMYmsAX8IvEso&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCfn0NHxfrdyxmldBe3W7qCUqdEhQh0JzJrT64DfuJKBA&oe=65EBF6A9)
Mint mondta, a 2015-ös milánói világkiállításon szereplő magyar pavilon újjáépített épülete a helyiek szellemi központjaként szolgálhat. Az építészeti alkotás abban a szintén megújult Erzsébet parkban kapott helyet, amely szabadidős és kulturális programok színhelye. A miniszter arra is kitért, hogy Karcag a Nagykunság fővárosaként különleges helyszín, amely az ősi kultúrák találkozóhelyeként írta be magát a történelemkönyvekbe. “A kunokon, jászokon keresztül ez a város ma is a magyarság közép-ázsiai gyökereit jeleníti meg” – mondta, hozzátéve: olyan karakterjegyeket, amelyek változatlanul hozzátartoznak a magyarság történetéhez, ezeréves európai, ugyanakkor Ázsiából eredő kettős identitásához. Ezért a Sámándobként ismert szimbolikus épület jó helyre, az ország talán legmegfelelőbb pontjára került – jegyezte meg a tárcavezető.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/417688135_901505838645160_2847608320915050935_n.jpg?stp=dst-jpg_p600x600&_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=Kgb7mcUvrH0AX9asH9Z&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfA9CksJ5B5X6mQKZvo4YDpt8gMeeXTBEUPRsULQCqu6dQ&oe=65EC209A)
Szepesi Tibor, Karcag polgármestere köszöntőjében elmondta: a kulturális beruházás hosszú évtizedekre meghatározza majd a város arculatát, lehetőségeit, életét. Felidézte, hogy a munkálatok 2022. március 18-án kezdődtek el, az eredetihez képest az épületet pinceszinttel és előcsarnokkal is bővíteni kellett.
Kiemelte: az elkészült épületben a helyiségek összes alapterülete 2098 négyzetméter, amelyet 527 négyzetméter terasz és tetőterasz, továbbá egy 175 négyzetméter területű kültéri színpad is kiegészít. “Épület, érték, élmény” – foglalta össze azt, amit az elkészült beruházástól várnak.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/417560554_901505935311817_1094482013327243883_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=cujYpdllovMAX_e13x4&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDNmwOIEpBgxL4nERXGo40n0MyJzHTRCH2K5yoOYxNtQw&oe=65EC3409)
A Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ vármegyei, sőt országos szinten is a kiemelkedő kulturális célpontok közé emeli a várost – hangsúlyozta.
forrás: MTI