FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Élénk tűzifapiac

A kereskedők szerint már megindult a roham a tűzifáért. A rezsicsökkentés módosításával kapcsolatos kormányzati bejelentés óta ugrásszerűen megemelkedett a tűzifa iránti kereslet. Van, ahol a forgalom 3 nap alatt annyi volt, mint egy téli hónap során, és a visszatérő vevőkön kívül újak is feltűntek, sőt sokan készleteket igyekeznek felhalmozni. A kereslet növekedésével azonban a csalók száma is megnőtt, erről beszélt Nagy Dániel országos EUTR erdészeti főfelügyelő a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

A kereslet emelkedése miatt drágult a tűzifa, egy köbméter fa a tavalyihoz képest hétezer forinttal drágább.

A tűzifa iránti érdeklődést az EGERERDŐ Zrt. munkatársai is érzékelték. Dobre-Kecsmár Csaba a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy fokozott érdeklődés mellett az is megfigyelhető, hogy a korábbi évekhez képest hamarabb indult meg a tűzifa iránti érdeklődés.

„Leginkább a nyár végéhez közeledve, augusztus végén és szeptember elején szokott megindulni a tűzifa iránti kereslet. Az EGERERDŐ Zrt. és a többi állami erőgazdálkodó is arra törekszik, hogy a most megnövekedett keresletet is kiszolgálja, de várakozási idő biztos hogy jelentkezni fog” – mondta Dobre-Kecsmár Csaba.

A megnövekedett kereslettel a csalók is megjelentek a piacon. Legutóbb más személy EUTR-azonosítóját használta egy hirdető, de egy tudatos vásárlónak köszönhetően lebukott. Az eset után a csaló felkerült a Nébih feketelistájára.

Nagy Dániel országos EUTR erdészeti főfelügyelő elmondta, hogy a kereslet növekedésével a csalók száma is megemelkedett a tűzifapiacon. „Regionálisan vannak olyan részek, ahol egyelőre nehezebb fához jutni, vagy a következő kitermelések még nem indultak meg, ott sokan beugranak az ilyen hirdetéseknek, és a csalóknak. Ezért különös körültekintéssel kell megvásárolni a tűzifát” – hangsúlyozta Nagy Dániel. „A legjobb módszer az, ha a helyi erdőgazdálkodótól, a helyi erdészettől, telephellyel rendelkező tűzifa-kereskedőtől vásároljuk a fát” – tanácsolta.

A Nébih Tűzifát Okosan oldalán összegyűjtötte a legfontosabb tanácsokat, hogy mire érdemes figyelni, amikor tűzifát vásárolunk.

forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Gyászhír - Frey Antal [91]

Következő cikk

Tilos a tűzifaexport



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

170 e ha erdő eladó

A világ egyik legnagyobb magánerdő-tulajdonosa, a finn Stora Enso cég bejelentette, hogy az általa kezelt 1,4 millió svédországi…