FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Másodszor maradt el az első forwarder-szimulátor tanfolyam!

rpt

A magyarországi jogszabályok alapján 2×30 órás felnőtt továbbképző tanfolyamot sikerült engedélyeztetni. A veszélyhelyzet alatt – érthető okokból – csak online tanfolyamokat lehetett tartani. Ezért várnunk kellett, míg a személyes tanfolyamok ismét zöld jelzést kapnak. A második tanfolyam pedig a célkorosztály alacsony átoltottsága okán hiúsult meg.

EXPOZÍCIÓ

A CGPi Kft. 2019 novembere óta egy kanadai, asztali PC-n futó erdészeti szimulátorokat fejlesztő szoftvergyártó cég kizárólagos viszonteladója Magyarországon. Ennek a ténynek a magyarázata az, hogy úgy gondoltuk, jól megfér az erdészeti informatikai innovációs termékeink mellett.

Az erdészeti gépkezelő képzésben alkalmazott szimulátor csak hazánkban számít relatíve újdonságnak, ugyanis a CGPI által forgalmazott programot 2000-ben készítették el, az akkori kor legfejlettebb technológiájával. A megjelenítésben, grafikában – köszönhetően a játékiparnak – manapság sokkal realisztikusabbak érhetők el, ugyanakkor a lényeg, a valós fizikai gép-szimuláció időtállónak bizonyult. Ez az előny azért teszi különlegessé a szoftvert, mert egy régebbi számítógépen is gyors a program. Ezáltal belépő szintű szimulációs képzést lehet vele végezni, magas szinten.

Fél percben a működő szimulátor:

Hol dolgoznak magas szinten egy ilyen régi szoftverrel?

Európában körülnézve találtunk egy francia, Párizs környéki forwarder- és harveszter-kezelőket képző intézetet. Ebben, a hazánkhoz legközelebbi képző intézetben tanulmányúton is jártunk, ahol többek közt a világ legnagyobb fakitermelő gépére kerülő pilótákat képzik. Ez a Hannibal T150 fakitermelő monstrum, melyből összesen csak öt darab készült a világon 2020-ig. A gépkezelői képzést mindössze hat fő végezte el, – mindannyiuk ebben az intézetben végzett.

A neves francia intézetben a mai napig ezzel a kanadai szimulátorral képzik a 18. életévüket betöltött, teljesen kezdő pilóta-jelölteket. Az előkészítő szimulációs képzés 50 óra, és csak a szimulátoros gyakorlás után kerülhetnek az erre alkalmas jelöltek a valódi gépekre, először persze a tanpályán.

BONYODALOM

Azt gondoltuk, ez hasznos lehet a magyar erdészeti oktatás számára, ezért személyesen felkerestük a kanadai céget (a szimulátor fejlesztőjét) és a francia gépkezelő-képző iskolát. Célunk az volt, hogy tájékozódjunk a szimulátorról, annak alkalmazásáról a gépkezelők trenírozásában, és a szimulációs tréning gyakorlati tapasztalatairól. Egyszóval kapjunk egy átfogó képet, hasznosítva a 30 éve ott gyűlő tapasztalatokat. Egyértelmű az álláspontjuk az, hogy a kezdők esetében a szimulációs szakasz balesetveszélyes szituációkat és súlyos gép-károsodásokat előz meg, hatékonyabbá teszi a valós gépi gyakorlás óráit.

A 30 éve indult képzéssel kapcsolatban egy Fagosz konferenciára szeretnénk elhívni a Francia iskola vezetőjét és trénereit, hogy bemutathassák honnan indultak és milyen fejlődési lépcsőfokokon keresztül érték el a 850 órás H+F professzionális termelékenységet növelő erdészeti gépkezelői tréningjüket.

Érdekesség, hogy Franciaországban jogosítványt nem lehet szerezni a tanfolyam elvégzésével a fakitermelő gépekre, csak kiegészítő, “vezetéstechnikai” tréninget ad a tanfolyam. Jogosítványt csak erdészeti szakmai végzettséggel, vagy autós, nehézgépkezelői iskolában lehet szerezni, akár az erdészeti gépek közelébe sem kerülve! (Ebben már elértük a Nyugatot, ezért lehet ismerős a szituáció.)

2020 elején több felajánlást is tettünk a magyar erdészeti iskolák felé. Bemutatókat tartottunk, és kipróbálható verziókkal igyekeztünk népszerűsíteni a külföldi gyakorlatban már használt szimulátor előnyeit, hiszen egyszerre több tanulót (teljes osztályokat/csoportokat) lehet tanítani a már meglévő számítástechnikai termekben. Ezzel az eszközzel a gyártó-specifikus, igen komoly beruházást igénylő szimulátorokkal szemben képzést lehet végezni csekély ráfordítás mellett. A PC-n futó szimulációs szoftver nem igényel karbantartást, és egy pár Logitech joystickkal (~ 30.000 Ft) is jól működik, természetesen többféle géptípus utángyártott vezérlő-karjával is használható.

A CSELEKMÉNY KIBONTAKOZÁSA

Jött a világjárvány első hulláma, ezzel minden befektetett munkánk veszni látszott, mert az iskolákat bezárták, a személyes tantermi képzések kora véget ért egy időre.

A COVID szituáció keltette kényszerleállás alatt született meg az ötlet, hogy vágjunk bele egy saját forwarder-szimulátor tanfolyam szervezésébe, a francia példát alapul véve. A magyarországi jogszabályok alapján 2×30 órás felnőtt továbbképző tanfolyamot sikerült engedélyeztetni. A veszélyhelyzet alatt – érthető okokból – csak online tanfolyamokat lehetett tartani. Ezért várnunk kellett, míg a személyes tanfolyamok ismét zöld jelzést kapnak.

TETŐPONT

Meghirdettük az első tanfolyamot, az akkori nevén még soproni Roth Gyula Erdészeti Technikumban, a végzős tanulók számára – a Csiki Testműhely Kft. segítségével. Négy nappal később a tanfolyam betelt. A 16 fő jelentkezése ellenére, mivel a középiskolákat a veszélyhelyzet idejére bezárták, a tanfolyamot le kellet fújnunk.

Nem is kellett sokat várnunk az újraindításra. Azonban az iskolák újbóli megnyitása után, az akkorra már végzett erdésztechnikus diákok számára meghirdetett tanfolyamunk pedig azért hiúsult meg, mert ennél a korosztálynál akkor még alacsony volt az átoltottság.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek és támogattak tanfolyamunk létrehozásában és szervezésében! Különösen Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkának azért, mert Ő a tanfolyamok megnyitását személyes részvételével vállalta.

Fontosnak tartjuk a teljesen kezdők oktatását és az alap-mozdulatok tökéletes elsajátítását, ezért is társultunk a Csiki Testműhely Kft-vel a tanfolyam szervezésében, mely vállalkozás szakembereinek több éves tapasztalatuk van az integrált manuálterápia területén. A legfontosabb készség a gépben történő legalább 8 órás mozgáshiányos munkavégzés, amely korunk egyik legnagyobb kihívását jelenti. Az erdészeti gép irányításának megtanulása mellett, elengedhetetlen a kéz izmainak anatómiai ismerete hiszen szinte, csak az ujjvégek mozognak a gép irányításában, ugyanakkor a terepi munkavégzés során óriási erők hatnak a kezelőre a gép vezetőfülkéjében. (Franciaországban is csak a teljesen kezdőknek kell az 50 órás szimulátoros tréninget elvégezni, hogy a finommotorikus mozdulatok rögzüljenek.)

Mi ezért az első 50 órát kulcsfontosságúnak tartjuk, itt dőlhet el, akar-e valaki gépkezelő lenni, ha igen, mit kell pontosan fejleszteni azokon a rövid, centiméterekben mérhető mozdulatsorokon, hogy termelékeny, professzionális gépkezelő válhasson belőle.

MEGOLDÁS

Most már országosan három helyszínen szervezünk forwarder-szimulátor kezelő tanfolyamokat, tréningeket erdőben, valós helyszíneken, először Lajosházán, Kisújbányán és Öttömösön.

Jelentkezést már nem csak végzős erdészeti tanulóktól, hanem bármilyen szakiskolából kikerült személytől elfogadunk! 10 fő együttes jelentkezése esetén szimulátor állomásaink mobilitása miatt kitelepüléssel is tartunk tanfolyamokat az ország bármely pontján vagy határokon túl is.

A tanfolyam elvégzése a forwarder vezetésére – természetesen – jogosultságot nem ad, azonban nagyban javíthatja a termelékenységet! Engedélyszámunk:

Várjuk a forwarder vezetéssel ismerkedők jelentkezését, a tanfolyam elvégzéséről államilag elismert igazolást adunk.



(x) Az első forwarder szimulátor tanfolyam szervező csapata / CGPI Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Hiány lehet raklapokból

Következő cikk

Itt az EU új Erdészeti Stratégiája



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

170 e ha erdő eladó

A világ egyik legnagyobb magánerdő-tulajdonosa, a finn Stora Enso cég bejelentette, hogy az általa kezelt 1,4 millió svédországi…