FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Emlékpark báró Schell Józsefnek

Átadták a magyar vadászrajzművészet egyik legmarkánsabb alakja, báró Schell József (1900-1970) tiszteletére kialakított parkot a somogyi Lábodhoz tartozó Nagysalléri Gazdálkodási és Turisztikai központban pénteken.

Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos az eseményen azt hangsúlyozta: a nyolc nap múlva kezdődő világkiállítás egyik küldetése, hogy helyreállítson a magyar történelem szerves részét képező hagyományokat.

Szavai szerint az 1971-es, szintén magyarországi vadászati világkiállítás kicsit rejtetten ugyan, de képes volt megerősíteni azokat a részben titokban, elnyomottan létező kulturális elemeket, amelyek lehetővé tették, hogy a magyar történelem nagy, vadászattal foglalkozó családjai, vadászati szakemberei túl tudják élni majdnem 50 év kommunizmusát. Úgy vélte, ezt a munkát folytatni kell az e családokat megillető tisztesség helyreállításáért.

A kormánybiztos kiemelte: a báró Schell József Vadászati és Természeti Emlékpark átadásával megkezdődik a Sefag Zrt. vezetésével alakult Somogy Megyei Konzorciumnak a világkiállításhoz kapcsolódó, több mint 40 programból álló rendezvénysorozata.

A programok minden eleme rávilágít arra a tartalomra, amelyet 75 ezer négyzetméteren, a HUNGEXPO-n meg fogunk mutatni Magyarországnak és a világnak, azaz mindazokra a kulturális, történelmi és szakmai elemekre, amelyek a vadászatot, a vadászati kultúrát az egyetemes emberi és ezen belül egyetemes magyar történelem és kultúra szerves részévé teszi – fogalmazott.

Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy Lábod és környéke az elmúlt 60 évben Magyarország meghatározó vadgazdálkodási területévé vált, a vadászok számos kapitális gímszarvasbikát ejtettek itt el. A terület 2004-ben került a Sefag kezelésébe, azóta megújultak a gazdasági épületei, valamint a báró Schell József freskóival díszített Petesmalmi Vadászház is.

A báró Schell Józsefről elnevezett parkot a Sefag alakította ki azzal, hogy a területen hárs- , tulipán-, mogyoró-, platán- és cédrusfákat, illetve cserjefajokat ültettek el. A látogatók a helyszínen a természet szépsége mellett kapitális trófeákban is gyönyörködhetnek.

Az eseményen elhangzott: báró Schell József festő és grafikus a vadászattal kapcsolatos témavilág egyik legavatottabb tolmácsolója volt a magyar képzőművészetben, tollrajztechnikája, képeinek hangulatteremtő ereje utánozhatatlanná tette.

Alkotásai trófeakiállításokon és levelezőlapokon is megjelentek, emellett a művész illusztrálta Széchenyi Zsigmond Ahogy elkezdődött és az Ünnepnapok című könyvét.

Forrás: Egy a Természettel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ferencvárosi fawellness

Következő cikk

Egy a Természettel – Gemenc Családi Nap



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…