FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Agancsozó – új társasjáték született

Az AGANCSOZÓ társasjáték ötletgazdája, Szutyányi Ákos, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének kerületvezető erdésze mesélt a részletekről…

„2019. márciusának elején a szarvasbikák nyomait kutatva jött egy ötlet. Mi volna, ha ezt a páratlan, semmihez sem fogható érzést, az agancsozás izgalmát – egy társasjátékon keresztül – másokkal is megosztanám. Jó ideig lamentáltam, jót tennék -e ezzel? Az emberek talán jobban tisztelnék a szarvasokat, vagy épp az ellenkezőjét érném el vele, még többen háborgatnák a vadat az agancshullás érzékeny időszakában?

Kavarogtak a gondolatok a fejemben pro és kontra, teltek a napok, az erdőt járva, főleg mikor friss bikanyomokat fedeztem fel, lassan csak megérlelődött bennem a gondolat, bele kellene vágni! Hisz egy társasjáték szemléletet formálhat, ismereteket közölhet, így élvezetes, játékos formában a természet tiszteletére taníthatja a gyermekeket. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejemben elhatároztam, hogy életre hívom a megálmodott társasjátékot. A téma tehát adott volt, már csak a részleteket kellett kidolgoznom, majd a megvalósítás módját és eszközeit kellett végig gondolnom.

“A cél természetesen minél több agancs begyűjtése és a játékot az nyeri, aki a legtöbb agancsot beszerzi. Hogy találjuk meg az agancsokat, mekkorák legyenek, dám és gím is szerepeljen, milyenek legyenek a bábuk? Egy-egy kérdés száz újabbat vetett fel. Sokszor álmomban jöttek az ötletek, melyeket ébredés után azonnal lejegyzeteltem, nehogy a feledés homályába vesszenek. Nyár elejére összeállt a kerek egész a fejemben.

Ekkor már tudtam, hogy apa leszek és ez még több erőt, hitet és motivációt adott nekem, hogy a gyermekemnek legyen egy saját társasjátéka! Ezek után kezdtem el az internetet bújni, mi lehetne a megvalósítás menete. Barátaim elszántságomat látva sokszor megmosolyogtak, de szándékom megingathatatlan volt. Ezúton is köszönöm Alexnek és Szilárdnak, hogy hittek bennem és segítettek megcsinálni az első, kézzel készített vázlatot. Így történt, hogy december elején eljátszhattuk – az akkor még csupán kézzel rajzolt pályán, állatfigurákkal lépegetve – az Agancsozó társasjátékot. Számos barátunkat és a gyermekeiket vontuk be a tesztelésbe, kíváncsian figyeltem a reakciókat, kikértem a véleményüket, folyamatosan igazítottuk, variáltuk a szabályokat, míg végül összeállt a kép.

Hogyan kellene mindezt kivitelezni? – adódott eztán a következő kérdés. Egy ismerősöm ismerőse grafikusként dolgozik, ráadásul a diplomamunkája is egy társasjáték volt. Ő az én emberem! – gondoltam magamban. Megkerestem, ő pedig örömmel vállalta a munkát, mert neki is tetszett az ötlet és kihívást látott benne. Én akkor még úgy okoskodtam, hogy lesz a családnak egy saját társasjátéka, meg sem fordult a fejemben a széles körben való terjesztés. Teltek a hetek, közben készült a játék. Lassan telt az idő, láttam, hogy a grafikai munka sokkal tovább tart, mint ahogy azt eredtileg hittem és a költségek is magasabbak voltak, mint amire számítottam. Cserébe viszont valami igazán különleges, minőségi dolog kezdett kikerekedni az előzetes tervekből.

Grafikusunk szerencsére legalább olyan fanatikus és kreatív volt, mint én, így az általa megalkotott látványvilág tejes egészében a saját stílusát tükrözi, nagyszerűen ráérzett a játék lényegére, az agancsozás hangulatára. Winter Viktória grafikus munkája valóban kifogástalan lett, amiért hálával tartozom neki! Köszönöm kitartását és végtelen türelmét, hogy időt és energiát nem kímélve, számtalan munkaórát ölt a társasjáték megvalósításába, köszönöm, hogy bízott benne, hogy végül megtérül ez a sok fáradozás és a játék a boltok polcaira kerülhet!

Mindjárt itt a következő kérdés: ki legyen a forgalmazó? Nekünk nem volt módunkban vállalni az ehhez szükséges anyagi ráfordítást. Egyéb alternatíván törtük a fejünket. Fontosnak tartottam, hogy a hitelesség jegyében a játék kiadásának joga szakmán belül maradjon. Mikor a SEFAG Zrt.-nél előterjesztettem az ötletet, úgy láttam, nyitott kapukat döngetek. Az erdőgazdaság ugyan kért némi módosítást, majd miután ezeknek maradéktalanul eleget tettünk, valóra vált az álmom, végre megszületett az AGANCSOZÓ!

A képre kattintva egy rövid ismertető videó tekinthető meg

Bízom benne, hogy a játék sok-sok gyermekhez eljut majd, amivel nagy örömet szerzünk nekik és nem utolsó sorban az Agancsozó által megismerhetik az erdő és a szarvasok csodálatos világát!

Többen felvetették, miért nem a kor szellemének megfelelő, digitális formában alkottuk meg a játékot. Erre a válaszom nagyon egyszerű. A digitális verzió meg sem fordult a fejemben, mert a célom éppen az, hogy a játék mellett összehozzam a családtagokat, a szülőket és a gyermekeket, illetve a barátokat és a közös szórakozás jegyében értékes perceket tölthessenek el együtt”

https://www.facebook.com/watch/?v=789892842511907

forrás: SEFAG Zrt.

Előző cikk

Már 11,1 millió hektár erdő égett le

Következő cikk

Kisfilm készül a Jeli Arborétumról



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések