FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ágazati összefogás a fenntartható fagazdálkodásért

Az erdőgazdálkodók, a faipari ágazat, az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem vezető képviselői részvételével zajlott október 15-én az első fagazdálkodási kerekasztal. Az egyetem azért indította el az ágazatok közötti szakmai párbeszédet, hogy a fenntarthatóság a teljes termékláncban, átfogó alapelvként érvényesüljön, a meglévő gyakorlati megoldások egymás erősítésével támogassák a folyamatot.

A fenntarthatóság – amelyet a Soproni Egyetem képzési és kutatási tevékenységének középpontjába állított – a XXI. század megkerülhetetlen fogalma és vezérelve, amely a megújuló alapanyag, a fa felhasználásában is központi szerepet kap. Ahhoz, hogy a meglévő gyakorlati megoldások egymást erősítő, egységes rendszerré integrálódjanak, a fagazdálkodás három pillérének – az erdőgazdálkodóknak, a faipari szereplőknek és az egyetemi tudásbázisnak – közös gondolkodása, együttműködése szükséges. Így tárhatók fel az iparág új lehetőségei is, hiszen a fa felhasználása – különösen az építőiparban – az utóbbi években jelentős növekedésnek indult és ez a tendencia a következő években erősödhet is.

Szentpéteri Sándor, dr. Alpár Tibor, prof. dr. Magoss Endre

A felgyorsult ütemű erdőtelepítések nyomán folyamatosan növekszik az erdőterület, így a hasznosítható fa mennyisége is. A hosszú távú tervezéskor azonban figyelemmel kell lennünk a klímaváltozás hatásaira is, amelynek nyomán megváltozik az erdők fafajösszetétele, ami hatással van felhasználható faanyag minőségére és mennyiségére is. Éppen ezért az Agrárminisztérium, a Soproni Egyetem és a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség együttműködésében megkezdődött egy ágazatközi faipari stratégia kidolgozása, amelynek formálásában az átfogó szakmai párbeszédnek megkerülhetetlen szerepe van” – fogalmazott Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.

A faipar jó mintát kínál a körkörös gazdaság számára, hiszen a fa minden alkotóelemében hasznosítható. A mostani kerekasztal beszélgetés egy rugalmasabb ágazati együttműködés kezdete, amelynek már van kézzelfogható eredménye is: határozott igény fogalmazódott meg arra, hogy a továbbiakban a fagazdálkodás területén nem feldolgozási fázisokban, hanem a teljes termékláncban kell gondolkodni” – fejtette ki az eseményen Dr. Alpár Tibor, a Soproni Egyetem innovációért és vállalati kapcsolatokért felelős rektorhelyettese.

A Soproni Egyetem nem csak a párbeszéd megindításával, hanem a tudásbázis rendelkezésre bocsátásával is aktív alakítója a változásnak: az egyetemi kutatómunka számottevő része iparági igények alapján indul és a képzés során a hallgatók számos projektfeladatba kapcsolódhatnak be, megismerve a gyakorlati igényeket, folyamatokat is.

Forrás: Soproni Egyetem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Francia erdészeti és faipari ágazat kilátástalan helyzete

Következő cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 97., 2021/43. adás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések