FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Bartha Pál az erdőgazdálkodásról és a tűzifa ügyről

Mostanában számos írás található a hazai erdőgazdálkodással kapcsolatban megjelent új rendeletről és az azzal kapcsolatos véleményekről. Alábbiakban Bartha Pál nyugdíjas erdőmérnök gondolatait tesszük közzé.

[Megjegyzés: A FATÁJ nem foglalkozik politikával, ezért is a jelen írást nem annak eredeti címével (A demagóg LMP erdőirtással riogat) tesszük közzé. A lap alján lévő forrás-kapcsolóval e változat megtalálható. Ugyanott látható az eredeti írás nyitóképe is, amely Ungár Pétert mutatja.]

Az energiahordozó-kínálat növelése céljából az erdőtörvény néhány technológiai előírását felfüggesztették, aminek kapcsán az LMP politikusai már erdőirtásról beszélnek, és a párt emiatt az Alkotmánybírósághoz kíván fordulni. Ez a hisztéria az egész ellenzéki médián keresztülhullámzott.

Az irtás szó a magyar nyelvben egy végleges állapotot jelent. Ezzel szemben Magyarországon a kitermelt erdőt törvény alapján fel kell újítani, tehát szó sincs irtásról. De arról sem lehet szó, hogy többet termelünk ki, mint az erdők éves folyónövedéke. Erdeinkben évente mintegy 12 millió köbméter faanyag (dendromassza) keletkezik, és az utóbbi két évtizedben ennek a mennyiségnek csak ötven–hatvan százalékát termelték ki az erdőgazdálkodók, tehát a jövő feléléséről sem lehet szó. Jó lenne, ha a „rózsadombi természetvédők” tisztában lennének a természet vastörvényével is: a természetes életközösség (ökoszisztéma) legfontosabb ismérve az, hogy a rendszer működésének nettó produktuma elméletileg nulla, gyakorlatilag csekély. Ebből az alapvetésből következik, hogy érintetlen erdőkben, őserdőkben évente nagyjából annyi faanyag keletkezik, amennyi ott lebomlik. A gazdálkodás alá vont erdőkben csupán annyi történik, hogy a megtermett faanyag ötven–hatvan százalékát kivisszük az erdőből, és ezt a faanyagot gyors lebomlással elégetjük vagy időlegesen bútorrá, épületfává stb. alakítjuk, de ez utóbbiak sorsa is a végén többnyire az elégetés. Fakitermeléssel tehát csak a lebomlás helye és időpontja módosul.

Kiemelendő, hogy a faanyag lebomlása után ugyanannyi szén kerül a levegőbe, akár benn marad a faanyag az erdőben, és ott lassan elkorhad, akár kivisszük onnan, és gyorsan elégetjük. A távlati klímacélokat tehát – Ungár Péter véleményével ellentétben – a szakszerű erdőgazdálkodás nem veszélyezteti! Azt is érdemes észben tartani, hogy a jogi értelemben vett erdeinkben az őshonos fajok aránya csupán hatvan százalékot tesz ki, a többi biológiai értelemben ültetvényerdő. Tehát az is számít, hogy milyen állományban történik a fakitermelés. A legnagyobb folyónövedék pedig (25 százalék) a természetvédők által üldözött akácosokban keletkezik.

Sajnos a társadalom az erdőgazdálkodással szemben kétarcú politikát folytat. Egyfelől lakásához igényli a faanyagot, fűtéséhez sok család a tűzifát, másfelől az erdészben csak favágót lát, miközben Trianon óta, amikor is az erdőterület 84 százalékát elcsatolták, csonka-Magyarországon az erdőművelési ágba tartozó terület száz év alatt megduplázódott. Hazánkban az üzemterv szerinti erdőgazdálkodás több évszázados múltra tekint vissza. A XXI. század küszöbéig a tartamos erdőgazdálkodáson azt értette a szakma, hogy az erdő kitermelése után kötelező annak felújítása, a hozamokat pedig lehetőleg egyenletesen kell elosztani. Mára ez a szemléletmód oly módon került revízió alá, hogy az erdő felújítása és az egyenletes hozamokra való törekvés mellett biztosítani kell a biológiai sokféleség megfelelő védelmét is. Kiemelendő, hogy az erdőgazdálkodó az erdőfenntartás költségét alapvetően a kitermelt fából képes biztosítani. Az eszement korlátozás tehát az erdőfenntartás anyagi alapját rendíti meg!

Jelzem, hogy van egy új keletű probléma is, nevezetesen a gyors ütemű klímaromlás. Ebben a helyzetben szinte megoldhatatlan szakmai feladat elé kerül az erdész a hosszú élettartamú, természetszerű erdők felújítása, a célállomány megválasztása során. Senki sem látja előre száz évre azt, hogy milyen lesz akkor a klíma. Ugyanakkor a klímaromlás idején a természetvédők igyekezete, a status quo őrzése: zsákutca. A természet erői ellen folytatott háború ugyanis drága és hosszú távon reménytelen. Ebben a helyzetben leginkább együttgondolkodásra lenne szükség az erdőgazdálkodók, az erdészeti kutatás, az erdészeti igazgatásban dolgozók és a szakmai alapon álló természetvédelem között. Ebbe a szakmai munkába nem szólhat bele a pártpolitika.

Végül kiemelem, hogy a tulajdonjognak része a gazdálkodói jog is. Mivel egy polgári demokráciában a tulajdonjog alkotmányos alapjog, az csak a következő együttes feltételekkel korlátozható: kizárólag törvénnyel; alapos közérdek alapján; a korlátozásnak arányban kell állnia a közérdekkel (ennek mércéje a szocializmus évtizedei alatt elveszett); a tulajdonossal szemben a legkisebb pressziót kell alkalmazni akkor, amikor az alapos közérdek több úton elérhető; a korlátozásokat kompenzálni kell, ha azok mértéke meghaladja az arányosság elvét. Aki korlátoz, az fizet! Legalábbis a jogalkotásnak ilyennek kellene lennie. Az erdők mintegy hatvan százaléka állami tulajdonban, a többi pedig főleg magántulajdonban van. A tulajdonjog védelme megilleti az állami tulajdont is, de az állam a tulajdonos jogán – az alapos közérdekkel arányos korlátozásokhoz képest – további többletterhet is vállalhat. Hazánkban éppen ez a helyzet. Az előírások átmeneti lazítása feltehetően a többletvállalás terhére történik, így az nem kifogásolható.

Végtelenül szomorú, hogy az a párt, amelyik hazánkban zászlajára tűzte a zöldpolitikát, úgy kezd el tiltakozó akciót, hogy fogalma sincs sem az erdőgazdálkodásról, sem az erdőgazdálkodást érintő jogszabályokról, sem a természetvédelem alapelveiről. Schmuck Erzsébet környezetvédelmi aktivista és Ungár Péter elnökségi tag akciójának csupán az a célja, hogy lejárassa a kormányt. Ez a politizálás azért veszélyes, mert minden jó szándékú ember természetvédő, és így könnyen bedőlhet a zöldek demagógiájának. Azt pedig, hogy hová vezet a dilettáns, doktriner szemléletű zöldpolitika, Németország veszélyes példáján láthatjuk.

A szerző nyugalmazott erdőmérnök

Forrás: magyarnemzet.hu

Kiegészítés:

Ha már a fentiekben olvasható Bartha Pál erdőkkel kapcsolatos írása, itt pedig A zöld demagógia veszélye című cikkét (2022. január 7.) olvashatjuk, amely szintén elgondolkodtató.

Bartha Pál a témában egy másik írást is megjelentetett Az LMP-nek fogalma sincs az erdőgazdálkodásról címmel, a 2022plusz.hu oldalon, augusztus 29-én

Előző cikk

Ilyenek lesznek a jövő ablakai

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 139., 2022/33.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
22
Share