Az épített környezetünket nem tudjuk méregteleníteni azzal, hogy a fosszilis energiahordozókból származó építőanyagokat fára cseréljük. A Fa Forradalom megvalósításához alapvetően meg kell változtatnunk az építés módját, hogy összhangba kerüljön a fa- és szénciklusokkal – írja Smith Mordak.
Van egy érv, amelyet gyakran felhoznak a fából való építkezés ellen: nincs belőle elég. A félelem az, hogy ha mindent fából építenénk, akkor egy fa sem maradna állva.
Úgy tűnik, ez a félelem abban az elképzelésben gyökerezik, hogy a fenntarthatóság a helyettesítésről szól. Például a betont, az acélt és a falazatot fára cseréljük, de egyébként pontosan úgy folytatjuk, ahogy eddig. Ha ezt tennénk, akkor a Földet kiirtanánk; elérnénk a céljainkat, miközben katasztrofálisan elhibáznánk a lényeget. A fenntarthatóságra való törekvésnek nem az ökoszisztémák elpusztításának “zöld” módját kellene keresnie – igen, megmérgezlek, de ne aggódj, a méreg szerves -, hanem azt kellene megtalálnunk, hogyan élhetünk egy egészséges, regenerálódó ökoszisztéma részeként.
A fenntarthatóságra való törekvésnek nem az ökoszisztémák elpusztításának "zöld" módját kellene keresnie.Néha érzékelek egy olyan kísérőhangot a nem elég fa érvelésben, amely szinte azt sugallja, hogy az épületek élő dolgokból való építése valahogy rossz; hogy a bioalapú anyagok kiaknázása rosszabb, mint a “halott” anyagok kiaknázása; valamiféle szélsőséges építészeti veganizmus. Vajon ez abból az elképzelésből fakad-e, hogy a Föld számára az lenne a legjobb, ha az emberek elhúznának a picsába: kitennének egy nagy KEEP OUT táblát a légkör szélére, és az emberiséget más bolygókra telepített kis ultravárosi enklávékba terelnék.
Egyesek talán elfogadják a nem elég fa feltevését, és a kereslet-kínálat logikájával kezelik a problémát: persze, az emberiség túl sok mindent követel, de ez nem baj – csak a kínálati oldalon kell újításokat eszközölnünk azáltal, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy több fát növesszünk gyorsabban, ami lehetővé teszi számunkra, hogy több fát szedjünk gyorsabban. Csábító elfogadni ezt az érvet, és ennyiben hagyni a dolgot, mert akkor nem kell szembesülnünk ezzel a mélyen gyökerező ideológiával, miszerint a természet ad, az ember pedig elvesz.
Van egy nagyon csábító mítosz, amely szerint a fák az eredeti adakozók ebben a dinamikában: hogy a fák fejlődtek ki, és azonnal beerdősítették a világot, hogy létrehozzanak egy kellemes, oxigéndús környezetet, amely lehetővé tette az emberiség megjelenését. Azonban a Földanya sok szexi fa-asszony ábrázolása ellenére (csak keress rá a Google-ban, meglátod), nem hiszem, hogy a fák sorsa az lenne, hogy gondoskodjanak rólunk.
Igen, a fa egészen elképesztő anyag: statikai szempontból nyomással, húzással és hajlítással is működik, így rendkívül sokoldalúan felhasználható, és olyan szilárdság-tömeg arányt tud felmutatni, amiről bármelyik gladiátor álmodna. Ha ezeket a tulajdonságokat kombináljuk azzal a képességével, hogy képes elszívni és tárolni a légkörből a szenet, nem csoda, hogy a fát az épített környezet salátájának szuperélelmiszereként emlegetik. A fa használatának azonban többnek kell lennie, mint egy hóbortos diétának. Nem fogjuk az emberiség élőhelyeinek hosszú távú fenntarthatóságát egy gyümölcslé-tisztító kúra mérnöki megfelelőjével megoldani.
A fáknak van formájuk, amikor a légkör kalibrálásáról van szó, de a Földet nem a mi kedvünkre teremtették. A korai növények körülbelül 470 millió évvel ezelőtt telepedtek meg a szárazföldön, és annyi szenet szívtak el a légkörből, hogy az már soha többé nem lehetett a régi. Az oxigén 50 millió év körül elérte a mai szintet, így lehetővé vált a nagytestű, lélegző állatok kialakulása. Ezt a hihetetlen teljesítményt a gombák mikorrhiza szimbiontáival együttműködve érték el. A növények gombatársai hozzá tudtak férni a sziklákhoz kötött tápanyagokhoz, amelyek lehetővé tették ezt a csodálatos növekedést.
De ez nagy változás volt a korai növények számára. Hozzászoktak ahhoz, hogy nyitott sztómáikon keresztül rengeteg szén-dioxidot kaptak, anélkül, hogy a kiszáradástól kellett volna tartaniuk. A szén-dioxidban szegényebb környezetben gyorsan veszítettek vizet, így jobb rendszerre volt szükségük a talajból való nedvesség felszívására. Itt lép be a lignin. A lignin az, amitől a barbecue íze olyan, mint a barbecue, és egyben a szerves polimer egyik formája, amely a fás növények robusztus ivószálait alkotja. Ezek a kemény, elhalt sejtek tették lehetővé, hogy a növényekből toronymagas erdők fejlődjenek.
A faanyag használatának többnek kell lennie, mint egy divatos diétának.Ezzel el is érkeztünk egy másik mítoszhoz. Ez kevésbé ismert, de talán hallottál már arról az elméletről, hogy a lignin evolúciója és az azt lebontani képes mikrobák és gombák evolúciója között késés volt, aminek következtében a fák milliárdjai nőttek, dőltek, nem korhadtak el, halmozódtak fel, és végül összenyomódtak, hogy nagy, kövér szénmezők keletkezzenek. Ez egy nagyszerű történet, de a bizonyítékok nem támasztják alá.
Valóban vannak kövér szénrétegek, amelyek nagyjából egy időben rakódtak le, de ez a csúcs valójában azért következett be, mert a nedves trópusok egybeestek szép nagy medencékkel, amelyekben a szuperkontinens, a Pangea összeállásának részeként összegyűlt a jövő szénje. És igen, a szén megkötése valóban lehűtötte a hőmérsékletet. Ez fontos tényező volt a késő paleozoikum jégkorszakának kialakulásában.
Néhány száz évvel ezelőtt kezdtük el a kitermelést ezekből a vastag “karbonkori” szénrétegekből, és azóta a “természet ad, az ember elvesz” elv alapján gyorsan visszavisszük a megkötött szenet a légkörbe. Az elmúlt évtizedekben amiatt aggódtunk, hogy nincs elég, amit elvehetnénk. Nincs elég szén, nincs elég olaj, nincs elég fa, nincs elég ökoszisztéma-szolgáltatás.
Úgy tűnik, nem vesszük észre, hogy valójában sosem veszünk el dolgokat, csak lebontjuk és áthelyezzük őket, és eközben gyakran használhatatlanná tesszük őket az ökoszisztéma számára. Valójában soha nem fogyasztottuk el a szén-dioxidot, csak a légkörbe juttattuk, és néhány ember nagy kiváltságokat szerzett ezzel.
A kibocsátásokat és más mérgező anyagokat szennyezésként jellemezzük; mint olyan dolgokat, amelyek onnan szivárogtak ki, ahol lenniük kellene, oda, ahol nem kellene lenniük. Úgy tűnik, azt gondoljuk, hogy az éghajlati válság megoldása az, hogy ezt a szennyezést úgy kezeljük, hogy kitaláljuk, hogyan akadályozzuk meg, hogy a dolgok kiszivárogjanak. Úgy tűnik, azt hisszük, hogy ennyire nagy az irányításunk! De az épített környezetünket nem méregteleníthetjük azzal, hogy a fosszilis energiahordozókból készült építőanyagokat fára cseréljük, mint ahogyan magunkat sem méregteleníthetjük azzal, hogy a lignin ízű grillezőt lecseréljük egy gyümölcslé-tisztító kúrára.
Mi lenne, ha ehelyett nem azzal próbálnánk megoldani az egészségtelen ökoszisztéma problémáját, hogy áthatolhatatlan falakat építünk a “jó” és a “rossz” részek közé: falakat a természet és az emberiség, az emberek és a szennyező ipari folyamatok, a szennyező ipari folyamatok és a légkör közé? Mi lenne, ha ehelyett elfogadnánk, hogy a Földön mindennel kapcsolatban vagyunk, és a korai növényekhez hasonlóan ápolnunk kell a barátainkkal – gombákkal és más fajokkal – való kapcsolatainkat, hogy biztosítsuk, hogy olyan ökoszisztémába illeszkedjünk, amely képes az élet egészét fenntartani?
Mindenképpen fából kellene építenünk, de nem azért, mert "a természet azért van, hogy mi kizsákmányoljuk".Ez olyan, mint az ugrókötelezés (vagy az ugrókötél). Két barátod pörgeti a kötelet, és te is bele akarsz ugrani. Nem ugrasz csak úgy be és veszed el a kötelet. Figyeled, hallgatod, belsővé teszed a ritmust, majd egy gondosan megtervezett pillanatban nekivágsz, és a forgásokkal lépést tartva ugrasz, ugrasz, ugrasz, ugrasz, ahogy a kötél körbe-körbe-körbe megy. Ez igaz az ugrókötelek forgására, és igaz a víz körforgására, a szén körforgására, a tápanyag körforgására, a kőzet körforgására – minden körforgásra. Meg kell figyelnünk, meg kell értenünk a ritmust, és aztán lépést kell tartanunk vele.
Mindenképpen fával kell építenünk, de nem azért, mert a természetet elrabolhatjuk, és nem azért, mert ez a szén-dioxid-kibocsátás egyensúlyának megteremtésére szolgáló csodafegyver. Azért kell fával építenünk, mert mi és a fák ugyanabban az oxigéndús környezetben fejlődtünk ki, így együtt tudunk élni; megoszthatjuk egymással a vizet, a tápanyagokat, a szenet és az életciklusokat.
Ez azt jelenti, hogy épületeinket úgy kell beilleszteni a szén-dioxid-ugrókötelezés nagy játékába, hogy tiszteletben tartsuk és lépést tartsunk a ritmussal. Ez azt jelenti, hogy az épületeket úgy kell megépíteni, hogy a felhasznált erőforrások az épület élettartama alatt regenerálódhassanak. Együtt kell élnünk a fákkal, mert ők a legjobb földi társak, akikről az ember álmodhat.
Smith Mordak többszörösen díjazott építész, mérnök, író és kurátor, valamint az Egyesült Királyság Zöld Épületek Tanácsának vezérigazgatója.
Ez a cikk a Dezeen Timber Revolution sorozatának része, amely a tömörfa-szerkezetekben rejlő lehetőségeket vizsgálja, és azt a kérdést teszi fel, hogy a fához mint elsődleges építőanyaghoz való visszatérés egy fenntarthatóbb jövő felé vezetheti-e a világot.
szerk/ford: Tóth János, forrás: Dezeen 03-02
