FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

TOP 100 bútorgyártó vállalkozás Magyarországon 2019

FATÁJ-elemzés: A legújabb Top100 Bútorgyártói lista és helyzetértékelés elkészült, ezúton adjuk közre a 2019. év teljesítményei alapján készült összeállításunkat. + térkép

A Top100-as bútorgyártói csoport 2019-ben mintegy 175,3 milliárd forintnyi termelési értéket képviselt, ami 6,3%-kal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

A csoport a termelése 54,63%-át exportálta. A tevékenységük hatékonyságát jellemzi, hogy az összesített üzemi eredmény 8,929 milliárd forint volt, ami az árbevétel-arányosan 5,10%-ot teszi ki.

Mindösszesen 9269 főt foglalkoztattak az adott időszakban, 0,5%-al kevesebbet mint az előző évben.

Módszertan: Jelen lista rendezési alapja a 2019. évi nettó árbevétel. A táblázatunkban az aktuális, 2019. évi sorrend mellett közöljük a 2018. évi árbevételi számok alapján elért rangsort is, a 2019. évi árbevételi adatot, továbbá az utolsó gazdasági év üzemi eredményét %-ban. / A cégnevek után (a nem magyar tulajdonú társaságok esetén) feltüntettük a tulajdonos, vagy tulajdonosi csoport országát is. / Az adatforrások: cégek által készített mérlegek, eredménykimutatások adatsorai, a 27 éve üzemelő FATUDAKOZÓnk cégadatbázisa, az Igazságügyi Minisztérium elektronikus-beszámoló online rendszere, a nyilvánosan hozzáférhető cégbírósági adatokat online közvetítő OPTEN rendszere, valamint a Céginfo adatbázisa.
A lista szereplőinek nevei aktívak és a FATUDAKOZÓban látható lapjukra vezetnek. Az online faipari cég- és termékkereső rendszerünkben a cégadatok láthatósági szintje a vállalkozások döntése szerinti (MIN, MID, MAX).

A 100 legnagyobb magyar bútorgyártó – 2019.
(FATÁJ szerkesztőség összeállítása alapján)
20192018cégszékhely2019. árbevétel (millió Ft)üzemi eredmény
(%)
11INTERFA Kft. (DE) Himolla csoportSzany / Rétság17 9430,46
22ADA Nova Kft. (AT)Körmend / Nova /
Zalaegerszeg
16 47611,46
33Ikea Industry Kft. (NL) *Sopron11 5176,53
44ADA Hungária Kft. (AT)Körmend
11 0971,08
55KANIZSA Trend Kft. (DE) *Nagykanizsa
6 704-5,99
67Sitform Bútorgyár Bt. (DE)**Győr5 928-11,24
76Duocor Bt. (DE) **Makó5 5808,95
88BV Holding Kft.
(volt BUFA)
Budapest5 27610,13
99Divian-Megafa Kft.Nyíregyháza4 57518,44
10Megaholz Kft.Budapest4 1300,34
1111Gyulai FaFém Bútor Zrt.Gyula3 5220,80
1210Sinia Bútorgyártó Kft. (BE)Salgótarján3 401-5,44
1315ALEX Fémbútor Kft.Zsámbék3 21710,45
1413Vertex-Bútor Kft.Nemesnádudvar2 45413,26
1512Billerbeck Kft. (CH)Budapest2 3192,01
1617Antares Hungary Kft.(LU)Szatymaz
2 28021,28
1716Garzon Bútor Zrt.Székesfehérvár
2 1632,70
1820DÉLITY BÚTOR Zrt.Nemesnádudvar
2 03221,60
1914Sabina Ipari Zrt.Szombathely
1 9770,14
2027Divian-Mega Kft.Szeged
1 9328,83
2119ROBA-TISZA Kft. (D)Csongrád
1 9226,49
2221Full Asztalos Kft.Budapest
1 84313,56
2325Nett Front Kft.Mezőberény1 7215,72
2423Balaton Bútor Kft.Veszprém1 7032,08
2526CARDO Bútor Kft.(IL)Győr1 6434,48
2628Budapesti Kárpitos Kft.Budapest1 5728,58
2742Holzmöbel 2012 Kft.Gyula1 4872,05
2830Falco-Sopron Bútor Kft.Sopron
1 4755,04
2924Revor International Kft. (BE)Recsk1 4363,38
3031Komplett Bőr Kft.Vasad1 4322,38
3122Árkossy Bútor Kft.Herend1 37913,39
3234ERTL Faipari Kft.Mór
1 2294,25
3336Lechner Hungary Kft. (DE)Budapest
1 2583,01
3429KEMABO Kft.Pilisvörösvár
1 2062,36
3535Leolux Hungary Kft. (NL) **Szolnok1 1972,75
3633Sanamöbel Kft. (BE)Kerecsend1 1737,85
3737Csercsics Faipari Kft.Torony
1 0262,85
3848Lamello Kft.Kaposvár
1 0116,43
3939Bio-Textima Kft.Bősárkány9931,23
40TBoss Kft.Budapest98226,89
4146Gyurasics Bútoripari Kft.Pécs
8352,20
4238Sprenger – Möbel Kft. (CH)Cserkút8270,23
4345Miló Bútor Kft.Nyíregyháza81314,81
4451Fótimpex-MPI Kft.Fót7876,89
4540Merantin Kft.Nyergesújfalu78417,88
46Kiss-Iskolabútor Kft. *Derecske78219,09
4741Stulwerk Bútorgyártó Kft.Budakeszi
7716,34
4876KARRIER-Bútor Kft.Székesfehérvár

76310,32
4954Sandra Design Kárpitos Kft. v.a.Mátészalka758-1,26
5044Hohenloher Speciálbútor Kft. (DE)Várpalota7493,65
5143Pápai Asztalos Kft.Pápa7355,35
5250BÚTORG Kft.Piliscsév
7263,49
5349Dósafa Bútor Kft. f.a.Budapest7180,86
5453Karnis 82 Bútor Kft.Szeged71615,52
5547Etsberger Fenyőbútor Kft.Nemesnádudvar
6883,77
5672Scabello Bt.Szeged68819,93
5760Péter P. Bútoripari Kft.Gencsapáti6635,70
58Stilfa-MI Kft.Kecel6588,33
5952Horváth Faipari Kft.Kecskemét6541,57
6081FAKTUM Bútor Kft.Újszentiván
6353,13
6132Mobilia Artica Kft.Budapest625-18,26
6255Kanizsa Kárpit Kft.Nagykanizsa6085,12
6359Kalent-Alba Kft.Székesfehérvár
6066,20
6463COUNTRY Design Kft. (AT)Budapest583-13,01
6561Fabak Kft.Nagykanizsa5781,24
6664Wilu Möbel Kft.Bicske
5642,82
6757Andó Bútor Kft.Hajdúböszörmény5543,77
68Varkoly Fiai Bútoripari Kft.Sopron/Encs5492,87
6971Dietiker Kft. (CH)Eger546-16,16
7062SANDRA-FORM Kft.Mátészalka53816,08
7168Rajk-Text Kft.Gelse5273,21
7279Integrál Bútor Kft.Mezőkövesd5150,86
7365Simon Belsőépítész Kft.Szentgotthárd
4969,93
7469SL Control Kft.Eger
4953,66
7566WoodExpress Kft.Budapest4882,32
7680Sellaton Design Kft.Debrecen
4869,02
7784Angel Design Kft.Szepetnek4788,24
78DINA Faipari Kft.Sászvár
47622,55
7973Kőrös Bútoripari Kft. (DE)Gyomaendrőd4709,09
8070KUNFA Kft.Kisújszállás457-13,27
80187Pfiffer Bútor Mór Kft.
Mór
45633,43
8291Extra Leder Line Kft.Nagykanizsa44524,26
8375Sragner & Sragner Kft.Budapest44413,04
8474Sykomor Kft. f.a. ***Budapest4436,32
8583BBS Trend Kft.Mátészalka
4331,06
8689Mezőkövesdi Bútor Kft.Mezőkövesd428-9,78
8793Cliff Konyhák Kft.Pereszteg3949,92
8885Katona Manufaktúra Kft.Budapest3936,69
8978Katavics Faipari Kft.Szombathely3917,94
9086Formative Zrt.
Budapest
3842,48
9190Mahagében Kft.Bogádmindszent
3835,45
9282Szlá-Ven Bútor Kft.Mohács3730,06
9396SOFART Bútoripari Kft.Kecskemét3590,69
9458Budapesti Interfa Kft.Budapest3523,72
95PARTAM Kft.Budapest34512,02
9695Natur Design Kft.Hajdúböszörmény3332,68
9794Jakab Kft.Pacsa3272,08
9888Alba Mobili Kft.Székesfehérvár326-3,54
9977Galignum Bt.Kecskemét3247,56
10092Waste Wood Kft.Budapest3233,75
A lista-tagok összesített árbevétele
[átlagos üzemi erdemény, az árbevétel százalékában]
175 262[5,10]
Bútorgyártás (TEÁOR 310) országosan (KSH adat)
(Az ipari tevékenység összes nettó árbevétele, 4 fő feletti vállalkozások.)
217 435n.a.
* – eltérő gazdasági év; ** – mérlegkészítés EURban; *** – 2018-as adatokkal

Néhány megállapítás a top-lista cégeinek teljesítménye kapcsán

Az adatgyűjtés természetesen nem kizárólag az árbevételi adatokra koncentrált. Az összegyűlt információk alapján elmondható, a fenti cégek közül sokan az országos átlag feletti export értékesítési aránnyal dolgoznak. A lista elején több vállalkozás is 80%-nál magasabb arányú exportot realizál. Akad köztük olyan is, amely a teljes produktumát (100%) exportra szállítja az anyavállalat döntése és szervezése szerint. A KSH szerint a országos export-hányad 59,07%-os értéket mutat. A 2019-es Top100-as listánk összesített export-részaránya az országos szint alatt van: 54,63%.

(Feltételezzük, hogy a KSH adatgyűjtésében több olyan vállalkozás is szerepel, amely tevékenysége és bevallása nem feltétlenül igazodik a valósághoz, vagyis a TEÁOR 310-es besorolás mellett más tevékenységekből jelentős export-bevételt realizálnak.)

Az adatgyűjtésünk ez alkalommal is rávilágított egy igen fontos sajátosságra. A Top100-as listánk 100 bútorgyártó vállalkozása 2019. évben 175,3 milliárd Ft árbevételt realizált, ami 80,6%-a a KSH rendszeréből kinyerhető (TEÁOR 310) országos mindösszesen 217,4 milliárd Ft-nak!

A tulajdonosi szerkezetet vizsgálva megállapítható, hogy 20 külföldi tulajdonban lévő vállalkozás került a legnagyobb 100 közé, melyek a csoport árbevételének 54,01%-át adják.

A Top100 lista cégei alkalmazotti létszámának alakulása

(zárójelben az országos adatok és a részarány)

[szögletes zárójelben az éves létszámváltozás a Top100 cégnél]:

2012: 8.595 fő (18.307; 47%) [2012/2011: -0,3%].

2013: 8.832 fő (16.316; 54%) [2013/2012: +2,75%].

2014: 9.078 fő (16.990; 53%) [2014/2013: +2,76%].

2015: 9.575 fő (18.628; 51%) [2015/2014: +5,47%].

2016: 9.455 fő (18.184; 52%) [2016/2015: -1,25%].

2017: 9.239 fő (a KSH adatbázisából sajnos már nem nyerhető ki ágazati szinten az országos létszám-adat) [2017/2016: -2,28%].

2018: 9.315 fő [2018/2017: +0,82%].

2019: 9.268 fő [2019/2018: -0,50%].

Ez alkalommal is vizsgáltuk a Top100-as bútorgyártói lista tagjainak eredményességét. Ehhez a vizsgálathoz a mérlegekben közzétett üzemi eredményeket dolgoztuk fel.

Üzemi eredmény nagyságrendje

Az összesített számadatok szerint 2007-ben a legnagyobb 100 cég együttesen 4.708 millió forintnyi üzemi eredményt ért el; 2008-ban 4.988 millió forintot, ugyanez a szám 2009-ben 4.246 millió forint, 2010-ben 4.223 millió forint, 2011-ben 4.254 millió forint, 2012-ben 2.415 millió forint, 2013-ban 4.863 millió forint. 2014-ben 3.605 millió Ft, 2015-ben 4,788 millió forint, 2016-ban 3,669 millió forint, 2017-ean 5,897 millió forint, 2018-ban 5,182 millió forint, míg 2019-ben 8,929 millió forint összeget tett ki. Ez az üzemi eredmény 72,3%-os növekedését jelenti az előző évhez képest.

Eredményességi Top10

A 2019. évi üzemi eredmények felhasználásával számolt árbevétel-arányos eredmény-százalékuk alapján állítottuk össze a következő rangsort.

1. Pfiffer Kft, 2. TBOSS Kft, 3. Extra Leder Line Kft, 4. DINA Faipari Kft, 5. Délity Bútor Zrt, 6. Antares Hungary Kft, 7. Scabello Bt, 8. Kiss-Iskolabútor Kft, 9. Divian-Megafa Kft, 10. Merantin Kft

Negatív Top3 (Öszesen 14 cég ért el negatív üzemi eredményt)

Elrettentésül (és név nélkül) bemutatjuk az eredményességi lista sereghajtóit, illetve a negatív toplista vezetőit. A legeredménytelenebbek:

1. x cég: -18,26%; 2. y cég: -16,16% 3. z cég: -13,27%

Exportőr top3

Az elmúlt gazdasági évben a Top100-as lista értékben legnagyobb exportőrei:

1. Interfa Kft

2. Ada Nova Kft

3. Ikea Industry Kft

Az elmúlt gazdasági évben a Top100-as lista árbevételhez viszonyított százalékos értékben legnagyobb exportőrei:

1. Sprenger Möbel Kft: 99,75%

2. Leolux Hungary Kft: 99,50%

3. Ikea Industry Kft: 99,24%

Belföldi értékesítő top3

Az elmúlt gazdasági évben belföldön értékben legtöbbet eladók:

1. BV Holding (BUFA Kft): 5,28 Mrd Ft

2. Divian Megafa Kft: 4,17 Mrd Ft

3. Alex Kft: 2,69 Mrd Ft

Az egy alkalmazottra eső átlagos árbevétel 2019-ben 18,91 millió Ft (2018: 17,70 millió Ft, 2017: 17,27 millió Ft, 2016: 18,13 millió Ft, 2015: 16,06 millió Ft, 2014: 15,19 millió Ft, 2013: 14,31 millió Ft, 2012: 14,14 millió Ft, 2011: 12,9 millió Ft) volt.

Az egy alkalmazottra jutó átlagos (bér) költség 2019-ben 4,205 millió Ft (2018: 3,756 millió Ft, 2017: 3,436 millió Ft, 2016: 3,306 millió Ft, 2015: 2,967 millió Ft, 2014: 2,797 millió Ft, 2013: 2,604 millió Ft, 2012: 2,665 millió Ft, 2011: 2,390 millió Ft) volt.

Összesített társaságiadó-fizetési kötelezettségük 2019-ben 643 millió Ft (2018: 609 millió Ft, 2017: 583,5 millió Ft, 2016: 780,9 millió Ft, 2015: 472,5 millió Ft, 2014: 433 millió Ft, 2013: 244 millió Ft, 2012: 162 millió Ft, 2011: 290,4 millió Ft) volt. Ez árbevétel-arányosan: 0,367% (2018: 0,369%, 2017: 0,36%, 2016: 0,455%, 2015: 0,307%, 2014: 0,31%, 2013: 0,13%; 2012: 0,13%, 2011: 0,26%).

Az elemző kedvű olvasóink itt megtalálhatják a 100 gazdasági társaság mérleg-adatsorainak összesítése alapján készült hatékonysági mutatószámokat és azok grafikonjait! (pdf állományok) 

A cégcsoport pénzügyi helyzetét jellemző mutatószámok

A cégcsoport vagyoni helyzetét jellemző mutatószámok

A cégcsoport jövedelmi helyzetét jellemző mutatószámok

A cégcsoportot jellemző egyéb mutatószámok

Már 2011 óta Magyarország térképére is elhelyezzük a mindenkori 100 bútorgyártó vállalkozást! Térképünk aktualizálása folyamatos.

(A térképre kattitva nagyítható formában nyílik meg!)


Észrevételeiket a térképpel kapcsolatban (is) köszönettel fogadjuk!

Pozícionálja Ön is vállalkozását!

A helyzetértékelés lényegi eredménye a fenti táblázat.

Bár igyekeztünk teljeskörűen átvizsgálni az érintett ágazatot, elkerülhette figyelmünket több olyan információ is, ami esetleg befolyásolja az itt megjelenő adatokat. Ha az Ön vállalkozása lemaradt volna a jogosan megillető helyéről, vagy ismer ilyen vállalkozást, jelezze nekünk, hogy tisztázhassuk Önökkel/velük a részleteket.

Ismereteink szerint hazánkban ilyen összetételű elemzést – az elmúlt 30 évben – más nem publikált! Úgy érezzük, ennek létrehozásával sokat tettünk a hazai bútorgyártói szegmens jobb átláthatóságáért, piaci pozíciójának megismeréséért.

Kapcsolódó elemző írásaink:

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2019.(2020-06-25)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2018.(2019-05-31)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2017.(2018-06-04)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2016.(2017-05-31)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2015.(2016-06-01)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2014.(2015-06-08)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2013.(2014-06-12)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2012.(2013-08-09)

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2011.(2012-07-06)

Erdőgazdálkodók számokban 2009 – 22 állami + Top30 magánerdő (2010-06-23)

Erdőgazdálkodók számokban – 2008 – 2.rész – magánerdő Top30 (2010-02-21)

Erdőgazdálkodók számokban – 2008 – 1.rész – állami erdőgazdaságok (2010-02-09) 

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2019.(2020-10-11)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2018.(2019-06-20)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2017.(2018-06-21)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2016.(2017-06-14)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2015.(2016-06-10)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2014.(2015-07-23)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2013.(2014-07-03)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2012.(2013-10-25)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2011.(2013-03-08)

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2010.(2011-08-18)

111 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2015. (2017-08-05)

111 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2014. (2016-05-24)

105 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2010. (2012-02-24)

50 faipari gép/szerszám beszállító gazdasági teljesítménye – 2010. (2012-06-27)

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2018.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2017.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2016.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2015.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2014.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2013.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2012.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2010.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2009.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2008.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2007.

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2006.

Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2016. (2017-07-28)

Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2015. (2016-07-19)

Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2014. (2015-10-02)

Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2011. (2013-05-31)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2019. (2020-11-10)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2016. (2017-07-06)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2015. (2016-07-12)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2014. (2015-12-04)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2011. (2013-05-17)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2010. (2011-09-06)

Növekvő pozitív eredmény a hazai barkácsláncoknál (2017-06-22)

Sok év után újra pozitív eredmény a hazai barkácsláncoknál (2016-06-16)

Magyarországi barkácsácsáruház-láncok 2014-es eredményei (2015-07-30)

Magyarországi barkácsácsáruház-láncok (6) 2011-es eredményei (2012-07-06)

Magyarországi barkácsácsáruház-láncok (6) 2010-es eredményei (2011-07-01)

Tóth János – FATÁJ, FATUDAKOZÓ, FAGOSZ
www.fataj.huwww.fatudakozo.hu www.fagosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Mi fán terem az erdő? Az erdő esztétikai értéke. Élőhely és körforgás

Következő cikk

Svédország erdőgazdálkodása (2. rész)



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések