FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Emlékkereszt a Gulya-dombon

Dr. Udvardy György veszprémi érsek, 2021. szeptember 2. napján, ünnepélyes keretek között megáldotta a Veszprém város szélén található Gulya-domb egyik legszebb panorámájú pontján felállított 5 m magas keresztet, melyet a Magyarországon megrendezésre kerülő 52. Eucharisztikus Világkongresszus emlékére a VERGA Zrt. állított.

Ugron Ákos Gábor, a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok, köztük a VERGA Zrt. is csatlakozott a felkéréshez, mely során 21 emlékkeresztet állítanak országszerte a hazai rendezésű Világkongresszus emlékére. Az erdőgazdaság területén több lehetséges helyszín is volt, azonban a gyönyörű kilátásnak köszönhetően a Gulya-domb bizonyult a legjobb választásnak.

Az ünnepségen részt vett Ovádi Péter, miniszteri biztos, országgyűlési képviselő is, aki kiemelte, hogy a VERGA Zrt. jóvoltából Veszprémben sem marad nyom nélkül a keresztény világ eme fontos eseménye, hiszen a felállított emlékkereszt egyszerre gazdagítja Veszprém városának épített értékeit, egyben mély üzenete is van a keresztény kultúra és a keresztény hitvilág szilárdságáról.

Balogh Ákos Tamás , az Agrárminisztérium erdészeti igazgatási osztályvezetője ismertetőjében elmondta, hogy az ország 21 pontján felállított egységes keresztek méltó emléket állítanak, az 52. Eucharisztikus Világkongresszus eseményének, ugyanakkor híven tükrözik az erdészek szoros összefogását. Kiemelte, hogy a közjóléti létesítményekkel bővelkedő Gulya-domb alatti Betekints-völgyben található az 1747-ban épült jezsuita templom, valamint hazánk egyik legrégebbi apácakolostora is, így a kereszt méltó helyen került felállításra.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek a kereszt megáldása előtt elmondta, hogy a keresztény kultúra számára rendkívül fontos a Magyarországon megrendezésre kerülő Világkongresszus. Beszédében kiemelte, hogy város több pontjáról is jól látható emlékkereszt a körülötte kialakított padokkal reménységet, útmutatást nyújt minden ember számára.

A kereszt megáldását követően Halmay Gábor önkormányzati képviselő is köszönetet mondott a VERGA Zrt.-nek és kiemelte, hogy a kiváló helyszínen történő keresztállítással Veszprém városa ismét emelte történelmi és egyházi örökségét.

Az emlékkereszt avatása végül Kulcsár-Székely Attila színművész előadásával zárult.

forrás: VERGA Zrt.

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Faültetési akciók - XVI. kerület

Következő cikk

Erdészeti technikumi évnyitók




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version