FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Emlékkereszt a Jeli Arborétumnál

Az 52. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából magyarországi rendezésének alkalmából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére, Dr. Nagy István agrárminiszter úr tulajdonosi támogatásával megerősítve, az Erdőkért Felelős Államtitkárság irányításában, 2021. évben a 21 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaság az ország minden megyéjében, egy 5 méter magas fa emlékkereszt felállítására kapott felkérést.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Kám község határában, a Jeli Arborétum közelében állíttatta fel az 5 méter magas emlékkeresztjét, amelynek bal oldalán egy Szűz Mária szobor, jobb oldalán pedig egy Szent József szobor kapott helyet.

A keresztet 2021. augusztus 31-én áldotta meg Dr. Székely János megyés püspök. A kereszt az élet fája, a keresztből élet fakad, hangsúlyozta a szentmisén.

Szabó Tibor színművész Magyarország Alaptörvényéből, a nemzeti hitvallásra vonatkozó részekből olvasott fel szemelvényeket.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.”

Bugán József vezérigazgató beszédében elhangzott, hogy hazánk a keresztény kultúra megőrzésében élen jár. 1000 éves keresztény államiságunk megteremtője Szent István király, aki a Jézus anyjának a kezébe ajánlotta országunkat, amely nem volt véletlen. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy e kereszt talppontján átmenő észak – déli hosszúsági kör pontosan metszi a Csénye község határában telepített újszülöttek erdejét. Mert a teremtett világban nincsenek véletlenek.

Majthényi László elnök beszédében elmondta, hogy a keresztállításnak több évszázados hagyománya van. A keresztben energia van, amely ember és Isten, Isten és ember között közvetíti az energiát.

Köszöntőjét Müller Péter soraival zárta:
„A kereszt a sorsod (…). Nem mások teszik rád, te hoztad magaddal. Születni, élni, meghalni nehéz. Embernek lenni nehéz! S ha ezt tudod, és ha ebben mégis mélységes értelmet, sőt gyönyörűséget találsz, boldog ember leszel.”

Zambó Péter, az Agrárminisztérum Erdőkért Felelős államtitkára ünnepi beszédében kiemelte, hogy magyar erdők évezredek óta a lelki feltöltődés helyszínei, ezért határozta el az Agrárminisztérium, hogy minden állami erdőgazdaság területén, összesen 21 erdei kereszt felállításával járul hozzá az 52. Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzéseinek megvalósításához. A kereszt anyaga szimbolikus, Vas megyei erdőkből származó vörösfenyő, az egyik legtartósabb faanyag, amelyet vízalatti építkezésekhez is használnak. Évszázadokig biztos alapot jelent a ráépített épületek számára.  Kívánja, hogy ez a kereszt is évszázadokon át fennmaradó biztos alap legyen, amely emlékeztet a kereszténységünkre, magyarságunkra, összetartozásunkra.

forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A 10 millió Fa Indonéziában is ültet

Következő cikk

Szarvasbőgés és erdőlátogatási korlátozások




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version