FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Rétegelt-ragasztott fatartók az épülő soproni uszodán

Az uszoda építkezésének talán egyik leglátványosabb folyamata, amikor helyükre kerülnek a hatalmas, 42 méter széles, 15 tonna súlyú és 3 méter magas ragasztott fa tartógerendák. Ez a rendkívül nagy szakértelmet igénylő munkafolyamat videón is megtekinthető.

Pár napja szerencséje volt a kivitelező FÉSZ Zrt.-nek, ugyanis a szélcsendes idő miatt az első két főtartó gerenda a helyére kerülhetett az épülő új uszodában. A gerendákat egy hatalmas daru emelte harminc méter magasra.

Egy ilyen főtartó elemnek 120 négyzetméter a felülete és mintegy 15 tonnát nyomnak. Szélben a súlyuk több mint egy tonnával növekedne a magasban, ezért azokat csak szélcsendes időben lehet megmozgatni – mondta Khaut András a kivitelező FÉSZ Zrt. igazgatóságának elnöke, hozzátéve, hogy az első két gerenda beemelése a legnehezebb, hiszen azokat rövid időn belül kell a helyükre tenni, mert egymáshoz kell merevíteni őket.

Vagyis innentől kicsivel könnyebbé válik a folyamat, mert egy nap már csak egy elemet kell a helyére emelni. A folyamat várhatóan egy hetet vesz igénybe.

A június közepi sajtótájékoztatón dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere örömét fejezte ki, hogy a tervek szerint haladnak az uszoda építési munkálatai. – Az új uszoda az elkövetkezendő 100 évnek épül, amelyben nemcsak a soproniak lelhetnek sportolási tevékenységet maguknak, hanem nemzetközi sportversenyek otthona is lesz, köszönhetően a Modern Városok Program támogatásának és a Magyar Kormánynak – tette hozzá.

 A projekt a WHB és a FÉSZ konzorciumában épül.

– Kiváló lehetősége lesz minden soproninak ezután használni az uszodát, hiszen profi körülmények fogadják az összes korosztályt – mondta el Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. A belvárosi felújítási programok lassan végéhez érnek, az M85-ös gyorsforgalmi út építése is remek ütemben halad, amely szintén a Modern Városok Program része – zárta gondolatait Barcza Attila.

A Modern Városok Program keretében megvalósuló építkezés igazán látványos szakaszához érkezett. A gigantikus fa főtartók érkezéséről ITT, beemeléséről pedig IDE kattintva is olvashat.

Forrás: SopronMédia 06-18; 06-27

Előző cikk

Két új gép a Zalaerdő Zrt. Lenti erdészeténél

Következő cikk

Trianon 100 - Fából faragott Magyarország



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések