FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja

2010. októberében a magyar ipar történetének egyik legsúlyosabb balesete, az ajkai vörösiszap-katasztrófa árnyékolta be a mindennapokat, míg 10 évvel később, 2020. decemberében pusztító földrengés rázta meg Horvátország középső részét, amit még mi is éreztünk.

Bár tőlünk távol esik (szerencsénkre), de a nemzetközi sajtót bejárták a vasárnapi venezuelai földcsuszamlás képei, amik legkevesebb 25 életet követeltek a 8 óra alatt lezúduló hónapnyi eső következtében.

A fájdalmas emlékek felelevenítése nem öncélú: az Egyesült Nemzetek Szervezete 1999 óta minden év október második csütörtökét a természeti katasztrófák áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Idén a fókusz a megelőzés felé tolódott. Az ENSZ 2030-ra jelentősen növelné a korai előrejelző rendszereket számát és a katasztrófakockázati információk elérhetőségét a köz számára.☝️

A FALCO Zrt. 12 és 2 éve is ott volt, hogy könnyítsen a károsultak életén. A vörösiszap áldozatainak CK lapokat, míg a földrengés károsultjainak bútorlapokat ajánlottunk fel, ez utóbbiból a Csercsics Faipari Kft. komplett konyhákat készített.

A Föld erőforrásainak a fokozódó kiaknázása az elmúlt harminc évben megsokszorozta a szélsőséges természeti események számát. Tegyünk együtt az élhetőbb jövőért, takarékoskodjunk az energiával, hasznosítsuk újra a hulladékot.

Együtt valóra válthatjuk a körforgást!

♻️ “Felelősséggel a bolygóért, felelősséggel egymásért!” ♻️ – FALCO


A FALCO Zrt. szakmai, gazdasági és társadalmi felelősségvállalásának az FSC® hitelesítés látványos, de nem kizárólagos összefoglalása.☝️

A körforgásos gazdaság megteremtésén dolgozva 2021-ben a korábbi Energiatudatos és Energiahatékony Vállalat kitüntető címek után elsőként vehettük át az Anyaghatékony Vállalat elismerést. A Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform alapító tagjaként pedig az ezen díjak elnyeréséhez hozzásegítő, pl. a hulladékfeldogozásban alkalmazott, jó gyakorlatainkat osztjuk meg nemzetgazdasági jelentőségű szereplőkkel.

Többszörös MagyarBrands és Superbrands Magyarország díjazottként más elhivatott vállalkozásokkal együtt képviseljük a magyar és a nemzetközi piacokon azokat az értékeket, amik a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget jelentik.

forrás: FALCO Zrt. 09-28; FALCO Zrt. 10-12

Előző cikk

Szénmegkötő gazdálkodás

Következő cikk

Faszerkezettel kapcsolt építész campus



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Szélessy György [78]

Szomorúan értesítjük olvasóinkat, hogy Szélessy György, az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatával kitüntetett erdésztechnikus, az FM Erdőrendezési Szolgálat egykori…
Tovább

Gyászhír – Kenyeres Pál [80]

Mély fájdalommal értesítjük olvasóinkat, hogy Kenyeres Pál faipari gépészmérnök, erdésztechnikus, a hazai falemezipar és fakereskedelem jó ismert személyisége,…