FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Praktiker új marketing igazgatója

Sommer Ádám több mint 20 éves, jellemzően kereskedelmi területen szerzett tapasztalatával támogatja a Praktiker üzleti céljainak megvalósítását.

Sommer Ádámot nevezte ki a Praktiker új marketing, PR és online szolgáltatások igazgatójának.

A szakember több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik FMCG területen, tagja a Marketing Döntéshozók Klubjának, így hatékonyan támogatja a Praktiker üzleti céljainak megvalósítását. Az új marketing igazgató elmondta, hogy célja a Praktiker márka erősítése a vevőélmény fejlesztésén keresztül.

A korábbi pozíciójában a Lidl Magyarország marketing vezetőjeként dolgozó szakember a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján szerezte meg Kereskedelem és Gazdaság diplomáját marketing szakon. Ezt követően az üzleti döntéshozatalra specializálódott mester fokozatát szerezte meg a Pécsi Tudományegyetemen, majd elvégezte a dániai Aarhus Üzleti Iskola Erasmus ösztöndíjprogramját.

Pályafutását 2001-ben a Heinekennél kezdte, majd a Nestlé Ice Cream Hungária brand- és marketing menedzsereként folytatta. 2008-tól ismét a söriparban, a Dreher Sörgyárak-nál látott el marketing menedzseri feladatokat, 2015-től pedig az Lidl Magyarország marketing vezetője volt.

forrás: OnBrands

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Forest Europe HLPD

Következő cikk

Fákat ültet a Kifli és a MasterCard



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…