FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

H22 City Expo – IKEA tervpályázat

Az IKEA Retail Sweden és az Ingka Group most még egy lépést tesz a természet felé: március 25-én globális tervpályázatot hirdetett fiatal tervezők számára, akiknek feladata, hogy megfizethető és fenntartható, erdőbe illeszkedő, környezetbarát lakásokat tervezzenek.

Marcus Fairs

A díjnyertes résztvevők terv-lakásai egy mesterséges erdőben épülnek majd meg a svédországi Helsingborg új központi városrészében, Oceanhamnenben, ahonnan az Öresundra nyílik kilátás. Ez a pályázat egyike annak a több kezdeményezésnek, amelyet az IKEA Retail Sweden és az Ingka Group a H22 City Expo nemzetközi városfejlesztési kiállításon valósít meg, amely az északi régió legnagyobb innovációs és fenntartható városfejlesztési eseményeit mutatja be idén nyáron, május 30. és július 3. között.

“A verseny célja, hogy új perspektívákat adjon és nyerjen a természetnek az emberek életében betöltött szerepéről, és vitákat indítson arról, hogyan látjuk ma ezt a szerepet, és hogyan fejleszthető ez a kapcsolat a jövő otthonaiban és városaiban” – mondja Marcus Fairs, a verseny zsűrijének elnöke.

A verseny felépítése arra a kérdésre épül, hogy a résztvevőknek milyen a természethez való kapcsolata ma, és milyen lehet a jövőben, a jövő városainak részeként. A válasz alapján a fiatal kreatívok olyan házakat fognak létrehozni, amelyek fontos elemei lesznek a Skogen (Az erdő) területnek, amelyet az IKEA Retail Sweden épít Oceanhamnenben a H22 City Expo keretében.

Marcus Engmann

“Az otthonunk túlmutat a négy falon, de a szomszédságunk és a közösségeink is, és ez a Skogen területünkre kiírt pályázat ezt az integrációt képviseli az IKEA szellemiségével. A résztvevőknek ugyanazok az elvek alapján kell megtervezniük javaslataikat, mint ahogy az IKEA minden termékét tervezi – ezt nevezzük mi demokratikus dizájnnak. Ez öt dimenzió közötti egyensúlyt jelent: a funkció, a forma, a minőség, a fenntarthatóság és az alacsony ár” – tette hozzá Marcus Engman, az Ingka Group kreatív igazgatója.

A résztvevők munkáit nyílt forráskóddal (open source) kell elkészíteni, ami azt jelenti, hogy a nyertes pályaművek bárki számára ingyenesen letölthetők, megépíthetők, használhatók lesznek bárhol a világon.

A beérkezett pályázatok közül a zsűri három döntőst és egy győztest választ ki.

● Az IKEA Retail Sweden összeállítja a döntőbe jutott pályaműveket, és bemutatja azokat a H22 City Expo során Skogenben;

● Az IKEA Retail Sweden megosztja a nyílt forráskódot és a hozzájárulás mögött álló történetet a csatornáin;

● A H22 City Expo kiállításra meghívnak egy-egy döntős személyt, hogy részt vegyen és beszéljen a munkája során felmerült kihívásokról és a tervéről;

● Minden döntős pályázatot közzétesznek a H22 IKEA digitális csatornáin;

● A győztes 5.000 eurós díjat kap.

szerk: Tóth János, forrás: INGKA sajtóközlemény

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tilos a hengeresfa éjszakai szállítása

Következő cikk

Zöld jövőt és megújulást jelentenek a fák



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések