FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Zsófia-kilátó: közel az átadás

Zsófia-kilátó Fotók: BNR

Még az utolsó simításokat végzik a kivitelezők a Lillafüred felé magasodó építményen, de már nem kell sokat várni az átadóra.

Sokan nem tudtak várni arra, hogy hivatalosan is birtokba vehessék Lillafüred régi-új kilátóját, a Zsófiát. A már járható útvonalon egyedül, vagy párban felkapaszkodtak a hegyoldalra, hogy közelről is megcsodálhassák a völgyből már régóta jól látható építményt.  

Érdemes is felmenni, hiszen a látvány egyedülálló. Romantikázásra is igazán megfelelő a festői környék, amelynek csodáját már József Attila is megénekelte az Ódában.  

Érdemes azonban megvárni azt a néhány napot, ami még hátra van a Zsófia-kilátó kilátó hivatalos átadásáig, amíg az építők elvégzik a szükséges utolsó simításokat. A hivatalos átadás időpontja azonban már nagyon közel van, de még nem ismert.

Út a lillafüredi Zsófia-kilátóig

„Amíg nem volt hivatalos átadó, addig nem látogatható a kilátó” – néhány hete ezt nyilatkozta nekünk Vereb István, az Északerdő Zrt. kommunikációs tanácsadója. „A látogatóknak – saját biztonságuk érdekében is – várniuk kell!” – tette hozzá.  

Tehát, ha befejeződnek a munkák, és hivatalosan is átadják az építményt, akkor vehetik majd birtokba a látogatók az 1900-ban épült kilátótorony hű mását.

A kilátóhoz vezető útról és a kilátóról készült fotó-galéria itt érhető el.

A vidék első kilátója 

Az első vidéki kilátótorony – ezt a büszke címet viselheti az előd – kalandos története több mint 120 évre tekint vissza. A lillafüredi kilátó ötlete az 1890-es évek végén merült fel, a létesítmény megépítésének 1262 koronás költségét a Borsodi Bükk Egylet finanszírozta. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Ő felügyelte az építést is. A kilátó nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta.  

Zsófia-kilátó

A Zsófia-kilátó a 20. század első felében – a Palotaszálló mellett – meghatározta Lillafüred látképét, számos fotón megörökítették, és a miskolci turisták szemében mindig fontos szerepet töltött be. Túlélte két háború viharait, azonban az 1950-es években a lillafüredi „Szikla” nevű légvédelmi központ építésekor elbontották, hogy helyére antennát telepítsenek.

Miskolci tervező álmodta újjá 

A kilátó rekonstrukciója tavaly ősszel kezdődött. Tervezéskor az egykori építmény megjelenését vették alapul, csak a kornak megfelelő biztonsági és kényelmi szempontok miatt változtattak, de az eredeti látvány megőrzése mellett. A kilátó kivitelezésének vállalkozási díja mintegy nettó 50 millió forint.   

Az „új” Zsófia- kilátó terveit Viszlai József építészirodája  készítette, az építtető Északerdő Zrt. által kiírt pályázatot nyerték meg 4-5 éve. Teljesen új kilátót kellett egyébként tervezniük, hiszen az 1902-es, korábbi építményről csak néhány korabeli fotó maradt fent. Érdekesség, hogy Viszlai József nevéhez fűződnek az Avasi kilátó rekonstrukciós tervei is. A Dolka-tetőn magasodó kilátó vörösfenyőből, alsó szintje kőből készült, amelyhez helyi mészkő lapokat használtak fel.

forrás: BOON

Előző cikk

Tűzifahelyzet: akácot, tölgyet keresik

Következő cikk

Tűzifa kereslet élteti a csalókat is



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések