FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Egészséges erdők az egészséges emberekért

Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára – emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenciáján, melyet az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendeztek.

Fotó: Fekete István

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány kiemelkedően fontosnak tartja az erdők egészségi állapotának megőrzését és javítását. Hangsúlyozta, a magyar erdők már napjainkban is a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontnak számítanak. Felkeresésük jelentősen megugrott a világjárvány időszakában, és azóta sem csökkent, meghaladja az évi 40-50 millió látogatási alkalmat. Zambó Péter fontos tapasztalatként említette, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltoztak a látogatási szokások. Általánossá vált a napi rendszerességű ottlét az erdőben. A gyalogos kirándulás, a bakancsos turizmus mellett pedig a futás, a kerékpározás vagy éppen a lovas sportok is országszerte elterjedtek. A társadalom egyre nagyobb mértékben és egyre változatosabb formában igényli az erdei kikapcsolódás lehetőségét.

Hozzátette, a magyar kormány elkötelezett abban, hogy minden magyar állampolgár élvezhesse az ország erdeinek hasznait. 2010 óta következetesen támogatják az aktív erdei turizmust. A Bejárható Magyarország Program, a Téry Ödön Turistaház Fejlesztési Program és számos egyéb kezdeményezés eredményeként Magyarország olyan erdei turisztikai infrastruktúrával rendelkezik, amely képes kiszolgálni az évi 40-50 millió látogató igényeit. Ennek a munkának az élén jár az állami erdőgazdasági cégcsoport, melynek tagjai mintegy 33 milliárd forintot fordítottak az elmúlt időszakban turisztikai fejlesztésekre.

Fotó: Fekete István

Az államtitkár kitért a világnappal összefüggésben az erdők egészségi állapotára is, ahol kényes egyensúlyt kell fenntartani, hiszen minél több embernek kínálnak kikapcsolódást az erdőterületen, miközben magukat az erdőket is meg kell menteni a klímaváltozás káros hatásaitól. Az Agrárminisztérium éppen ezért a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében a korábbi időszaknál háromszor nagyobb, összesen mintegy 310 milliárd forint támogatási keretet irányzott elő a magyar erdőgazdálkodás fejlesztésére. Zambó Péter kifejtette, a cél, hogy több erdőnk és jobb, egészségesebb erdeink legyenek, amelyeket ütőképes vállalkozások kezelnek. Ebben támogatják az erdőgazdálkodókat, hogy a társadalmi hasznot is jelentő tevékenységük a hazai és az európai piacokon is versenyképes legyen. Kiemelte továbbá, hogy folytatódik az Országfásítási Program is, amelynek kézzelfogható eredménye, hogy az ország fával borított területe már eléri a 25,4%-ot.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Nagyüzem a csemetekertekben

Következő cikk

3,6 millió embert foglalkoztat az EU erdőalapú gazdasága



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések