FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Mi fán terem az erdő? Az erdő esztétikai értéke. Élőhely és körforgás

Az erdő a szépség forrása és a természetes körforgás nélkülözhetetlen eleme. A második téma az erdő esztétikai értékének bemutatása, a harmadik pedig az élőhellyel és a körforgással foglalkozik. A kampányt az OEE indította, az AM támogatásával.

FATÁJ-ban november 18-án adtunk hírt a Mi fán terem az erdő? projekt indulásáról. Íme, most itt a második és a harmadik rész.

A “Mi fán terem az erdő?” elnevezésű kampány három hete alatt hat szakember mutatja be az erdei ökoszisztéma szolgáltatásait, illetve hívja fel a figyelmet arra, hogy az erdő sokkal fontosabb szerepet játszik az életünkben, mint azt először gondolnánk, hiszen nem találunk semmi mást a világon, ami annyi mindent képes adni számunkra – az egyén és a társadalom szintjén egyaránt -, mint az erdő.

Az erdő széppé varázsolja a tájat és beavat a természet titkaiba. A “Mi fán terem az erdő?” kampány második témája az erdő esztétikai értékének bemutatása. Ezzel kapcsolatban Tihanyi Dominika DLA tájépítészmérnök, az Újirány Tájépítész Kft. munkatársa mondta el, hogy tájaink és erdeink hűen tükrözik társadalmunk gondolkodását, viszonyulását a világhoz. Mivel az erdő a szépség forrása is, ezért nagyon sokszor a természethez nyúlunk vissza, amikor az alapvetően szépet próbáljuk megalkotni. Hiszen a különféle természeti formák és a színek harmóniája a legszebb kompozíciókat képes létrehozni. Ez nagyon sokszor megjelenik az építészetben és a tájépítészetben is. Emellett egyre fontosabbak a természetes dolgok, például a természetes növénytársulások, a természetes anyaghasználat. Hosszútávon ezek a fenntarthatóság zálogai. Korunkban pedig az egyik legfontosabb cél a fenntarthatóság, amit társadalmi szinten kell elérnünk, mert csak ez biztosíthatja, hogy a jövőt gyermekeinkkel közösen tudjuk megélni.

A harmadik téma az élőhely és körforgás.

Az erdő olyan nélkülözhetetlen életközösség, amely kulcsszerepet tölt be az anyagok körforgásában.  A kampány harmadik témájával kapcsolatban dr. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese ebben a vonatkozásban a következőket emelte ki: a 20. század elejéig évszázadokon át az a nézet uralkodott, hogy az ember a természet ura, képes azt irányítani, szabályozni. Ám be kell látnunk, hogy ez téves elképzelés volt.

Az ember része a természetnek, abba nem szabad erőszakosan beavatkoznia, azzal harmóniában kell élnie, különben a saját jövőjét veszélyezteti.  Dr. Csépányi Péter emellett rámutatott arra is, hogy a természetben az erdő az egyik legfontosabb olyan ökoszisztéma, amely az emberi élet feltételeit biztosítani tudja. Az erdő működteti a Föld anyagkörforgási rendszereit. Bolygónk légköréből a szén-dioxidot a növények kötik meg, és “cserébe” oxigént termelnek. Méretéből adódóan az erdő a tiszta levegő legfőbb forrása. A növények vizet párologtatnak, amely a levegőbe kerülve esőként hullik vissza, így minden erdő a Föld vízraktára is egyben. A párolgás hőelvonással jár, így a “légkondicionálás”, a hőkiegyenlítés legköltséghatékonyabb módja, ha minél több erdő van. A növények szerves nitrogénje a növényevő állatokba, majd az őket levadászó ragadozókba is bekerül, és miután elpusztultak, a talaj szervesanyagkészletét gyarapítják, amelyből aztán a növények táplálkoznak. Az erdő tehát olyan nélkülözhetetlen életközösség, amely kulcsszerepet tölt be az anyagok körforgásában. Az emberiség szempontjából pedig az a legfontosabb, hogy a természettől megtanuljuk ezt a körforgást, és mi magunk is alkalmazkodjunk hozzá.

A “Mi fán terem az erdő?” kampány témái szorosan kapcsolódnak az Országfásítási Programhoz, amelynek célja meglévő erdőterületeink minőségi megőrzése és a fával borított területek jelentős gyarapítása. Ezt csak közösen, összefogással valósíthatjuk meg, jövőnk és utódaink érdekében. 

A kampány hat témája és a hozzájuk kapcsolódó kisfilmek az OEE FB oldalán, valamint a mifanterem.oee.hu  oldalakon érhetőek el.

Forrás: OEE
Szerkesztette: MM

Előző cikk

Rekord bútoreladások a korona-járvány ellenére

Következő cikk

TOP 100 bútorgyártó vállalkozás Magyarországon 2019



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések