FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyakorlati bemutatón bizonyított a TERRI

A TERRI cégnél jártunk ismét Svédországban, ezúttal azonban nem csak a Hunnia Fagép képviseltette magát, hanem velünk utazott két kiváló partnerünk, a 6X6 Trans Kft., illetve az EGERERDŐ Zrt. két-két képviselője is, akik már egy ideje érdeklődnek a TERRI 3 erdészeti gépcsalád után.

Azt ígértük nekik, hogy nem csak a gépeket nézheti meg munka közben, változatos terepviszonyok között, de elvisszük őket az Älmhult-ban lévő Terri-összeszerelő üzembe is.

Koppenhágában ért földet a repülőgépünk augusztus 11-én, itt várta csapatunkat a TERRI két képviselője: Arne Isaksson értékesítési- és marketing menedzser, valamint Pontus Wallden a Dél-Svédország-i régiók értékesítője. Köztünk és a fent említett svéd kollégák között hónapok óta ment a látogatás tervezése, így – némi képzavarral élve – svájci óramű pontossággal zajlottak az események. Egy kellemes ebéd után ért a csapat az Alfing Terri, Älmhult-ban lévő gyáregységéhez, ahol Arne Isaksson tartott egy részletes cégbemutatót a TERRI kezdetektől napjainkig címmel (a TERRI MAGYARORSZÁG weboldalán olvasható egy részletes, magyarnyelvű TERRI-történelem.)

A bemutatkozások és a cégbemutató után léptünk át a gyáregységbe, ahol végig követhették partnereink az erdészeti gépcsalád megépítését az első csavartól a végső tesztelőcsarnokig. A gépeket évek óta ugyanaz az összeszerelő szakembergárda irányítja, végzi. Alig van előregyártott alkatrész: mindent itt, helyben készítenek. Kivétel ez alól például a CATERPILLAR motor (CAT 3,6), amit ottjártunkkor emeltek éppen az egyik gép vázába. Ezután megtekintettük a TERRI gépek egyik specialitását: a dönthető vezetőfülke alatt található hidraulikához való könnyű hozzáférhetőséget.

terri-gyarlatogatas

Az Alfing Terri gyáregység látogatása után foglalta el a csapat a szállását az Älmhult-i IKEA Hotelben.

A másnapot az Älmhult-tól mintegy 40 kilométerre található Brasab Skog AB-nál kezdtük. Ez a vállalkozás 1982 óta végez felelős erdőgazdálkodást a területen; gépállományuk igen jelentős, így szakmai ismeretük megkérdőjelezhetetlen. Az állományban a nagyobb méretű munkagépek mellett a TERRI 3 gépcsalád minden típusa megtalálható (forwarderharvester, illetve a közkedvelt kombi gép is). Itt a helyi operátorok kalauzolták a csapatot: a fenntarthatóságról, esetleges javításokról, a közvetlen napi használatról, használhatóságról kaptunk információkat, mindezt egy olyan környezetben, ahol miattunk sem állhatott meg a munka egy pillanatra sem. Látható volt a kistestű TERRI gépek minden előnye a nagyobb gépekkel szemben gyérítés közben, hiszen a 2,05 méteres maximális szélességű gépek könnyedén mozogtak a gyérítési területen, és főként anélkül, hogy bármilyen komolyabb talajterhelést is hagytak volna maguk után. Nem véletlen, hogy minden gépkezelőnek ez a kedvenc géptípusa: erős, gyors, hatékony és nem utolsó sorban talajkímélő.

terri-bemutato-01
terri-bemutato-02

Délben az Älmhult-i erdőségben ebédelt a csapat, majd kezdődött a szakmai bemutató, ahol a gyérítésre kijelölt erdőszakaszon tesztelési lehetőségre is lehetőségünk volt. A forwaderek munkáját tekintettük meg először, majd a harvestert, végül a kombi gép minden előnyét ismertették velünk. A terület kiválasztása sem volt véletlen: Arne Isaksson a Hunnia Fagép vendége volt tavasszal Magyarországon, amikor is többek között ellátogattunk vele a Zselici erdőségbe, de megmutattuk neki – külön köszönet az EGERERDŐ Zrt.-nek a szíves vendéglátásért – a Bükkben található domboldalakat is, hogy lássa, milyen körülmények között kell majd Magyarországon teljesíteniük a TERRI gépeknek: sziklás, nehezen járható, sokszor erősen süppedős területeket is látott idehaza a TERRI szakembere, aki már itt  biztosított minket arról, hogy a náluk megrendezésre kerülő szakmai bemutatón sem lesz könnyebb feladata a TERRI-nek. Állta a szavát! Sziklás, gyorsan emelkedő domboldalban dolgoztak a gépek a bemutató alatt, ahol előtte igen komoly esőzések voltak, így a gumikerekekre szerelt láncos rásegítőkre nagy szükség volt, a velünk tartó ügyfeleink nagy megelégedésére.

terri-bemutato-03

Az esti meetinget követően másnap elköszöntünk vendéglátóinktól: Koppenhágából repültünk Budapest irányába.

(x) HUNNIA FAGÉP

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Őszi erdőtelepítések a VADEX-nél

Következő cikk

Óriásrönkök a bükkzsérci fakitermelő versenyen



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések