FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nemzeti parkok fejlesztései

Soha nem látott mértékű fejlesztéseket hajtottak végre a hazai nemzeti park igazgatóságok az elmúlt évtizedben, a projekteknek köszönhetően összesen 320 ezer hektáron sikerült javítani a természeti környezet állapotát Magyarországon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Pécsett, a Pintér-kertben.

Rácz András hangsúlyozta, hogy csak ebben az évben 30 beruházást fejeztek be az igazgatóságok együttesen 8,7 milliárd forint nagyságrendben. Ennek része a pécsi Pintér-kertben most átadott fejlesztés is, melynek keretében felújították a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság székházát, az épületben kialakítottak egy Natura 2000 bemutató szobát, emellett új kilátó is épült a kertben. Az államtitkár bejelentette, hogy egy határon átnyúló projektnek köszönhetően a jövőben újabb fejlesztésekkel bővül majd a Pintér-kert, a mintegy 175 millió forintos beruházás része lesz egy üvegház kialakítása, de megújul a vendégház és az oktatóközpont, valamint korszerűbb lesz a világítás is.

Fotók: Komlós Attila/ Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Az elmúlt évtized eredményei közül az államtitkár kiemelte, hogy 30 százalékkal sikerült növelni a hazai nemzeti parkok látogatottságát, amely ma már országosan meghaladja az 1,6 millió főt évente. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ennél is nagyobb, 50 százalékos növekedést ért el, ami azt jelenti, hogy éves szinten 150 ezer látogató vált hozzájuk jegyet. Rácz András beszélt arról is, hogy az elmúlt évek kimagasló fejlesztéseinek köszönhetően mára már a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesei a nemzeti park igazgatóságok, hiszen ők üzemeltetik a Magyarországon található ökoturisztikai létesítmények felét. Hozzátette: A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ebben is kiemelkedő szerepet tölt be, hiszen 42 létesítmény – köztük látogatóközpontok, tanösvények, barlangok, bemutató-és szálláshelyek, valamint egy arborétum – szerepel a kínálatukban.

Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) igazgatója emlékeztetett arra, hogy a fejlesztéseknek helyet adó mintegy kéthektáros Pintér-kert Arborétum 2009 óta a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet része, a kertben álló villaépület ad otthont az igazgatóság központjának. Hozzátette: a 123 millió forintból megvalósuló beruházásnak köszönhetően megújultak az épület belső terei, teljesen új tetőszerkezetet kapott a ház, valamint egy stílusában illeszkedő bővítmény épült hozzá. A felújítás során végig ügyeltek arra, hogy a régi enteriőrt megőrizzék az utókor számára. Az igazgató kiemelte, hogy a fejlesztés egyszerre szolgálja az állami természetvédelem feladatainak hatékony ellátását, hozzájárul Pécs egyik népszerű rekreációs centrumának fejlesztéséhez, valamint segíti az épített környezet egyik fontos elemének megőrzését.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Településfásítás Felsőlajoson

Következő cikk

Harc az illegális fakitermelés ellen



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések