Kétezer kettőben megszűnésekor elsirattam Lepencét, a Pilisi Parkerdő Fafeldolgozó üzemét. Most elsiratom Kőhalmi Jóskát, a Fafeldolgozót búcsúztató vezetőt, kortársamat, akivel 1960-ban együtt kezdtük a Soproni Erdészeti Technikumot.
Jóska, a technikum elvégzése után rögtön haza került a Dunakanyarba, a Visegrádi Erdészethez. Akkor még, az erdészet berkeiben működő kis faipari üzem volt egyre növekvő megrendelésekkel, óriásivá növő fafeldolgozó feladatokkal. Budapesten a Körszálló, majd Visegrádon a Hotel Silvanus, a dobogókői Nimród Szálló belső faburkolatai, parkettái; majd a Pesti Vigadó, a Hotel Novotel.
Belső famunkáinak alapanyagát csak egy nagyüzem tudta már elkészíteni. Madas Laci bácsi az akkori Parkerdő igazgatója fiatal erdészeket küldött faipari továbbtanulásra. Közöttük Kőhalmi Jóskát is. Számára, a jó Isten olyan vezetői talentumot adott, hogy hamarosan rá lehetett bízni a Lepencei üzem vezetését. Itt olyan fejlesztések üzembe helyezését irányította, ami a gyenge minőségű pilisi fát remek bútoripari fává alakította hossz és széltoldással. Ezekből a fa „abszolút végtermékét”, kitűnő minőségű kegyeleti termékeket, koporsót lehetett előállítani.
Az üzemben, a nyolcvanas évek végére csúcsidőben, két műszakban több mint 100 ember dolgozott. Munkájukat irányította, termékeiknek piacot teremtve. Ha jól emlékszem Tokióig kerültek az üzem belső faberendezései.
Amikor én 1982-ben Visegrádi Erdészethez kerültem Jóskával, mint erdészetvezetővel, a fafeldolgozó vezetőjével találkoztam. Számomra, és sokunk számára Lepence és Jóska egyet jelentett, összefonódott. Kettős technikusként remekül, eredményesen vezette a fafeldolgozást. Több mint egy évtizeden keresztül üzemének eredménye tartotta el a Parkerdőgazdaságot.
A kilencvenes évek rendszerváltása után a magánvállalkozó faiparosok korrupciós lehetőségeivel, az állami fafeldolgozó nem tudott és nem is akart versenyezni. Fokozatosan épült le Lepence eredményessége, ami harminc év után a 2002-es felszámolásához vezetett.
Jóska, mint vezető, végig megtartotta emberségét, mindenkihez volt egy kedves szava, ha kellett biztató mondata. Kollegiális segítőkészségét mindig megőrizte.
Nyugdíjas találkozókon, erdészeti évzárókon beszélgettem vele utoljára. Derűvel és nem keserűséggel emlékezett a múló időre.
Távozása számunkra váratlan volt, nehéz feldolgoznunk az Úr akaratát.
Jóska! A jó Isten adjon számodra örök derűt, békességet!
az emlékező búcsúztatót írta: Kertész József
