FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Már 40 ezer gyermek vándortáborozott az országban

Igazi sikersztorivá vált a Vándortábor Program. 2021-ben ötödik alkalommal indultak el a Vándortáborok, ahol az iskolás gyerekek kedvezményes nyári táborokban, aktívan fedezhették fel az ország legszebb részeit. A Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hívta életre partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), illetve a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos 2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indította útjára a Vándortábor Programot, melyben felső tagozatos és középiskolás diákok fedezhetik fel az aktív kikapcsolódás örömét és hazánk szépségeit. 2018-tól az erdei és vízi mellett már kerékpáros táborokat is választhattak a diákok, 2020-tól pedig zarándoktáborokkal egészült ki a programkínálat. A táborokban eddig összesen több mint 40 ezer diák és közel 3 ezer pedagógus vehetett részt.

2021 nyarán 31 útvonalon indultak el a Vándortáborok, újdonságként pedig két kombinált út is elérhető volt. A Körösök völgyét vízen és két keréken járhatták be a fiatalok, Dél-Zalában pedig gyalogos és vízi kalandok is várták őket. Összesen közel 15 ezer diák, 1200 pedagógus, 900 kísérő és 500 túravezető érkezett a táborokba az ország minden tájáról, ez 636 egy hetes turnust jelentett idén.

Az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében lezajlott erdei vándortáborokban idén 6500 felső tagozatos és középiskolás diák, valamint pedagógus vett részt. A 11 útvonalon 33, az állami erdőgazdaságok bevonásával biztosított táborhely várta vándortáborozókat.

Az Erdei Vándortábor Program egy hetes turnusaiban a diákok és kísérő tanáraik a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint a Bükk erdeit járhatták be az állami erdőgazdaságok bevonásával kialakított útvonalakon. A különleges kihívást keresők pedig az idei évben először egy kombinált, erdei és vízi vándortábor útvonalat járhattak be, amelyen a dél-zalai erdőket, majd a Mura magyarországi szakaszát ismerhették meg.

Az év legzöldebb hetében a diákok személyes élményeiken keresztül ismerhetik meg hazánk természeti és kulturális értékeit, miközben a környezettudatos életmód gyakorlati fogásait is megtanulhatják. Az erdei vándortáborok egyik kiemelt célja, hogy a résztvevőknek a tábor egy hete alatt legyen a legkisebb az ökológiai lábnyoma az évben. Ennek egyik alappillére, hogy az táborhelyeket az Országos Erdészeti Egyesület az állami erdőgazdaságokkal közösen úgy alakította ki, hogy azok minél kisebb környezeti terheléssel fenntarthatók legyenek, de emellett az is fontos, hogy a vándortáborok programjában a környezeti nevelés konkrét eszközei is megjelennek.

A táborok részvételi díja 28 ezer forint volt a diákok számára, amely minden költséget tartalmazott, a szállás és az étkezés mellett például a belépőket és az eszközök – kerékpár, bukósisak, kenu, mentőmellény – bérlését is. A táborok biztonságát és szakszerű vezetését a programhoz kapcsolódó pedagógus-továbbképzés garantálta. A képzést elvégző tanárok közül kerültek ki a táborvezetők.

A kombinált táborok mellett idén további újdonság volt a VándorViadal, ahol középiskolás csapatok mérték össze a tudásukat és a rátermettségüket, néha elgondolkodtató, máskor ügyességet és bátorságot igénylő kihívások során. A Viadalon négyfős, 2 fiú és 2 lány tagból álló csapatok küzdöttek meg egymással, de az esemény nemcsak a versenyzésről, hanem életre szóló kalandok és élmények gyűjtéséről is szólt. A VándorViadal döntőjét a Zemplénben rendezték meg, az esemény összefoglalóit a TV2 csatornán lehetett követni.

forrás: AktívMagyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Felejthetetlen élmények a Zempléni-hegységben

Következő cikk

A magyar erdők az emberek egészségét szolgálják



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések