Mit mondana ma az ország talán legismertebb erdőmérnöke? Ha Szelényi János erdőmérnök 2026-ban dolgozna, egészen más erdőkkel és egészen más társadalommal találkozna, mint amikor a Szomszédok epizódjaiban járta az erdőt.
[Az alábbi írás gondolatkísérlet. Szelényi János, a Szomszédok című televíziós sorozat fiktív erdőmérnökének alakjából kiindulva azt vizsgálja, milyen dilemmákkal szembesülhetne ő 2026-ban. A szereplőnek tulajdonított párbeszédek és vélemények nem a televíziós sorozatból származó idézetek, hanem e cikk szerzőjének fiktív gondolatkísérlete.]
Szelényi János, erdőmérnök, főmérnök 2026-ban
– János, baj van az erdőkkel?
Szelényi főmérnök valószínűleg nem válaszolna azonnal. Megnézné a Börzsöny júliusban barnuló lombkoronáit. Lehajolna, felvenne egy száraz levelet. Megforgatná a kezében. Aztán csak annyit mondana:
– Van baj. De nem biztos, hogy az a baj, amiről mindenki beszél.
Ha Szelényi János erdőmérnök 2026-ban dolgozna, egészen más erdőkkel és egészen más társadalommal találkozna, mint amikor a Szomszédok epizódjaiban járta az erdőt.
Az erdészeti szolgálati terepjáróban már ott lenne a tablet. Az erdőrészleteket digitális térképen nézné. Műholdfelvételeket, aszályindexeket és meteorológiai adatokat böngészne.
De valószínűleg még mindig kiszállna az autóból. Mert az erdőt továbbra sem lehet csak monitorról megérteni.
„János, kiszáradnak az erdők!”
Ezt a mondatot 2026. nyarán valószínűleg naponta hallaná.
A klímaváltozás már nem valami távoli veszély lenne számára.
Látná.
Korábban sárguló levelek. Visszaszáradó koronák. Pusztuló állományrészek. Vízhiányos termőhelyek. Olyan fafajok problémái, amelyek néhány évtizeddel korábban még biztonságos választásnak tűntek.
Szelényi főmérnöknek talán életében először azt is ki kellene mondania:
– Nem biztos, hogy minden erdőt olyannak tudunk megőrizni, amilyennek ma ismerjük.
Ez az erdőkezelésünk egyik legnehezebb mai dilemmája. Mert az erdész hagyományosan évszázadokban gondolkodik. Csakhogy most maga a környezet változik gyorsabban, mint ahogy egy erdő felnő.
„Akkor miért vágnak ki fákat?”
Szelényi János (fény)korában ezt a kérdést valószínűleg ritkábban tették fel ilyen indulattal.
2026-ban azonban ez lenne az egyik leggyakoribb kérdés.
Egy fakitermelésről készült fénykép percek alatt megjelenhetne a közösségi médiában.
„Tarvágás!”
„Erdőpusztítás!”
„Miért kellett kivágni?”
Tízezrek osztanák meg.
Szelényi főmérnök pedig ott állna az erdőrészlet szélén, kezében az üzemtervvel, és valószínűleg rájönne valamire: ma már nem elég jól gazdálkodni az erdővel. El is kell tudni magyarázni, mi történik benne.
Talán elővenné a telefonját. Készítene egy kétperces videót.
– Nézzék, ez itt nem az erdő vége. Ez egy erdő életének egyik állomása. De azt is meg kell mutatnunk, mi lesz itt tíz, harminc vagy nyolcvan év múlva.
És talán hozzátenné: – És igen. Van olyan hely is, ahol nekünk, erdészeknek kell változtatnunk.
Mert Szelényi főmérnök hitelessége éppen akkor működne 2026-ban, ha nem állítaná, hogy az erdészet mindig mindent jól csinált.
„János, azt mondják, az erdőnek nincs szüksége erdészre.”
Erre talán elmosolyodna.
– Az erdőnek valóban nincs szüksége erdészre.
Kis szünet.
– Az embernek van szüksége rá.
Mert az erdő ember nélkül is létezne. Csakhogy Magyarország erdei nem egy ember nélküli kontinensen állnak. Települések, utak, vasutak, turistautak, vízbázisok, mezőgazdasági területek és milliónyi ember között.
Egyszerre várjuk el tőlük, hogy kössenek meg szenet, őrizzék a biodiverzitást, adjanak élőhelyet, tartsák vissza a vizet, biztosítsanak faanyagot, legyenek biztonságos kirándulóhelyek – és közben alkalmazkodjanak egy gyorsan változó klímához.
Valakinek ezek között az érdekek között döntéseket kell hoznia.
És ezek a döntések egyre nehezebbek lesznek.
A főmérnök találkozik a Facebookkal
Talán ez lenne számára a legnagyobb kulturális sokk.
Régen, ha vita volt egy erdőről, összeült néhány szakember.
2026-ban egyetlen tuskóról készült fénykép alatt néhány óra alatt ötszáz komment születhet.
Botanikus.
Erdész.
Ökológus.
Természetvédő.
Túrázó.
Politikus.
Influenszer.
És több száz ember, aki egyszerűen csak szereti az erdőt.
Szelényi főmérnök először talán bosszankodna.
Aztán rájönne: ezek az emberek azért vitatkoznak az erdőről, mert fontos nekik.
Ez pedig nem ellenség, hanem lehetőség.
Az erdőgazdálkodás gyakorló szakembereinek egyik legnagyobb hibája az lenne, ha ezt a társadalmi érdeklődést támadásként értelmezné.
„Dénes bácsi, maga mit csinálna?”
És itt jelenhetne meg képzeletben Dénes bácsi. Az öreg erdész végignézne a száraz erdőn. Talán azt mondaná: – Jánoskám, én ötven éve járom ezt az erdőt. Ilyet még nem láttam.
Ez talán többet mondana minden klímamodellnél.
Mert az erdészet egyik legnagyobb értéke a generációkon átívelő tapasztalat.
Csakhogy 2026-ban ez már önmagában nem elég.
Dénes bácsi tapasztalata mellé oda kell tenni a műholdakat, az ökológiai kutatásokat, a genetikai vizsgálatokat, a hidrológiai modelleket és a klímaforgatókönyveket.
A régi tudás és az új tudomány nem egymás ellenfelei.
Együtt adhatnak esélyt.
És mit csinálna másképp Szelényi főmérnök?
Valószínűleg sokat kérdezne.
Melyik fafaj bírja majd itt ötven év múlva?
Hol kell segíteni az alkalmazkodást?
Hol kell visszalépni és nagyobb teret engedni a természetes folyamatoknak?
Hol lehet folyamatos erdőborítást fenntartani?
Hol kell aktívabban beavatkozni?
Hogyan tarthatunk több vizet a tájban?
És talán feltenné azt a kérdést is, amelyet egy főmérnöknek különösen nehéz kimondania:
– Mi van akkor, ha amit harminc éve helyesnek tanultunk, ma már nem mindenhol működik?
Ez nem a szakma gyengeségének jele lenne.
Hanem éppen az erejéé.
A legnagyobb változás azonban nem az erdőben történt
Hanem az erdész szerepében.
A huszadik századi erdész elsősorban az erdőt kezelte.
A huszonegyedik századi erdésznek egyre inkább bizonytalanságok sokaságát kell kezelnie.
Klímakockázatot.
Ökológiai kockázatot.
Gazdasági kockázatot.
Társadalmi konfliktusokat.
És olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek következményeit talán már nem ő fogja látni.
Ezért Szelényi János 2026-ban talán már nem egyszerűen főmérnök lenne.
Hanem közvetítő.
Az erdő és az ember között.
A tudomány és a gyakorlat között.
A természetvédelem és a gazdálkodás között.
A múlt tapasztalata és egy bizonytalan jövő között.
Az utolsó jelenet
Késő délután van.
Szelényi főmérnök egy hegyoldalon áll.
Előtte egy idős erdő.
Mellette egy fiatal erdész.
A fiatal megkérdezi: – Főmérnök úr, milyen erdő lesz itt száz év múlva?
János sokáig nézi a fákat.
A régi Szomszédokban talán tudta volna a választ.
2026-ban már nem biztos.
Végül azt mondja: – Nem tudom.
A fiatal erdész meglepődik.
János pedig hozzáteszi: – De az a dolgunk, hogy legyen.
Talán ez lenne Szelényi János főmérnök legfontosabb mondata 2026-ban.
a gondolatkísérletet lejegyezte: Tóth János, okl. erdőmérnök, (FAGOSZ / FATÁJ / FATUDAKOZÓ)
