FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vonzóak a VándorTáborok

2022-ben harmadával bővülhet a vándortáborokban résztvevők száma, és megvalósult egy régi terv is, hiszen két kerékpáros vándortábor útvonalat szerveznek Erdélyben. Nyáron 882 turnusban több mint 20 ezren indulhatnak gyalogosan, kenuval, biciklivel vagy zarándokolva vándortáborozni. Az érdeklődés idén is hatalmas volt, rövid idő alatt beteltek a turnusok.

Január 31-én reggel 6 órakor nyílt meg a jelentkezési felület. Az erdei vándortáborok 270 turnusa 10 perc alatt, a kerékpáros táborok 312 turnusa pedig két óra alatt telt be, de a vízivándor és a zarándoktábor időpontokat is gyorsan lefoglalták. Az idei évtől már várólistára is lehet jelentkezni, ahonnan a szervezők előzetes egyeztetés után folyamatosan töltik fel a felszabaduló helyeket.

Idén minden korábbinál több fiatal mozoghat és ismerhetik meg az ország legszebb tájait, ugyanis az összesen 36 útvonalon – melyből 2 kombinált – meghirdetett 882 turnusra 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők. A táborokat képzett tanárok vezetik, akik korábban elvégeztek egy elméleti és gyakorlati tudást tartalmazó továbbképzési programot. A kedvezményes, 36 ezer forintos részvételi díjba a meleg étkezés és a szállások, programok költsége is beletartozik. Az elmúlt évekhez hasonlóan azok a tanárok, akik Vándortábort szerveznek, 100 ezer forintos javadalmazásban részesülnek.

Idén is megrendezik a tavaly nagy sikert aratott vándortáborozók országos versenyét, a VándorViadalt, aminek a selejtezője márciusban kezdődik, a döntőjét pedig június 20. és 26. között tartják. A megmérettetésre március 1-jétől lehet jelentkezni a vandorviadal.hu weboldalon.

Az idei évben újdonság az érmelléki és a székelyföldi bringás útvonal, ahol a magyarországi csoportokon túl erdélyi gyerekcsoportok is szép számmal jelentkeztek. További újdonság, hogy a vándortáborozók a MÁV és a GYSEV járatain a táborral kapcsolatos utazásaikhoz 90%-os kedvezményt kapnak. A szemléletformálás érdekében növekszik azoknak a táboroknak a száma, ahol a diákoknak a csomagjaikat maguknak kell vinniük. Ennek célja, hogy a gyerekek megtanuljanak ésszel pakolni, azaz megkülönböztetni a fontos felszerelést az értelmetlen terhet jelentő tárgyaktól.

A Vándortáborokat az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel a szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatos szemléletformálásra, felhívják a figyelmet a túlfogyasztás, pazarlás elkerülésének, illetve az ökológiai lábnyom minimalizálásának fontosságára. A Vándortábor Programot 2017-ben indította útjára az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda. A táborok sikerének kulcsa, hogy az egyes táborok lebonyolításáért az adott terület legjobb szervezetei felelnek. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezi az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), két éve indított zarándoktáborokért a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felel.

forrás: Aktív Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

USA: Fűrészáru árak 30%-ot estek a jelzálog kamat-emelkedésére

Következő cikk

Deák István 90 éves



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések