FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Környezeti nevelés fontossága

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a szemléletformálásra annak érdekében, hogy védendő értékeinket minél többen megismerjék. Ennek részeként a minisztérium számos programba vonja be az oktatási intézményeket is – mondta el a tárca környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

László Tibor Zoltán hozzátette: idén 15 éves a Zöld Óvoda Program, ebből az alkalomból „Hálás vizek” címmel bábelőadás készült az Agrárminisztérium megbízásából. A környezettudatosságot fókuszba helyező előadással elsőként a program 20 bázisóvodájának gyermekei ismerkedhetnek meg, a bábjátékot – ahol erre lehetőség van – vízparton tartják meg.

A bábelőadás drámapedagógiai foglalkozás keretében zajlik. Célja, hogy interaktív módon, élmények segítségével hozza közelebb a környezettudatos gondolkodást. A két főszereplő – Nanuk és Panni – a történet során számos környezetvédelmi problémával találja magát szemben, amelyre a gyerekek bevonásával közösen keresik a megoldásokat. A darabbal a nagyközönség is megismerkedhet az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében október 10-én, a B pavilon gyermekfoglalkoztató színpadán.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Zöld Óvoda Program és Hálózat magyar sajátosság, célja, hogy támogassa a kisgyermekkori környezettudatosság fejlesztését, valamint intézményi szinten is megalapozza a fenntarthatóságra nevelést. Magyarországon már több mint 1 000 intézmény a tagja, így minden negyedik óvodás Zöld Óvodába járhat. Országszerte 20 bázisóvoda segíti a hálózat működését és több mint 240 intézmény az Örökös Zöld Óvoda minősítő cím birtokosa.

Az Agrárminisztérium elkötelezett a környezeti nevelés mellett, ennek érdekében számos program zajlik a tárca működtetésével, illetve támogatásával. 2019-ben indult útjára az Országos Iskolakert-fejlesztési Program, amelynek keretében eddig 167 intézmény mintegy 20 000 diákjának figyelmét hívhattuk fel környezetünk megóvásának fontosságára. Magyarországon mintegy 1 100  ökoiskola működik, vagyis a diákok mintegy harmada ilyen intézményben tanulhat. A Ments meg egy kertet! programunkban egy-egy elhanyagolt kert gondozásával vesznek részt az iskolai csapatok.

A vízben élő, szabad szemmel is látható gerinctelen élőlényekre, illetve a vízfolyásokra hívja fel a figyelmet a BISEL program, melynek részeként tanulmányi verseny keretében mérhetik össze tudásukat általános- és középiskolás csapatok. Emellett fotópályázatot is hirdetünk az Év BISEL fotósa címre. Nagy érdeklődés mellett zajlott az Agrárminisztérium meseíró pályázata, amellyel a beporzók fontosságára hívtuk fel a figyelmet. A kiírásra több mint 900 pályamű érkezett, a legjobb alkotásokat egy online mesekönyv formájába jelenteti meg a tárca. Tájjal tanulás címmel videó pályázat keretében mutathatják be középiskolás diákok a lakókörnyezetükkel kapcsolatos kötődéseiket, értékeket és a jövőbeni fejlesztési ötleteiket, a versenyt az agrártárca is támogatja.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Új építésügyi műszaki irányelvek

Következő cikk

Az az új korszak, hogy feltörjük az aszfaltot



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések