FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Csúcson a lakásfelújítási kedv

A lakások felújítására és korszerűsítésére a mainál sosem volt jobb alkalom – ez az üzenet olvasható ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből, ami a lakosság ezirányú terveinek és szándékainak felmérésére irányult.

A kapott válaszok szerint a következő egy évben a lakóingatlanok 17%-a (azaz mintegy 700 ezer lakás) esetében kerülhet sor kisebb-nagyobb renoválásra. Az általános eufória legkevésbé a panellakások tulajdonosait érintette meg. A felújítást tervezők 40%-a állami támogatást is igénybe venne.

(A GKI és a Masterplast 2021. júliusi felmérésének eredményei)

A lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési szándékai a következő egy évben, 2013-2021 (ezer háztartás)

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A jelen – 2021. júliusi – megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

A járvány harmadik hullámának lecsengése és a korlátozó intézkedések nagy részének foldása után a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési kedve rég nem látott magasságba emelkedett. A pandémia okozta kötöttségek alóli felszabadulás, – a gyereket nevelő családok számára elérhető – kormányzati támogatások, illetve a hitelezési expanzió egyaránt ösztönzőleg hat a lakossági szándékokra. Korlátokat csak az építőanyagok árainak és a felújítási szolgáltatások díjainak dinamikus emelkedése, illetve az építőipari kapacitások szűkössége jelenthet.

A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17%-a tervez nagyobb összeget költeni lakására (biztosan vagy valószínűleg) – azaz csaknem minden hatodik lakóingatlan érintett lehet. Ha e tervek mind megvalósulnak, akkor egy éven belül mintegy 700 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat. Ez 120 ezerrel az előző negyedévi és 130 ezerrel az egy évvel ezelőtti megkérdezés eredményénél is nagyobb számot jelent.

A következő egy évre tervezett felújítási és korszerűsítési akciók, 2021. III. negyedév
(említési gyakoriság, százalék)

Csakúgy, mint a korábbi megkérdezések esetében a legerőteljesebb felújítási szándék most is a családi házak lakói körében érezhető, míg a lehetőségek a legkevésbé a panellakások lakóinak fantáziáját ragadták meg. A tégla építésű társasházi lakásokban lakók tervei megfelelnek a mintaátlagnak.

Az előző, egy negyedévvel ezelőtti felméréshez képest csaknem minden településtípusban és minden régióban nőtt a felújítási kedv. A legnagyobb mértékben Budapesten, itt a megkérdezett háztartások 18%-a készül renováltatni, szemben az áprilisi 8%-kal. A megyeszékhelyeken 12-ről 16%-ra, az egyéb városokban 11-ről 17%-ra nőtt az érdeklődők aránya, míg a községekben maradt a 15%-os arány. Hazánk régiói közül a közép-magyarországiban és a nyugat-dunántúliban érezhető a legnagyobb várható aktivitás (a háztartások 18, illetve 19%-a készül valamilyen felújításra), de az észak-magyarországi és a dél-alföldi régióban is az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység valószínű (az ilyen akciókat tervező háztartások aránya egyaránt 20-20%).

A lakásfelújítást és korszerűsítést tervezők mintegy 40%-a szeretné részben állami támogatásból finanszírozni felújítási-korszerűsítési terveit – egy negyedévvel ezelőtt ugyanez az arány 36% volt. A biztosan felújításra készülők fele számít az állami támogatás igénybevételére, míg a felújításba csak valószínűleg belevágók a támogatás felhasználásával kapcsolatban is elég bizonytalanok.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 9 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2020-as árbevétele 122,7 millió euró volt.

Az elemzés letölthető innen.

forrás: Masterplast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 87., 2021/33. adás

Következő cikk

STIHL Timbersports nyertese: Juhász István



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések