FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szakrális fakereszt új gazdája

A jövőben a KEFAG Zrt. gondoskodik az izsáki, felső-matyópusztai, a Majláth-iskola melletti szakrális emlék fenntartásáról – jelentette be június 7-én Sulyok Ferenc vezérigazgató a helyszínen, ünnepélyes keretek között.

A kerítéssel körülvett fakereszt 2022. májusában részesült papi áldásban, átfogó felújítást követően. Az elmúlt két esztendőben ugyan gondos, odaadó kezek vigyázták az ódon szakrális műtárgyat, ám a végső „gazdára” találás továbbra is nyitott kérdés maradt. Farkas P. József, a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója, egyben a Porta Közhasznú Egyesület főszervezője számtalan Krisztus-kereszt felújításában vállalt eddig szerepet, két évvel ezelőtt a felső-matyópusztai úgyszintén az ő kezdeményezésére nyert új külsőt – támogatók bevonásával. Egyfajta édesgyermekének tekintve e keresztet, az idők során felmerült benne a gondolat: talán érdemes lenne „örökbefogadót” keresni a szakrális emléknek. Ennek személyét végül a Wojtyla Barátság Központ régóta elkötelezett támogatójában, Sulyok Ferencben – és erdészeti munkatársaiban – találta meg Farkas P. József.

A hivatalos bejelentés alkalmával Sulyok Ferenc hangsúlyozta: azon kívül, hogy a KEFAG Zrt. Bács-Kiskun vármegye állami erdőterületeiből több mint 57 ezer hektárt kezel, elsődleges tevékenységi körükön túlmenően egyéb feladatokat is ellátnak. Ezek közé tartozik immáron jó néhány Krisztus-kereszt gondozása, így június 7-től kezdve a felső-matyópusztai folyamatos karbantartása, szépítése is.

Az eseményen megjelenő Mikulás Domonkos, a kecskeméti Piarista Iskola főigazgatója beszélt a piaristák természethez és az útmenti keresztekhez fűződő különleges, kiemelt viszonyáról, egyúttal megemlékezett Szabó István piarista szerzetes tanárról, aki évtizedeken át oktatta a fiatalokat a matematika, fizika tantárgyakkal együtt a természet szeretetére is.

Farkas P. József pedig felidézte a környékkel és e hellyel kapcsolatos ifjúkori élményeit, melyek később meghatározták egész életpályáját, gondolkodását.

A magasztos ünnepségen Sulyok Ferenc, valamint Frankó János izsáki vállalkozó, továbbá Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ programszervezője, az esemény házigazdája, konferansziéja egy-egy koszorút helyezett el a keresztet övező kerítésen – Madácsi Sándor erdészeti igazgató és ágasegyházi kollégája társaságában.Hirdetés

Az esemény lélekemelő hangulatát a Piarista Iskola diákkórusa – négy lány és két fiú – fokozta három keresztény énekkel, Fehérvári Gábor karnagy, énektanár vezetésével.

Az izsáki, felső-matyópusztai kereszt újrafestett állapotban került a KEFAG Zrt. gondozásába, Frankó János vállalkozó, az izsáki Színvilág Kft., Gyarmati Dezső festő-mázoló mester, a helyben lakó család – Locska Noel és édesanyja, nagyapja –, valamint Földinszki Pálné Katalin segítő közreműködésével.

forrás: hiros.hu

Előző cikk

Év Erdésze verseny 2024 – Mátra

Következő cikk

Iskolában az erdei iskola



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések