FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőgazdálkodást átszervező lépéseket vár az LMP

Veszélyben vannak a magyarországi erdők, mindent el kell követnünk, hogy a túlzott kitermelést megakadályozzuk – jelentette ki Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus azt mondta, teljes mértékben egyetértenek a Nagy István agrárminiszter által elmondottakkal, miszerint nonprofittá kell tenni az állami erdészeteket, de ha valóban így gondolja a kormányzat, akkor elvárják, hogy ennek megfelelő lépéseket tegyen.

Az LMP maximálisan egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy a mostani 21 százalékról 2030-ra 27 százalékra növeljék Magyarországon az erdőterületet. Ugyanakkor nem értik azt, hogy ha ez a kormány célja, akkor miért hoznak ezzel ellentétes rendelkezéseket – közölte.

Szendefy Mária azt mondta, a kormány augusztusban olyan rendeletet adott ki, amely gyakorlatilag feloldotta az összes korábbi korlátozást: lehetővé tette a tarvágást védett területeken, a fakivágást vegetációs időszakokban, valamint nem írta elő azt a szigorú megújítási kötelezettséget, amely az erdőtörvényben szerepelt. Közölte, az LMP továbbra is követeli ez erre a vonatkozó kormányrendelet visszavonását. Az, hogy ezt Nagy István egy miniszteri utasítással az állami erdőgazdaságokra nézve pontosította, lényegében visszavonta, nem elegendő, ugyanis az erdőterület 4-5 százalékát kitevő magánerdők esetében is kell valamilyen megoldást találni – jegyezte meg.

Szendefy Mária szólt arról is, a kormány hatósági tűzifa árat tett lehetővé minden magyar háztartás számára, és érezni is, hogy “megindult a roham az erdőgazdaságok felé”. A politikus elmondta, aggódnak amiatt, ha valóban sokan elkezdenek élni ezzel a lehetőséggel, akkor esetleg a tartalékaikat kezdik majd felélni az erdőgazdaságok. Ezért a vonatkozó szabályozás visszavonását is követelik. Követelik továbbá, hogy az őshonos erdők, különösen a bükkösök különös védelmet élvezzenek – fűzte hozzá.

A sajtótájékoztató itt visszanézhető.

Ha gyanús vagy illegálisnak tűnő fakitermelést tapasztal, kérjük jelezze az erdőfigyelő honlapunkon!

forrás: LMP sajtó

Előző cikk

10 millió fa titkos élete

Következő cikk

Zöld küldetéssel – faültetés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések