FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Átadták a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központot

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben több mint húsz milliárd forintnyi turisztikai fejlesztést hajtottak végre, és további húsz milliárd forintnyi program előkészítése, megvalósítása zajlik – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szombaton a Zempléni-hegységben található Rostallón, ahol átadták az Északerdő Zrt. kezelésében lévő Ökotudatos Nevelési Központot (RÖNK).

Zambó Péter kifejtette, az állami erdőgazdaságok a Téry Ödön Nemzeti Turistaház Fejlesztési Program keretében, az Aktív Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal együttműködésben mintegy 2 milliárd forintot fordíthatnak az erdei szálláshelyek kialakítására, felújítására. Az államtitkár elmondta, az erdők az elmúlt időszakban az egyik legfontosabb belföldi turisztikai célponttá váltak. Országos szinten az erdőben eltöltött látogatói napok meghaladják az évi 40-45 millió alkalmat. A természetjárás, a kirándulás általános lett nemcsak a főváros és a nagyobb városok körüli erdőkben, hanem az ország távolabbi régióiban fekvő, máig vadregényes, nagy, összefüggő erdőtömbökben, így a Zemplénben is- tette hozzá.

Zambó Péter kifejtette, a kormány elkötelezett a meglévő erdőterület fenntartása és az új erdők létrehozása mellett. Az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek ezen a téren is: növekvő pályára sikerült állítani a korábban csökkenő erdőtelepítési tendenciát, egyre nagyobb területen alkalmazzák a természetközeli erdőgazdálkodási módszereket. A természetvédelmi területen dolgozó szakemberek vezetésével pedig elkészült az ország ökoszisztéma térképe, valamint támogatásokat nyújtanak a magángazdálkodók számára az ökológiai sokféleséget szolgáló erdők létrehozására.

Zambó Péter hangsúlyozta, mindannyiunk felelőssége az erdők, a természeti értékeink megőrzése. Az elmúlt fél évben a Tisztítsuk meg az országot! kormányzati program keretében több mint tizenkétezer-ötszáz köbméternyi illegális hulladéktól sikerült megtisztítani az erdőket.

Az államtitkár azt mondta, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó cégcsoport, köztük a mai fejlesztést végrehajtó Északerdő Zrt. tudatos hálózat-építéssel tárja fel az erdők értékeit a látogatók előtt. A környezeti neveléssel összefüggésben azt mondta, az erdők védelmére és tiszteletére tanítanak azok az ismeretterjesztő anyagok, kiállítások és erdei iskolás foglalkozások, amelyek a ma átadott rostallói központban találhatók.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta, ha az Európai Unióban egy statisztika készülne a felújított turistaházak tekintetében, akkor Magyarország az élvonalhoz tartozna. A kormánybiztos szerint, ugyanis nincs még egy olyan ország, ahol az elmúlt 3-4 évben olyan gyors ütemben újítottak volna fel turistaszállókat, szálláshelyeket, mint nálunk. Elmondta azt is, hogy 2018 óta 98 turistaház fejlesztését támogatták és jelenleg is több hely felújítása van folyamatban.

Kiemelte, színes és versenyképes programokkal lehet a fiatalokat megszólítani, hiszen az a cél, hogy az erdőjárás, kirándulás és a turistaszállóban való pihenés egy „trendi” dolog legyen. A Zempléni-hegységben rengeteg a látnivaló, ennek érdekében idén itt rendezik meg először a VándorViadalt, ami az ötödik éve tartó Vándortábor Program új eleme.  

Zay Adorján az Északerdő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság területén, a Zempléni-hegység szívében lévő, kihasználatlan épületek újragondolásával jött létre. Az új komplexum létrehozásának célja egyrészt az volt, hogy új funkciót kapjon a terület, másrészt egy olyan attrakciót akartak létrehozni a Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) Rostalló állomása környékén, amiért megéri Kőkaputól tovább utazni.

A létesítmény két fő pillére a 34 fő befogadására alkalmas szálláshely, valamint a foglalkoztató és kiállítási épület. Az érdeklődök egy interaktív kiállítás keretében ismerhetik meg az erdő élővilágát, vagy akár körbe is nézhetnek az életnagyságú vadászlesről. A kutatószobájában lehetőség van az élő- és élettelen környezet vizsgálatára, a foglalkoztató teremben pedig akár kisebb létszámú konferenciát is meg lehet tartani. Az épületek mellett egy játszótér is várja a gyerekeket.

A RÖNK a hagyományos zempléni falu építészeti elemeit is megjeleníti egy mini skanzen formájában.

A komplexum a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 450 millió forintos támogatásából valósult meg.

Forrás: Agrárminisztérium Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A mi erdeink, a mi jövőnk - Our forests, our future (1/3)

Következő cikk

Tűzgyújtási tilalom




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version