FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

9. Lombosfa Konferencia

2021. június 24-25-én, online zajlott a “9. Hardwood Conference” (Lombosfa Konferencia). A rendezvény a Soproni Egyetem Simonyi Károly Kar, a cseh Mendel University in Brno, az osztrák Wood K Plus és a Faipari Tudományos Egyesület közös szervezésében jött létre.

A konferencia hosszú utat tett meg a 2003-as évi első rendezvény óta. Prof. Dr. Molnár Sándor már akkor felismerte, előre látta a lombos faanyagok tematikájának fontosságát. Mára egyértelmű, hogy az olyan jelentős európai „fa nagyhatalmak”, mint Németország, Ausztria, Svájc vagy a skandináv országok sorra indítják a lombos fagazdálkodással, feldolgozással és termékfejlesztéssel kapcsolatos projektjeiket. A soproni konferencia létjogosultságát bizonyítja a jelentkezők, érdeklődők száma és összetétele.

A rendezvényen a világ 22 országának (4 kontinensről) 32 intézménye képviseltette magát (AT, BE, BG, CRO, CZ, ESP, FR, GER, HU, IT, LAT, MAS, NGR, PL, ROU, RUS, SI, SK, SRB, SUI, SUR, VIE). A konferencia résztvevőinek száma 82 fő volt. A konferencia teljes időtartama alatt 43 előadás hangzott el, és 21 poszterprezentációt láthattak a résztvevők. Szakmánk, ill. a tudományág jövőjére nézve pozitív jelenség, hogy a résztvevők között magas arányban (~40%) voltak jelen fiatal kutatók, köztük szép számmal a Soproni Egyetem doktoranduszai, valamint BSc és MSc hallgatói.

Hazánk fagazdaságára jellemző a lombosfák igen magas (kb. 85%) részaránya. Ugyanakkor az európai fafeldolgozó ipar is kihívásként éli meg a lombos faanyagok feldolgozását. Számos oka van, hogy a lombos faanyagok feldolgozása egyre fontosabb szerephez jut Európában. A legfontosabbak az erdőgazdálkodási módszerek megváltozása, az ökológiai szempontok fokozottabb érvényesülése, és a lombosfa erdők részarányának növekedése. A konferencia stratégiai célja, hogy segítse a lombos faanyagot feldolgozó ipar és a kutató-oktató intézmények összeurópai hálózatának kiépülését.

9th Hardwood Conference (online)

Ki kell alakítani egy versenyképes és innovatív feldolgozási láncot. Új koncepciók megfogalmazására, új innovatív gyártási rendszerekre van szükség, ki kell alakítani a kutatóintézetek és az üzemek közötti hatékony technológia-transzfert. Ennek megfelelően a konferencia előadásai a lombos fák erőgazdálkodási aspektusait, a lombos faanyagok (angolul hardwood) anyagtulajdonságait, feldolgozási technológiákat, a belőlük gyártható termékeket és a piaci helyzetet tárgyalták, ill. mutatták be a legújabb tudományos és gyakorlati eredményeket.

A konferencia, ill. a résztvevőkkel folytatott személyes konzultációk eredményeként több kutatási együttműködési lehetőség is megfogalmazódott, melyek reményeink szerint közös pályázatokban, majd azt követően sikeres együttműködésekben válnak valóra.

A konferencia kiadványa megtekinthető és letölthető az alábbi linken keresztül: http://www.hardwood.uni-sopron.hu/?page_id=42

Szervezők:

Prof. Dr. Németh Róbert

Dr. Bak Miklós

Dr. Báder Mátyás

Dr. Christian Hansmann

Dr. Peter Rademacher

forrás: Soproni Egyetem SKK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Emlékerdőt avattak a Tiszaigari Arborétum területén

Következő cikk

Az EU leendő új Erdészeti Stratégiájának tervezetét újra kell írni!



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések