FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Emlékkeresztet állítottak az Angyalok tisztásán

Keresztény emberként nem lehet más gondolatunk, mint vágyni tovább, még magasabbra, a teremtőhöz; ennek a folyamatosan megújuló vágynak állítunk most jelet ezzel a kereszttel, amit a mai napon az Eucharisztikus Kongresszus eseménysorozatához kapcsolódva felszentelünk- mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kékestetőn, az Angyalok tisztásán.

Fotók: Czímer Tamás

Szentpéteri Sándor az Eucharisztikus emlékkereszt ünnepélyes átadásán azt mondta, hogy az ország legmagasabb pontja egyfajta jelképes helyszín is, hiszen azt üzeni számunkra: ennek a keresztnek messzire kell látszódnia. Kiemelte, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzései közé tartozik, hogy a katolikus vallás kovász legyen a magyar társadalomban és ehhez kívánnak hozzájárulni a magyar erdészek is a maguk eszközeivel.

Emlékeztetett, az Agrárminisztérium a Miniszterelnökség kezdeményezésére az állami erdőgazdaságokkal karöltve 21 emlékkeresztet állít a magyar erdőkben. Kereszteket, amelyek az összetartozásra, a magyarságra, emberségre emlékeztetnek bennünket, és támpontjai lehetnek az olyan együtt töltött időnek, mint amilyenek a zarándoklatok, a hittancsoportok kirándulásai vagy éppen a cserkészcsapatok portyái.

A helyettes államtitkár beszélt az utóbbi időszak kezdeményezéseiről is, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőket be lehessen kapcsolni a vallási turizmusba. Példaként említette az EGERERDŐ Zrt. részvételével zajló Vándortábor programot, ahol az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság koordinálásában az elmúlt években külön zarándoktáborok indultak el a hagyományos erdei, vízi és kerékpáros táborok mellett. Említést arról is, hogy az útvonalak mellet mindenütt ott állnak az erdei keresztek, a képes fák, amelyek minden időszakban emlékeztetnek bennünket is a teremtett világ védelmével kapcsolatos kötelességeinkre.

Dobre-Kecsmár Csaba, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy hazánk legmagasabb pontja a Kékestető az ország szívében fontos helyet foglal el, ami most már nemcsak a testi, de a lelki feltöltődés helyszíne is. “Heves megyében az EGERERDŐ Zrt. kapta azt a megtisztelő szerepet, hogy itt Kékesen, hazánk legmagasabb pontján állíthatott emléket az Eucharisztikus Világrendezvénynek. Bízunk benne, hogy az erdőlátogatók közül sokan megállnak a magasba emelkedő feszületnél, hogy kezüket imára kulcsolva, hálát adjanak a Jósistennek, a teremtett világ megannyi csodájáért!”

A keresztet Balog Gyula esperes áldotta meg.

forrás: AM Sajtóiroda

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Németország: WEHAM forgatókönyvek az erdőgazdálkodásra és a faanyag rendelkezésre állására

Következő cikk

Forest Kitchen elindult




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version