FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés az erdők világnapján

Az erdők világnapja alkalmából több, mint húsz fát ültettek el a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány szervezésében üzletemberek, sportolók, a szórakoztatóipar prominensei, de megjelentek az eseményen a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei vezetői is.

Bóday Pál az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket, s portálunknak tréfásan úgy fogalmazott, hogy már önmagában jelentősége van annak, hogy míg a korábbi rendszerben a március 21-i napokon a tanácsköztársaságot ünnepelték, ma már a természetet. Történik mindez azzal a mottóval, hogy aki fát ültet állatokat ment. Ezért is öröm az elnök szerint, hogy “erdőnyi” fát sikerült ezen a keddi napon elültetni.

Ott volt az eseményen díszvendégként Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke, miniszteri tanácsadó. Mások mellett eljött és fát ültetett Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó, Kiss Norbert világ- és Európabajnok autóversenyző, Dudás Zoltán jet-sky magyar bajnok, Náksi Attila ismert DJ és popmenedzser, Hankó Ákos Harley Dawidson-tulajdonos, Kapin Ricsi a Szurkolók az Állatokért képviseletében, valamint a Borsodi Betyársereg képviselői.

Egerből érkezett a faültetésre Harmati Péter üzletember, Kovács Attila fertálymester és Farkas Pál egri ökológus, a Mi Hazánk választókerületi elnöke, Hajdara Roland, illetve a párt vármegyei szervezetének elnöke, dr. Pápai Ákos.

– Ez a mai esemény is megerősítette valamennyi résztvevőben azt a meggyőződést, hogy erdők nélkül nincs élet – mondta portálunknak Bóday Pál.

forrás: HEOL 03-21

Előző cikk

Fedezd fel az Alföld kincsesládáját

Következő cikk

Településfásítás - Heves vármegye



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések