FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szénmegkötő gazdálkodás

A Copa-Cogeca „Carbon farming”, azaz „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel új kommunikációs kampányt indított, melynek célja, hogy összegyűjtse a szénmegkötő gazdálkodáshoz kapcsolódó, a gazdálkodók szemszögéből legfontosabb információkat.

Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezeteik legerősebb érdekképviseleti szervezete, a Copa-Cogeca a Dán Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Tanács, valamint az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló, több érdekelt felet magába tömörítő Európai Állattenyésztők Hangja csoport támogatásával „Carbon farming”, azaz „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel új kommunikációs kampányt indított. 

A kampány célja, hogy összegyűjtse azon legfontosabb információkat, amelyek segítséget nyújthatnak megérteni, hogy pontosan mit is jelent a szénmegkötő gazdálkodás, továbbá, hogy tájékoztatást adjon többek között arról, hogy jelenleg milyen alacsony széndioxid-gazdálkodást biztosító mezőgazdasági gyakorlatok állnak a gazdálkodók rendelkezésére, valamint, hogy mekkora kibocsátás-csökkentési potenciált jelenthet ezen gyakorlatok alkalmazása az EU-ban.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti a gazdálkodók minél szélesebb körű és hiteles forrásból származó információkon alapuló tájékoztatását, ezért elkészítette a Copa-Cogeca kampány keretében megjelentetett, „A 10 legfontosabb dolog, amit a szénmegkötő gazdálkodásról tudni érdemes” című videóanyag magyar nyelvű változatát.

A tájékoztató videó az alábbi 10 fő témakört érinti:

  1. Mi is az a “szénmegkötő gazdálkodás”?
  2. Melyek azok a konkrét mezőgazdasági gyakorlatok, amelyek a szénmegkötő gazdálkodás körébe tartoznak?
  3. Mely európai országok rendelkeznek a legnagyobb szénmegkötő gazdálkodási potenciállal?
  4. Mekkora a szénmegkötő gazdálkodás kibocsátáscsökkentési potenciálja az EU-ban?
  5. Vannak-e a gazdálkodókat terhelő többletköltségei a hatékony szénmegkötő gazdálkodásnak?
  6. Milyen gazdasági modellek alapján fejleszthető ki a szénmegkötő gazdálkodás?
  7. Hogyan takaríthatnak meg pénzt a gazdálkodók az alacsony szén-dioxid kibocsátást biztosító gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásával, és hogyan lehet ellenőrizni a rendszert?
  8. Milyen konkrét szénmegkötő gazdálkodási projektek vannak jelenleg?
  9. A szénmegkötő gazdálkodás egy „csodaszer”?
  10. Van-e más módja a szén tárolásának ma?

„A 10 legfontosabb dolog, amit a szénmegkötő gazdálkodásról tudni érdemes” című videóanyag magyar nyelvű változatát itt érhetik el.

A Copa-Cogeca a szénmegkötő gazdálkodáshoz kötődő kommunikációs anyagait az Európai Állattenyésztők Hangja elnevezésű csoport honlapján, valamint az érdekképviseleti szervezet Twitter oldalán teszi közzé, ezért javasoljuk, hogy kövessék figyelemmel ezen oldalakat is, amelyeken minden, a „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel elindított kampányhoz kapcsolódó információt angol nyelven is elérhetnek.

Bízunk abban, hogy a kommunikációs kampány videóanyagának magyar nyelvű változatával hatékonyan hozzá tudunk járulni a gazdálkodók klíma- és környezetvédelmi hatásokra vonatkozó ismereteinek bővítéséhez, növelni tudjuk a környezettudatosságot, és elősegítjük az alacsony szén-dioxid kibocsátást biztosító gazdálkodási gyakorlatok és innovációk hazai gazdálkodási rendszerekbe történő beépítését.

Javasoljuk, hogy tekintse meg a portálunkon megjelentetett további szakmai és oktató videóinkat is, melyeket témakörökre bontva itt érhet el! Videóink a hazai agrárium aktuális és leggyakrabban felmerülő kérdéseinek megválaszolásában, különböző gyakorlati praktikák elsajátításában, valamint az agrártámogatások sikeres lehívásában egyaránt segítséget nyújtanak.

Forrás: Copa-Cogeca – Top ten things to understand when it comes to carbon farming

forrás: NAK/Borovka Zsuzsa 1010

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

V4-ek a karbongazdálkodásról

Következő cikk

Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések