FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tatai faültetések

Újabb fák ereszthetnek gyökeret Tatán. A Tatai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársi közössége folytatja a tavalyi faültetési sorozatot: most az Angolparkba, a Cseke-tó partjára került 14 vörös tölgy és két mocsári cédrus. [FATÁJ szerkesztői megjegyzés: szerintünk ez utóbbi valójában mocsárciprus lehet, tehát valamelyik Taxodium faj/ta és nem Cedrus faj/ta.]

Több mint 100 fát ültettek Tatán az elmúlt fél évben. A tata.hu tájékoztatása szerint idén havi rendszerességgel végeznek majd növényültetéseket városszerte. Az önkéntes munkát a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. segítette a gödrök kialakításával, és a terep előkészítésével.

Mint arról korábban beszámoltunk: tavaly májusban az Öreg-tó partján, júniusban a Kossuth téren szerveztek növényültetéseket és tereprendezést. Októberben pedig a piactér mellett, valamint az Építők Parkjában ültetett összesen 90 platánfát a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársi közössége. 

forrás: KEMMA

Előző cikk

Önkéntesek fásítottak Kecskeméten

Következő cikk

Tavaszköszöntő faültetés Karcagon



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések