FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Medvehagyma gyűjtés szabályai

A medvehagyma levele saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben és kizárólag nem védett területeken gyűjthető – hívja fel a figyelmet a gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.

A pécsi székhelyű állami erdőgazdálkodási társaság az internetes honlapján megjelent felhívásban közölte: a napokban vegetációnak indult medvehagyma hamarosan ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket.

A tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövényt előszeretettel szüretelik az erdőjárók, azonban a gyűjtést a jogszabályok értelmében csak korlátozott mennyiségben és területen lehet végezni – hívták fel a figyelmet.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta személyenként két kilogrammnyi gomba, gyógynövény – így a medvehagyma levele – gyűjthető külön engedély nélkül.

Közölték: amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni a – hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló – növény leveleiből, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.

Mint írták, a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően. A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján, a www.mecsekerdo.hu oldalon közzétett, nagyítható térkép segíti.

forrás: MTI / Mecsekerdő Zrt.

Előző cikk

Építőanyagok áremelkedése

Következő cikk

Szociális tűzifaprogram 2023



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések