FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az erdő tiszteletére tanítják a gyerekeket Kecskeméten

Óvodásokkal az erdőben. Fotós: Sebestyén Hajnalka

Szabó Lajos erdőmérnök ebben az évben is tart – igény és lehetőség szerint – az erdők élővilágához kapcsolódó programokat. A szakember modern szemléletű erdőgazdálkodásának része a fiatalok bevonása. A fenntarthatóságra nevelést tartja fontosnak, ennek része az iskolákkal és az óvodákkal való együtt gondolkodás, közös programok megvalósítása.

Szeretné, ha a gyerekek úgy nőnének fel, hogy megismerik az erdők élővilágát, az ember szerepét, felelősségét, megtanulják értékelni a környezetünket. Ennek eredményeképp olyan életmódot fognak folytatni a jövőben, mellyel nem terhelik környezetüket, a természeti értékek megmaradnak, természeti erőforrások hosszú távon fennmaradnak. 

2022-ben több természetismereti foglalkozást tartott az erdőben az óvodásoknak, az iskolásokkal pedig közösen fát ültettek. Szabó Lajos továbbra is várja az intézmények megkeresését a közös programokkal kapcsolatban.

A fiatalokon túl a felnőtt lakosságot is szeretné bevonni, folyamatosan tájékoztatni őket az erdőket érintő munkálatokról, a közösségi önkéntes munkák lehetőségéről.

forrás: BAON 02-06

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

VárosFa Program - Hajdúszoboszló

Következő cikk

Fújja a szél a fákat




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version