FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szociális tűzifaprogram 2023

Fotó: MTI/Kovács Anikó

Az idén is 5 milliárd forint áll rendelkezésre a szociális tűzifaprogram megvalósítására – jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Dukai Miklós közölte: az önkormányzatok április 28-ig pályázhatnak az összegre, a pénzből megvásárolt tűzifát pedig a leginkább rászoruló családoknak osztják majd ki.

A programban jellemzően 5 ezer lakosúnál nem népesebb települések vesznek részt. Ez azt jelenti, hogy 2300-2400 településen mintegy 200 ezer háztartáshoz jut el a tűzifa 2024. február 15-ig – tette hozzá. Közlése szerint újdonság, hogy előrehozták a pályázat kiírását a nyár végéről tavaszra, hogy az önkormányzatok minél hamarabb megkaphassák a támogatást.
A pályázatok benyújtási határideje: 2023. április 28.

A szociálistűzifa-pályázat kiírása itt érhető el.

“A támogatást a Kedvezményezett +/- 5% elfogadott tűréshatárú, átlagosan 100 cm hosszú, 5–35 cm átmérőjű tűzifának kizárólag a fővárosi és a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságai által nyilvántartott erdőgazdálkodóktól (a továbbiakban: erdőgazdálkodó) történő megvásárlására fordíthatja.”

Keménylombos tűzifa igénylése esetén az önkormányzat legfeljebb 2 erdei m3/ellátott tűzifa mennyiséget igényelhet. Lágy lombos tűzifa igénylése esetén az önkormányzat legfeljebb 3 erdei m3/ellátott tűzifa mennyiséget igényelhet. Barnakőszén igénylése esetén az önkormányzat legfeljebb 6 q/ellátott szén mennyiséget igényelhet.

Arról is szólt, hogy az energiaárak növekedése miatt a központi költségvetés mintegy 76 milliárd forintnyi rezsitámogatást nyújt az önkormányzatoknak. A 10 ezer lakosúnál népesebb 155 település 44 milliárd forint, a többi pedig összesen 32,1 milliárd forint támogatásban részesül – ismertette Dukai Miklós.

forrás: Belügyminisztérium

Előző cikk

Medvehagyma gyűjtés szabályai

Következő cikk

Folyamatosan dráguló bútorok



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések