FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Göbös-majori akác emlékkereszt

Az 52. alkalommal megrendezett Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a KAEG Zrt. emlékkeresztet adott át a Göbös-majori Ökoturisztikai Centrumban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére, valamint dr. Nagy István agrárminiszter támogatásával került felállításra az akácfából ácsolt feszület.

A csapodi és vitnyédi hívő közösség tagjainak szép számú csoportja tisztelte meg az ünnepséget, ahol a társaság munkatársai közül is sokan megjelentek. Az eseményt Nemzeti Himnuszunk közös eléneklése nyitotta meg. Ezt követően Szukhentrunk Imre, kerületvezető erdész előadásában hallgathattuk meg Wass Albert Előhang című versét.

Avatóbeszédében dr. Orbán Tibor, vezérigazgató köszönetet mondott a megtisztelő felkérésért, hogy helyet kaphatott nálunk egy ilyen – megjelenésében egyszerű, mégis hatalmas üzenetet hordozó vallási és kulturális jelentőségű – emlékmű. Beszédében elmondta, hogy az erdészek számára az erdő is egyfajta templom. Kihangsúlyozta, hogy „Amikor egy fa keresztté lényegül, ott a hit és az élet körforgása összekapcsolódik.” Reményét fejezte ki, hogy a tartós akácból – mely a kisalföldi táj egyik jellegzetes fafaja – készült emlékkereszt kiállja az idők próbáját, hosszú évekig emlékeztetve bennünket kereszténységünkre, hagyományainkra és őseink tiszteletére.

Az Agrárminisztérium részéről Pap László, az Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztály vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy a teremtett világ csodáinak megőrzése napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír. Ennek egyik letéteményese maga az erdész szakma, melynek a jövőben talán még fontosabb szerepe lesz a már zajló környezeti változások közepette.

A beszédek elhangzása után Bene Zsolt adta elő A kereszt fogantatása című verset, Reményik Sándortól.

Lőrincz Béla, Csapod község plébánosa rövid szertartás keretében áldotta meg a keresztet. Emlékeztette a jelenlévőket a krisztusi áldozatvállalás jelentőségére, mely örök érvényű üzenet a keresztény ember számára.

A rendezvényt a Szózat közös eléneklése, majd állófogadás zárta.

forrás: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Országos Tűzoltó-Favágóverseny

Következő cikk

KAEG: Éltető erdő fotópályázat díjazottjai




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version