FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás Felsőlajoson

Nem elég egy fát elültetni, arról folyamatosan gondoskodni kell. A növények meghálálják a figyelmet, élhetőbbé, kellemesebbé teszik környezetünket, mint ahogyan a fáknak, az erdőknek élőhely-és egészségvédelmi, valamint klímavédelmi szerepük is van – mondta a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár Felsőlajoson.

Feldman Zsolt a Bács-Kiskun megyei községben Juhász Gyula polgármesterrel együtt vett részt a településfásítás keretében rendezett eseményen. Felsőlajos sikeresen pályázott és nyert 30 kislevelű hárs csemetét, amely közül néhány a templomkertet, a többi a játszóteret díszíti a jövőben. Az államtitkár emlékeztetett: az Agrárminisztérium 2019-ben Országfásítási Programot hirdetett Magyarország fával borított területeinek növelése érdekében. 

39 ezer hektárt érintően erdőtelepítési pályázat érkezett be a tárcához, ami gazdaságilag is hasznosuló zöldterületeket teremt.

Fotók: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár kitért arra is, hogy a településfásítás során jó példával járnak elöl a felnőttek a fiatalok számára a klímavédelem szempontjából. A faültetés arról is szól, hogy a közösség tagjai, fiatalok és idősek a cseperedő fák jó gazdái legyenek – ezzel felelősséget vállalva abban a nagy közös feladatban, amit egy fenntartható és klímavédelem szempontjából élhető Földért tehetünk.

Kiemelt kormányzati célkitűzés a meglévő erdők megőrzése, és a fával borított területek növelése azért, hogy a klímaváltozás közepette is megőrizhessük és javíthassuk az ország környezeti állapotát. Szeretnénk elérni, hogy 2030-ra az erdősültség a jelenlegi 23 százalékról 27 százalékra nőjön – mondta.

A Településfásítási Program 10 ezer fő alatti települések számára szól, amelyet civilek és önkormányzatok egyaránt igénybe vehetnek. A program során összesen 36.000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból. A települések 10-30 db fára és a hozzájuk tartozó ültetési csomagra pályázhattak.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fenyő fűrészáru - USA-Kanada vámcsatája

Következő cikk

Nemzeti parkok fejlesztései



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…