FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Románia – egyre csak drágul a tűzifa

A bukaresti kormány által tervezett ársapka nem oldja meg a tűzifa piacán kialakult helyzetet a faipari ágazat képviselői szerint. Egybehangzó véleményük, hogy növelni kellene – és meggyőződésük szerint lehet is – a belföldi kitermelést.

Romániában több mint 3 millió háztartást fűtenek tűzifával vagy tüzelésre használt faanyaggal. Az energiaválság hatásai a tűzifa piacán is erőteljesen megmutatkoznak, meredeken emelkednek az árak, sőt a kereslet is növekszik. A kormány árplafon bevezetésére és az export korlátozására készül, a fafeldolgozók viszont kongatják a vészharangot.

Szerintük ugyanis nem ez a megoldás, mivel a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nincs elég fa a piacon, importra szorul az ország. Ugyanakkor a lapunk által megszólaltatott ágazati képviselők nyilatkozataiból az derül ki, hogy a tűzifa piaca régiónként, sőt kistérségenként is nagyon eltérő lehet, az ár és a kínálat attól függ, hogy mennyire van közel egy lombhullató erdő, ahonnan jó minőségű tűzifát lehet kitermelni.

Mint ahogy az is befolyásolja az eladásra kínált mennyiséget és az árakat, hogy közvetlenül a kitermelőtől vagy kereskedőtől tudják beszerezni az érintettek. Példaként említették, hogy Kovászna és Brassó megyében, ahol sok a lombhullató erdő, még mindig a köbméterenként 500 lejesre tervezett árplafon alatt lehet beszerezni a tűzifát, ám ezekben a megyékben is az elmúlt években mintegy 70 százalékkal emelkedett az ár. A fűtéshez használt faanyagokra vonatkozó árplafon elsősorban ott jelent majd segítséget, ahol nincs a település közelében fakitermelés – vallják az ágazati szakemberek.

Tánczos Barna: lesz árplafon és elegendő fa

A legfrissebb kormányzati bejelentések szerint szeptember végére készül el a jogszabálytervezet a tűzifával fűtő lakosságot támogató intézkedésekről. „A kormánykoalíció árplafont vezet be a lakosságnak szánt tűzifára, és ezzel párhuzamosan betiltja bizonyos fafajták exportját” – nyilatkozta a téma kapcsán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető rámutatott: az intézkedésnek az a célja, hogy a lakosság elfogadható áron tudja megvásárolni a tűzifát. A miniszter arról is beszélt, hogy „az egész országot nem lehet botanikus kertté változtatni”, a korrekt, törvényes és fenntartható erdőkitermelés elegendő fát biztosít a lakosságnak és a feldolgozó iparnak is. Leszögezte: sem az európai, sem az országos erdőstratégiában nincsenek a fakitermelést tiltó paragrafusok.

Vágnák a fát hűvös halomba. Ágazati illetékesek szerint több fát kellene kitermelni a belföldi szükséglet biztosítása érdekében • Fotó: Erdély Bálint Előd

A fafeldolgozók nyersanyagválságról beszélnek

„Az árplafon nem old meg semmit, több fát kellene kitermelni, hogy a szükségletet fedezzék, és az ország ne szoruljon importra – vallják eközben egybehangzóan a feldolgozók. A Prolemn szövetség szerint a fa árát világpiaci mechanizmusok szabályozzák, az árak az elmúlt években 70 százalékkal növekedtek, közben pedig az állami erdészet, a Romsilva által kiközölt 214 lejes köbméterenként ár jóval a meglebegtetett 500 lejes plafon alatt van.

A szövetség számításai szerint Romániában évente 14 millió tonna a tűzifaszükséglet, további 12 millió tonnát használ el a feldolgozó ipar, vagyis 25–26 millió tonna az ország éves szükséglete. Ehhez képest tavaly 3 millió tonnát importálni kellett, így a világpiaci trendek befolyásolják a belföldi árakat.

Ugyanakkor azt mondják, mintegy 26 millió tonna fenntarthatóan kitermelhető fa az erdőben marad az adminisztratív, bürokratikus akadályok miatt.

„Ez olyan, mintha a mezőn hagynánk, nem aratnánk le a búzát” – fogalmazta meg az Economica.net gazdasági hírportálnak Cătălin Tobescu, az egyesület elnöke. Szerinte növelni kellene a kitermelt mennyiséget, ami elfogadható szinten tartaná a tűzifa árát, és kielégítené a feldolgozó ipar igényeit is.

„Ha évi 20 millió köbméter alatt tartjuk a kitermelt mennyiséget, a lakosság szenvedni fog a hidegtől, az ipart pedig halálra ítéljük” – húzta alá a faipari szövetség elnöke. A legfrissebb statisztikai adatok szerint amúgy az állami erdészet az év első nyolc hónapjában 5,5 millió köbméter fát termelt ki, tavaly egész évben 10 milliót.

Jobb a helyzet ott, ahol közelben az erdő

„Szeptember 15-én indultak újra a fővágások, az év végéig jelentős mennyiségű kitermelt fa kerül a piacra” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Nagy Dániel, a brassói területi erdészeti és vadászati felügyelőség igazgatóhelyettese.

Kifejtette: április 15. és szeptember 15. között leállítják a fővágásokat, hogy az alátelepülést, a magból növekedő csemetéket ne bántsák, ebben az időszakban csak az egészségügyi és tisztító vágásokra, gyérítésre és a széldöntésből származó fa kitermelésére kerül sor.

Újrakezdődtek a fővágások, de ez a nyers fa idén télen nem jó a fűtésre, általában mindenki igyekszik tavasszal, nyáron beszerezni a következő fűtésszezonra a tűzifát” – mutatott rá a szakember. Nagy Dániel elmondta, valóban évről évre csökken az éves kitermelt famennyiség a magán- és az állami erdészetek gondozásában levő erdőkből. Az igazgatóhelyettes szerint ennek hátterében többek között az áll, hogy egyre nehezebb munkaerőt találni, nincs ember, aki az erdőkben a hidegben, sárban dolgozzon, döntse a fát.

Az elmúlt években ingadozott a fa ára, négy évvel ezelőtt 170 lej volt egy folyóméter bükk tűzifa, most már 350–400 lej. A folyómétert 1,62-vel szorozva jön ki a köbméter, így az 500 lejes hangoztatott árplafon a jelenlegi piaci árakat tükrözi, magyarázta a szakértő.

Arra is kitért, hogy jobb helyzetben vannak azok a térségek, ahol több a lombhullató erdő, ahonnan a jó minőségű tűzifa kitermelhető, ebből a szempontból például Kovászna és Brassó megye jobb helyzetben van Hargita megyénél is, ahol sok a fenyőerdő. Ahol pedig nincs a közelben erdő, a drága üzemanyag miatt megemelkedett fuvardíjat is rászámolják a fa árára.

Nagy Dániel elmondta, ha az árplafont csak az állami erdőkből kitermelt fára vezetik be, az nem fogja kielégíteni az igényeket, hiszen például Kovászna megye 177 ezer hektár erdős területéből 35 ezer hektár van állami tulajdonban. Lukács Attila, az ozsdolai közbirtokosság erdőjével gazdálkodó cég vezetője lapunknak elmondta, a tűzifára nagy a kereslet, folyamatosan emelkedik az ára, de ő úgy tudja, hogy már mindenki beszerezte a szükséges tüzelőt.

Az energiaválságot enyhítené a megfelelő kitermelés

„A környezetvédők lobbija és az ebből kialakult tömeghisztéria miatt az országban sokkal kevesebb fát termelnek ki, mint amennyit a fenntartható erdőgazdálkodás lehetővé tenne” – szögezte le megkeresésünkre Kádár Rezső, a Prowood faipari klaszter ügyvezető igazgatója. Rámutatott: nincs elég faanyag a piacon, ami van, az pedig nagyon drága.

Az árplafon bevezetése véleménye szerint az ország azon részein segít, ahol nincsenek nagy kiterjedésű erdők, és a kereskedőktől szerzik be a tűzifát.

Ugyanis ahol a kitermelőtől vásárolják, jelenleg még nem éri el az ár beharangozott plafon értékét, de így is drágának mondható. „Az energiaválság miatt megnövekedett a kereslet. Ha fenntartható módon, nagyobb mennyiségben termelnék ki a fát, enyhítené a válságot” – véli Kádár Rezső.

A szakember ugyanakkor arra is ráirányította a figyelmünket, hogy az erdei hulladékot sem lehet kihozni az erdőből, mert tiltja a törvény, holott az abból készülő faaprítékból zöldenergiát lehet előállítani, ami szintén segítene a fűtésben. Amint arról korábban beszámoltunk, a bukaresti kormány nemrég 2023 szeptemberéig meghosszabbította az árkompenzációt a földgáz és a villamos energia esetében.

Augusztus végén a környezetvédelmi minisztérium arra tett javaslatot, hogy köbméterenként 150 lejjel támogassa az állam a háztartások tűzifavásárlását. A környezetvédelmi minisztérium szeptember 15-én jelentette be, hogy jogszabálytervezetet dolgoz ki a tűzifa és a faalapú tüzelőanyagok árának hat hónapra szóló korlátozásáról.

Mint ismeretes, tavaly novemberben a parlament döntése értelmében 19 százalékról 5 százalékra csökkent a tűzifa általános forgalmi adója (áfa/TVA) mind a magán-, mind a jogi személyek számára. A földgázhoz és a villanyáramhoz hasonlóan egyébként az elmúlt másfél évben a tűzifa ára is jelentős mértékben megemelkedett.

forrás: KrónikaOnline 09-23

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Faültetés nyíregyházi óvodában

Következő cikk

Éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz alkalmazkodás Európában az erdők által




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version