FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faipari tűzvédelmi konferencia

„Tűzvédelmi és tűzmegelőzési szakmai konferencia – I. Faipar” címmel tudományos, szakmai konferenciát tartottak május 18-án a Soproni Egyetemen.

A konferenciasorozat első fordulójának célja a Katasztrófavédelem, a Soproni Egyetem, valamint a faipari szereplők közötti információáramlás kialakítása, illetve a kapcsolódási pontokra együttműködési formák definiálása volt. A faipar esetében ez elsősorban az olyan fontos szabályozók áttekintése, mint az Országos Tűzvédelmi Szabályzat, valamint az Egyetem tűzvédelemmel és tűzmegelőzéssel kapcsolatos laborrendszerének közös felhasználása, illetve az egyetemi tudásbázis mélyebb kiaknázása. Ezeken felül a lakosság szemléletformálása céljából közösen kialakítandó tűzmegelőzési kampányok is tárgyalásra kerültek.

A konferencia sorozat folytatásában még az idei évben a fával történő építés lehetősége kiterjesztésének a vizsgálatára kerül sor a Faépítészeti Intézet jogelődjét adó Építéstani Tanszék alapításának 150. évfordulójára tartandó ünnepségsorozat keretein belül, majd ezután az erdők tűzmegelőzése kerül a következő forduló fókuszpontjába.

A katasztrófavédelem munkatársai, a Soproni Egyetem oktatói, hallgatói, a faipari szervezetek képviselői, a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács tagjai személyesen, a Belügyi Tudományos Tanács, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tagjai pedig online kapcsolaton keresztül vettek részt a rendezvényen.

A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara közös szervezésében megvalósuló konferencián elsőként Molnár Sándor tűzoltó ezredes, a soproni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, a rendezvény levezető elnöke mondta el üdvözlő gondolatait. Majd dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, a tanács elnöke osztotta meg nyitó gondolatait. A tábornok hangsúlyozta, ahhoz, hogy a katasztrófavédelem munkatársai megalapozott szakmai tudással, megfelelő készségekkel és képességekkel tudják végezni felelősségteljes szolgálatukat, elengedhetetlen a jelen tudományos eredményeinek összegzése, a múltbéli káreseményeken alapuló esettanulmányok készítése, a tendenciák kutatása, valamint a jövő kockázatairól való értekezés és progresszív eszmecsere. Hozzátette, a tűzmegelőzés faipari vonatkozásai területén fontos, hogy a levont következtetéseket átültessék és hasznosítsák a gyakorlatban.

Prof. dr. Fábián Attila rektor köszöntőjében hangsúlyozta, a katasztrófavédelemmel közösen kidolgozott ismeretterjesztő anyagok jelentős szerepet játszanak a tűzmegelőzésben. Hozzátette, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar szoros kapcsolatot ápol a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, a különféle tudományos tanácsokkal, a közös munka pedig jó alapot biztosít a megfontolt gyakorlati döntésekhez.

Az előadásokat Prof dr. Magoss Endre dékán nyitotta, aki a Faipari Mérnöki és Kreatívipari kar és a katasztrófavédelem kapcsolódási pontjairól és további együttműködésének lehetőségeiről szólt.

Prof. dr. Markó Balázs, a kar Faépítészeti Intézetének igazgatója, az egyetem tűzvédelmi laborját mutatta be. A jogi környezet, a tűzvédelmi jogszabályok változását Béres Tamás tűzoltó alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági szolgálatvezetője mutatta be. Arról, hogy milyen új lehetőségek állnak rendelkezésre a tűzmegelőzési kampányok tervezéséhez, milyen új módszerekkel lehet hatékonyan megszólítani a lakosságot, dr. Lenkei Balázs, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari kar Alkalmazott Művészeti Intézetének vezetője tartott előadást.

forrás: Soproni Egyetem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Faépítés és felsőfokú oktatása

Következő cikk

Az erdő az életet jelenti



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések