FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Románia: Elfogadta a kormány a 2030-ig szóló országos erdőstratégiát

Fotó: Borsi Balázs

Elfogadta szerdai ülésén a kormány a 2030-ig szóló országos erdőstratégiáról szóló határozatot – jelentette be a kabinet ülése után Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető közlése szerint az erdészeti ágazat középtávú közpolitikai irányvonalait rögzítő dokumentum szemléletváltást hoz a romániai erdőgazdálkodásban.

Egészséges és a klímaváltozás hatásaival szemben ellenállóbb erdőkre, az erdős területek növelésére van szükség. Ezt erősíti meg a stratégia. Ugyanakkor az erdőknek továbbra is biztosítaniuk kell a lakosság és az ipar számára szükséges faanyagot, a fenntartható erdőgazdálkodás által. Éppen ezért széleskörű egyeztetési folyamattal olyan stratégiát fogadtunk el, amely egyensúlyt teremt az erdők társadalmi, gazdasági szerepe, valamint az erdővédelem, a biológiai sokféleség megőrzése között” – idézte Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye.

A miniszter kiemelte, hogy az erdőstratégia kulcselemei közé tartozik a felelős erdőgazdálkodás ösztönzése és az erdészeti tevékenység hatékony ellenőrzése is. „Az új erdőstratégia hangsúlyosabb felelősségvállalással ruházza fel az erdőtulajdonosokat, legyenek azok állami, önkormányzati vagy magánkézben. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a természetvédelmi előírások miatt számos erdőtulajdonos kerül hátrányba, méltányos kompenzációkra van szükség” – hangsúlyozta Tánczos Barna.

Az országos erdőstratégia a 2030-ig tartó időszakra szóló új uniós erdőstratégiát ülteti át a romániai szabályozásba, és az országos helyreállítási terv részeként, 1,2 millió lejes finanszírozással készült el. A kidolgozásában a Brassói Egyetem Erdészeti és Erdőgazdálkodási Karának és a Suceavai Egyetem Erdészeti Karának oktatói, valamint az ágazat más szakértői vettek részt, és széleskörű konzultációs folyamat után fogadták el.

Az erdőstratégiával összhangban a környezetvédelmi minisztérium nagyszabású erdősítési kampányt indít. Az uniós helyreállítási alapból 56 ezer hektár új erdő telepítését támogatják. Erdősítésre, a leromlott állapotú erdők újraültetésére és városi parkerdők létrehozására 730 millió lejt különítettek el.

Forrás: maszol.ro 2022. október 5.

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Európai erdőpedagógiai hálózat

Következő cikk

Aktivisták makkot gyűjtenek




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version