FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Sport és természetvédelem: nem vagy-vagy, hanem is-is

A természetjárás mellett az erdei kerékpársport is egyre vonzóbb és népszerűbb időtöltés a hazai erdőkben. Annak érdekében, hogy az érzékeny erdei ökoszisztéma ne sérüljön, olyan helyszín kialakítása szükséges, amely teljes mértékben megfelel a sportági követelményeknek, ugyanakkor biztonságos és nem jár természetkárosítással.

E cél elérésére az érintett felek az együttműködés mellett kötelezték el magukat. A „Kamasuka Trail” nevű erdei kerékpáros túraútvonal 2021-ben három, egyenként mintegy másfél kilométeres enduropályával bővült, amelyek nyomvonal-kijelölése a „Zengőaljali Kerékpáros Egylet” Egyesület, a hatósági engedélyek beszerzése pedig a Mecsekerdő Zrt. közreműködésével valósult meg. A közös munka folytatására az erdőterületet kezelő Mecsekerdő Zrt., Hosszúhetény Község Önkormányzata, valamint a pályát üzemeltető Zengőaljali Kerékpáros Egylet” Egyesület az október 9-én és 10-én lezajlott, Magyar Országos Bajnokság I. Mecsek Enduro Verseny alkalmából háromoldalú együttműködési megállapodást kötöttek, amelyben az Egyesület azt is vállalja, hogy a létesítmények karbantartásáról saját költségén gondoskodik.

A kövestetői túrakerékpáros-hálózat ugratókat, sziklakerteket, valamint különleges, oldalrézsűs szakaszokat is tartalmazó, összesen mintegy tíz kilométer hosszú pályái amellett, hogy országos versenyek megrendezésére is alkalmasak, a nem versenyszerűen sportoló kerékpárosok számára is biztonságos, természetkárosítástól mentes és legális lehetőséget teremtenek szenvedélyük gyakorlására.

Forrás: Mecsekerdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 96., 2021/42. adás

Következő cikk

Újabb erdőtelepítés Gyulán



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések