FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Prof. dr. Mészáros Károly szoboravatása

Az Erdőmérnöki Kar épülete előtt, a Botanikus Kert egyik legforgalmasabb sétaútja mellett állították fel és avatták fel a Kar egykori dékánja, az egyetem egykori rektorhelyettese, prof. dr. Mészáros Károly szobrát.

“Ő itt szeretett a legjobban lenni.”

A szobor közadakozásból valósult meg, melyet a Mészáros Károly Felsőoktatási Emlékalapítvány, a Soproni Egyetem, az Erdőmérnöki Kar indított a család, az Országos Erdészeti Egyesület vezetése, valamint Mészáros Károly évfolyamtársai egyetértésével. 

Az ünnepségen prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem általános rektorhelyettese köszöntötte a jelenlevőket. Ezt követően a család nevében dr. Mészáros Károlyné, az egyetem részéről pedig prof. dr. Faragó Sándor rector emeritus leplezte le prof. dr. Mészáros Károly szobrát. A mellszobor Vanyúr István Szigetváron élő művész alkotása.

Prof. dr. Bidló András, az Erdőmérnöki Kar dékánja méltatta prof. dr. Mészáros Károly életútját, szakmai tevékenységét. Elmondta, hogy a botanikus kert fái alatt sétálgatva megelevenedik az erdészeti oktatás történelme, és örömének adott hangot abban a tekintetben, hogy most már prof. dr. Mészáros Károly szobra is felállításra került.

Dr. Lett Béla professzor emeritus “Emléktáblától szoboravatásig” című beszédében emlékezett vissza a professzorra, mint egy igazi csapatemberre, aki erdőpolitikusként, menedzserként és tanárként is maradandót tudott alkotni.

Az egykori évfolyamtársak nevében Kosztka László osztotta meg emlékeit Mészáros Charlie-ról, akivel együtt élte meg már a sorkatonai szolgálatot, a balekhét megpróbáltatásait és örömeit (hiszen a Professzor is volt balek…), valamint az egyetemi éveket.

Dr. Mészáros Bence édesapja szobránál köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a szobor felállításra kerüljön. Elmondta, hogy ez egy kiemeledő megnyilvánulása annak a szeretetnek, tiszteletnek és együvé tartozásnak, mely édesapja emlékét övezi. Felelevenítette gyermekkorát, amikor sokat játszott itt, a Botanikus Kertben, mondandóját ezzel zárta: “Ő itt szeretett a legjobban lenni. Nagy megnyugvással tölt el, hogy most már mindig itt lehet.”

A leleplezett és felavatott szobornál koszorút helyezett el:

1. A Soproni Egyetem nevében: prof. dr. Fábián Attila és prof. dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes urak.

2. Az Erdőmérnöki Kar nevében: prof dr. Bidló András dékán, prof dr. Király Gergely és dr. Czupy Imre dékánhelyettes urak.

3. A Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar nevében: Joóbné dr. Preklet Edina dékánhelyettes. 

4. A család nevében: dr. Mészáros Károlyné, dr. Mészáros Bence és Mészáros Kornél.

5. A Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány nevében: prof. dr. Varga Szabolcs, dr. Páll Miklós és dr. Schiberna Endre.

6. Koszorút helyezett el: dr. Stark Magdolna, prof. em. dr. Lett Béla és dr. Horváth Sándor.

7. Az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet nevében: dr. Konkoly-Gyuró Éva professzor asszony, dr. Gál János és dr. Horváth Tamás.

Forrás: Soproni Egyetem

Előző cikk

Erdőtelepítéssel semlegesíti karbonlábnyomát a VELUX

Következő cikk

Emlékerdőt avattak Soponyán



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések