FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A magán erdőgazdálkodás jövőjének közös írása – szerény eredmények, egyeztetések folytatása

Korábbi cikkünkben közzétettük a magán erdőgazdálkodásban érintett vállalkozások részvételével nyár elején megtartott gazdálkodói fórumokhoz kapcsolódóan a három erdészeti gazdasági érdekképviseleti szervezet (NAK, MEGOSZ, FAGOSZ) által összeállított, és az Agrárminisztérium Erdőkért Felelős Államtitkársága részére megküldött szabályozási és támogatási javaslatokat

Időközben az Államtitkárság válaszolt a javaslatokra, illetve az Országgyűlés részére beterjesztett őszi agrársaláta törvényjavaslat szövegéből arra is következtethetünk, hogy a közeljövőben milyen konkrét változásokra számíthatunk.

Az Országgyűlés által 2021. december 14-én elfogadott T/17436. számú törvényjavaslat végszavazásra kerülő szövege kifejezetten a magán erdőgazdálkodást érintően az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:

1. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításai:

– A törvénynek az erdőgazdálkodási megbízási jogviszony kivezetéséről szóló átmeneti rendelkezése kiegészül azzal, hogy ha a megbízott erdőgazdálkodó 2021. december 31. napján a megbízási szerződéssel érintett földrészlet vonatkozásában uniós forrásból eredő támogatási jogviszony alanya, akkor a támogatással érintett földrészletre vonatkozó megbízási szerződés a törvényi rendelkezés alapján nem 2021. december 31-én, hanem a támogatási jogviszony lejárta napján veszti hatályát. – Az erdőgazdálkodási megbízási jogviszony kivezetéséről szóló átmeneti rendelkezés hatálya továbbá kiterjesztésre kerül a 2021. december 31-ig megkötött minden erdőgazdálkodási megbízási szerződésre.

2. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény módosításai:

– A törvényben a mezőgazdasági termelőszervezet fogalommeghatározása kiegészül azzal, hogy az erdőgazdálkodásra jogosult erdészeti szakirányító vállalkozások minden további mérlegelés nélkül nyilvántartásba vehetők mezőgazdasági termelőszervezetként.

– A mező- és erdőgazdálkodási hasznosítású föld tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó használati kötelezettség vonatkozásában a társult erdőgazdálkodás, az erdőkezelésbe adás mellett a továbbiakban az sem minősül a használat átengedésének, ha a tulajdonjogot szerző fél az osztatlan közös tulajdonban álló erdőnek minősülő föld használati jogosultságát többlethasználati megállapodással másik tulajdonostársnak engedi át.

3. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításai:

– A törvény erdőgazdálkodási haszonbérletre, erdőgazdálkodási integrációra és erdőkezelésre vonatkozó szabályozása kiegészül azzal, hogy ilyen szerződéseket a tulajdonos közeli hozzátartozója, vagy olyan családi mezőgazdasági társaság, amelyben a tulajdonos tag akkor is köthet, ha nem minősül erdőgazdálkodásra jogosult erdészeti szakirányító vállalkozásnak.

– A használati megosztásról szóló megállapodás akkor is mellőzhető lesz, ha a tulajdonostársak a teljes ingatlant az egyik tulajdonostárs használatába adják (jelenleg ez csak harmadik személy részére történő használatba adás esetén lehetséges).

– A használati rend meghatározása során több tulajdonostárs tulajdoni hányadának megfelelő terület akkor is kijelölhető lesz egyben, ha annak használatát egységesen az egyik tulajdonostárs használatába adják (jelenleg ez is csak harmadik személy részére történő használatba adás esetén lehetséges).

A felsorolásból látszik, hogy a módosítások az erdészeti gazdasági érdekképviseleti szervezetek javaslatainak csak egy szerény részét érintik, és a módosításokra nem is feltétlenül a javaslatokkal összhangban kerül sor. Biztató ugyanakkor, hogy az Agrárminisztérium Erdőkért Felelős Államtitkársága minden javaslatra kiterjedően részletes és konstruktív válaszokat adott, és további egyeztetéseket javasolt a szakmai szervezetekkel. Erre azonban várhatóan már csak a jövő évben, további jogszabály-módosításokra pedig csak a jövő ősszel kerülhet sor.

(NAK/Szalai Károly)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Építőipari cégek sora szűnik meg

Következő cikk

Zöld erdő - zöld bolygó



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések