FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Kilátója / Év Turistaháza

2022-ben Lillafüred lett az aktív turizmus fővárosa, hiszen itt található az Év Kilátója és az Év Turistaháza cím birtokosa. Óriási érdeklődés mellett zajlott az Aktív Magyarország által idén harmadik alkalommal meghirdetett pályázat, amelyen a nagyközönség dönthette el a turistaházak és kilátók sorrendjét. Összesen több mint 40 ezren szavaztak az Aktív Magyarország Facebook oldalán két kategóriában a TOP10 jelöltre. Nemes versengés végén 7800 szavazattal a Zsófia-kilátó lett az Év Kilátója, és a Fehérkőlápa Turistaház 2904 szavazattal hódította el az Év Turistaháza címet.

A természetjárás népszerűsítése a cél

A természetjárás egyre népszerűbbé válik, ezt mutatja az is, hogy idén mindkét kategória nyertese többször annyi szavazatot kapott, mint a tavalyi nyertes. Az Év Kilátója és Év Turistaháza pályázat célja, hogy a kiránduló nagyközönség megismerje a legszebb hazai kiránduló célpontokat és erdei szálláshelyeket. Az elmúlt években száznál is több turistaházat újítottak fel a Téry Ödön Turistaház-fejlesztési Programban, illetve nagy számban újultak meg kilátók. Erre példa, hogy az idei kiírás nyertese is egy újjáépített kilátó lett. 

Zsófia, a kilátók királynője

A Zsófia-kilátó egyszerre a legrégebbi és legújabb kilátó is volt egyben az idei pályázók között. Ez volt az ország első vidéki kilátója, amely 1900 óta tárta a kirándulók szeme elé a Hámori-tó csodáját. A pompás építményt az 1950-es években elbontották egy légvédelmi központ építése miatt. Az újjászületés sokáig váratott magára, de 2022 nyarán az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. átadta a kilátót, mely az eredeti tervek alapján épült újjá.

A Fehérkőlápa Turistaház alig pár kilométerre fekszik dél-keletre a kilátótól. Igazi regénybeli világba csöppen, aki itt száll meg. A házat rejtő fák, a gerendás mennyezet, a kandalló és a házias ételek mind a varázslatos hangulat összetevői. Lillafüred gyalogtávra van, és nem kell messze menni a pazar kilátásért sem: a Fehérkő szikláiról csodás panoráma tárul a túrázó elé. Az épület a 30-as évek óta fogadja a kirándulókat, története is regényes, többször megsemmisült, hol lerombolták, hol leégett, de mindannyiszor újjáépült romjaiból, és folyamatosan megújulva várja az aludni vágyó vagy csak éhes turistákat.

Dobogós kilátások a Pannonhalmáról és a Bence-hegyről is

A dobogó második fokát 6685 szavazattal a Pannonhalmi Főapátság szomszédágában lévő Boldog Mór-kilátó és lombkorona tanösvény szerezte meg. A kilátóból tiszta időben jól kivehetőek a Bakony vonulatai, a cseszneki vár, illetve a Vértes csúcsai is. A lombkorona tanösvény egyedi, hal alakjával tűnik ki a hazai erdei épületek sorából. A harmadik helyet 3466 szavazattal a szintén különleges formájú, „Betonvirágnak” is hívott Bence-hegyi kilátó szerezte meg, amely minden éjjel más és más színben pompázik, és tetejéről belátható az egész Velencei-tó és Velencei-hegység, de a Budai-hegyek és a Vértes is feltűnik a horizonton. 

A turistaházak versenyében a második helyezést is a Bükk-hegység hozta el, Felsőtárkány fölött található Stimecz-ház, amely a klasszikus bakancsos turistaházak hangulatát idézi, de az idén felújított épület a kor kényelmi színvonalának is megfelel. Harmadik helyre szoros csatában a Zselicben található Haracsi Vendégház futott be, amely jó lehetőséget teremt a romantikus hangulatú érintetlen zselici dombok felfedezésére. Kényelmi színvonalában mindenképpen az ország legnívósabb turistaházai közé sorolható.

Az Év Kilátója szavazás végleges eredménye:

Zsófia-kilátó, Lillafüred: 7800

Boldog Mór-kilátó, Pannonhalma: 6685

Bence-hegyi kilátó, Velence: 3466

János-kilátó, Pécs: 2607

Julianus-kilátó, Nagymaros: 2336

Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó, Révfülöp: 2060 

Lábasház-kilátó, Kisköre: 1588

Kecske-hegyi kilátó, Fertőrákos: 1376

Guckler Károly-kilátó, Budapest: 1153

Krisztina-kilátó, Dozmat: 1044 

Az Év Turistaháza szavazás végleges eredménye:

Fehérkőlápa Turistaház: 2904

Stimecz-ház: 1266

Haracsi Vendégház: 1130

Fekete-hegyi Berda József Kulcsosház: 1065

Balatoncsicsói Erdészház: 999

Gubacsos Kulcsosház: 928

Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola: 544

Zsigárdi Erdei Lak: 480

Keserűszeri Vendégház: 456

Szent György Zarándokszállás: 295 

forrás: Aktív Magyarország 10-07

Előző cikk

Megújuló Mecsekoldal

Következő cikk

Kabinka 2.0 - szintet lépő kisház



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések