FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Albertfalva asztalosipara

A könyv Albertfalva egykori, 19. és 20. századi asztalosait, asztalosságát és faipari üzemeit mutatja be. A leírtakat több, mint 70 darabos képanyaggal teszi szemléletessé. A szerző dr. Tóth Sándor László okl. faipari mérnök, c. egyetemi tanár. A fa szeretetét asztalos édesapjától örökölte.

Az 1819-ben alapított Albertfalva lakosainak nagy része iparos volt. Asztalosdinasztiákban nevelődő, külföldet is megjárt mesterek dolgoztak itt, néhányuk bútora a határon túlra is eljutott. Közöttük volt Mahunka Imre, aki az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet kapott bútoraiért.

A kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, Albertfalva egykori, 19. és 20. századi asztalosait, asztalosságát és faipari üzemeit mutatja be. A leírtakat több, mint 70 darabos képanyaggal teszi szemléletessé. Külön fejezetben foglalkozik Mahunka Imre albertfalvai születésű asztalos- bútorgyáros életével és munkásságával. Képet kaphat az olvasó az Első Magyar Repülőgépgyárról, ahol az első világháború idején favázas harci repülőgépeket gyártottak, majd autókarosszériákat és hajlított bútorokat, természetesen fából.

A szerző dr. Tóth Sándor László okl. faipari mérnök, c. egyetemi tanár. A fa szeretetét asztalos édesapjától örökölte. Nevéhez több mint 300 publikáció, tizenöt kismonográfia fűződik a faipar 19. és 20. századi nagyjairól, többek között Mahunka Imréről. Három önálló kötetben dolgozta fel a hazai fafeldolgozás történetét. A magyarországi és albertfalvi faipar történetének avatott ismerője.

Az Albertfalva asztalosipara című kötetet nemcsak albertfalvi olvasóknak ajánljuk, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek az asztalosság és a faipar iránt.

A B5-ös alakú, 92 oldalas, puha fedelű könyvet a Tinta kiadó adta ki és náluk is szerezhető be 2.990 Ft helyett 2.392 Ft-ért.

Dr. Máté Róbert, az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület elnöke írta az előszót:

George Nakashima a világhírű faműves, építész így ír: „A fa talán a legbensőségesebb kapcsolatunk a természettel. Az idős, ezeréves fák csemetekoruktól kezdve, életük során tanúi a modern ember egész történetének. Hisszük, hogy minden fának megvan a sajátos sorsa, melyet munkánkkal kell beteljesíteni. A fa megmunkálásához sok készségre van szükség! Elhivatottságot, szeretetet igényel, hogy minél szebb és tökéletesebb eredménye legyen a munkánknak.”

Az Albertfalva egykori, 19. és 20. századi asztalosairól, asztalosságáról, faipari üzemeiről szóló előadásokat nagy érdeklődéssel hallgattuk Tóth Sándor László tolmácsolásában az Albertfalvi Közösségi Házban. Már az első előadásokból kiviláglott, hogy az előadó a faipar történetének jó ismerője az országban és Albertfalván egyaránt. Jól kiválasztott vetített képei is erről tanúskodnak.

Jelen könyv négy témakört ölel át:

  • az albertfalvi asztalosságot, asztalosokat,
  • az albertfalvi születésű Mahunka Imre asztalos életét és munkásságát, aki a Józsefvárosban működtetett bútorgyárat,
  • az Első Magyar Repülőgépgyárat, ahol az első világháború idején favázas harci repülőgépeket gyártottak,
  • a Repülőgépgyár utódját, a Neuschlosz–Lichtig Repülőgépgyár és Faipari Rt.-t, ahol hajlított bútorok is készültek.

A szerző közel egy évtizede jár Albertfalvára, kutatni az itteni faipar történetét. Szerencsére rendezett forrásanyagot talált az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben, és számos történetet Sümegh László tanár úr könyveiben, amit saját szakmai és általános szakmatörténeti ismereteivel egészít ki. Leírásait gazdag, több mint 70 darabos képanyaggal teszi szemléletessé.

Könyve függelékében lehet olvasni többek között a favázas repülőgépekről, továbbá az azok gyártásában használatos fa- és ragasztóanyagokról is. Ambrusné Pálos Erzsébet írása pedig kivonatosan ismerteti a Stróbl–Stibinger–Matzky–Prüller/Pálos asztalosdinasztia történetét. Ezzel az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület és Újbuda Önkormányzata támogatásával megjelent asztalos- és faipartörténeti könyvvel ismét egy jelentős kiadvánnyal gazdagodott Albertfalva 19. és 20. századi ipartörténetének feltárása és leírása.

Köszönet a TINTA Könyvkiadónak, Újbuda Önkormányzatának és azoknak, akik a könyv megjelenését támogatták. Nem csak albertfalvi olvasóknak ajánlom ezt a könyvet. Ajánlom a kiadványt azoknak is, akik általános ismereteiket kívánják bővíteni.

Forrás: Tinta kiadó

Előző cikk

Új lakásfelújítás-támogatási rendszert javasol az ÉVOSZ

Következő cikk

Szelektált akácfajták termesztési technológiája



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések